SZTÁRVILÁG
Az influenszer saját elmondása szerint nehezen tudja hová tenni, hogy még neki kell magyarázkodnia a történtek miatt.
SZTÁRVILÁG
A kerékpározástól a Tisza-parti fergeteges palaj-party-ig, a közös reggeliktől a közös táncig, kóstolók és kézműveskedés, koncertek és kiállítások és persze csodás környezet vár megint augusztus 4-5-6-án, Panyolán.
SZTÁRVILÁG
Augusztus 1. és 5. között több mint félezer programot kínál a rendezvény. A szervezők szerint a legtöbb esemény tiszteleg az alapító Cseh Tamás szelleme, munkássága előtt.
SZTÁRVILÁG
A város nevével összefonódó rendezvény ötvenhét éve hívogatja virágszobraival a hazai és nemzetközi közönséget.
SZTÁRVILÁG
Látványos fényművészet ekkora méretű ipari komplexum területén és ilyen léptékben még nem jelent meg Magyarországon.
SZTÁRVILÁG
A fesztiválozó szemtanúk szerint Csilla egy régi ismerősével veszhetett össze, akinek a párja többször is megrugdosta a Nyerő Páros tavalyi győztesét.
SZTÁRVILÁG
Minden ami jazz, pop, funky és világzene Székesfehérvár belvárosában, három napon át augusztus 4-6. között.
SZTÁRVILÁG
A Danubia zenekar, a Snétberger Alapítvány növendékei és Fassang László orgonaművész is fellép az idei fesztiválon. Vargyas Bálintot, a kapolcsi katolikus templomban helyet kapott Völgykomolyzene programhelyszín szervezőjét kérdeztük.
SZTÁRVILÁG
30 éve van Sziget. A zene mellett barátságok, szerelmek szövődtek, egy órára, egy életre, de akkor ott az időnek nem volt jelentősége.
SZTÁRVILÁG
Hétvégéig nincs fék a sukorói bulivonaton. Népszerű zenekarok, bulizó gimnazisták és egyetemisták – mi kellhet még 5 remek naphoz?
SZTÁRVILÁG
A Bolt magyarországi nagykövetei, Kiss Virág fitnesz világbajnok, Bréda Bianka R&B dj, illetve Forstner Csenge TikTok influencer elárulják, hogy ők mire figyelnek, amikor fesztiválozni indulnak.
SZTÁRVILÁG
Július 25-től öt napon szól majd a reggae, a ska és a dub Lakitelken, a Tőserdő Autóskempingben. A 2019-2020-ban vásárolt bérletek egy része érvényes lesz az idei fesztiválra.
SZTÁRVILÁG
A celeb már egy éve él boldog párkapcsolatban. Arra a kérdésre is válaszolt, hogy miért szinte csak félmeztelen fiúkkal pózol a Balaton Soundon.
SZTÁRVILÁG
Oszkó-Jakab Natália fesztiváligazgatót arról kérdeztük, honnan hová jutottak el az elmúlt 10 évben, amióta ő áll a stáb élén, majd az idei újdonságokon is végigmentünk vele.
SZTÁRVILÁG
Sokadik Fishingünkön elgondolkodtunk, hogy mi a vonzó generációkon keresztül az orfűi fesztiválban, amelyre nagyon gyorsan elkel minden hetijegy, és amelyet a zenekarok legalább annyira szeretnek, mint a közönség.
Népszerű
Ajánljuk