JÖVŐ
A HoloScenarios rendszerében a medikusok egy speciális szemüvegen keresztül láthatják egymást és a virtuális beteget, akit több modulban, különböző állapotokban kell kezelniük.
JÖVŐ
Kulja András TikTok-videójában úgy fogalmaz: semmiképp sem ajánlja az Elf Bar használatát, „mert durván függővé tesz, károsítja a szervezetet, és a dohánytermékek közül talán a legkörnyezetszennyezőbb”.
JÖVŐ
„Szeretem Magyarországot, nagyon szeretem, de egy orvosnak nem szabad idegesen bemennie a műtőbe, ha sikeresen akar operálni” – mondta Hudák István. Az orvos szerint a világban sok beteg él, aki segítségre vár.
JÖVŐ
Legalább 40 százalékos létszámbővülés kéne ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan, rendszeres túlórák nélkül tudjanak dolgozni az egészségügyben - mondta Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke.
JÖVŐ
Velkey György lett a szövetség elnöke, ennek kapcsán beszélt az egészségügy megpróbáltatásairól.
JÖVŐ
A Másállapotot a szülészetben! megmozdulásán szó volt a „férjöltésről” is, amikor „az apuka kedvéért” szűkebbre szabják a hüvelyt a szülés után.
JÖVŐ
A roboton valósághűen gyakorolhatják az orvosok a gyermekgyógyászatot, ugyanis szimulálja a gyerekek mozgását, ficánkolását.
JÖVŐ
Három évvel ezelőtt kezdte el tapasztalni a vízallergia tüneteit, amikor azt érezte, hogy égeti a bőrét az eső.
JÖVŐ
Donald Cline évtizedeken át a saját spermáját használta a mesterséges megtermékenyítésekhez, tettére azonban csak 2014-ben derült fény, miután több biológiai gyereke pert indított ellene.
JÖVŐ
A 63 éves orvos legalább 11 embernek intézett különböző hamis papírokat, most rá várhat börtönbüntetés.
JÖVŐ
Súlyos hiány van a gyógyászati segédeszközökből a nyugat-ukrajnai nagyvárosban, amely az ország egészségügyi központja lett, annyian érkeznek oda ellátásra.
JÖVŐ
L. Simon László egyébként teljesen jogosan volt kétségbeesett, amikor posztolt a Facebookra, és nem érti, hogyan jutottunk idáig. Segítünk egy kicsit.
JÖVŐ
A szakorvos kérdése: ki fogja ezeket a teszteket elvégezni a járásképtelen betegeknél, vagy a például a szociális otthonokban?
JÖVŐ
Két nap után fordult orvoshoz, amikor már elég komoly tünetei voltak. Fájt a hasa, és üríteni sem tudott.
Népszerű
Ajánljuk