KÉK HÍREK
Gémesi György azért jelentkezett be élő közvetítésben a városi hajléktalanszállóról, mert Gödöllőről vitték el a rendőrök az első hajléktalant az utcáról az új rendeletet követően.
KÉK HÍREK
A Gödöllői Királyi Kastélyban megterített asztalokon, korhű enteriőrökben mutatják be a korszak leghíresebb darabjait.
KÉK HÍREK
A kastélyban megismerkedhetsz Sisi és a királyi család életével, majd húsvéti játékok, programok és meglepetések várnak.
KÉK HÍREK
Az idén elkészült gyönyörű koronázási ruha hű másának kutatásáért és elkészítéséért Czédly Mónika díjat is kapott.
KÉK HÍREK
Szeptember 24-én, a tizedik évfordulóját ünneplő rendezvényen Erzsébet királyné is megjelenik majd.
KÉK HÍREK
A rendőrség kezdetben rablás, majd nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt nyomozott. Most mégis egy kevésbé súlyos bűncselekmény miatt javasolnak vádemelést.
KÉK HÍREK
Az ATV Heti Naplójának mesélt a régi időkről és a jövőről. A riporterek bejutottak a gödöllői cukrászmester bezárt üzletébe is.
KÉK HÍREK
Sisi királyné idei kettős évfordulójára sok meglepetéssel készülnek: májusban minden csütörtök este kedvezményes a belépés, és tematikus sétákat is indítanak.
KÉK HÍREK
Kettős évfordulót ünnepel idén a királyi kastély, hiszen 180 éve született Sisi és 150 éve volt a koronázás.
KÉK HÍREK
Az aranyfonallal átszőtt, lazacszínű selyemszövetből készült koronázási díszruha meglehetősen rossz állapotban került elő, de gyönyörűen restaurálták.
KÉK HÍREK
Illés bácsi cukrászdája fél éve zárt be, de csak most tudta rávenni magát, hogy szétszedje a gépet. Azt mondja, már soha nem nyit ki újra.
KÉK HÍREK
Erzsébet királyné még a kastélyból is kiszökött, hogy meglepetéseket vásároljon szeretteinek és a helybélieknek. Mutatjuk, miért volt számára különleges a karácsony.
KÉK HÍREK
A Karácsonyház idén is Gödöllőre varázsolta a Mikulás lakhelyét, a Manók szobáját, de még a nagyiék karácsonyfáját is.
Népszerű
Ajánljuk