HÍREK
A rendőrfőnök és a polgármester is belátta, hogy a kanadai főváros egymaga már nem képes elbírni a több ezer fősre nőtt tiltakozó tömeggel.
HÍREK
Az előre meghirdetett hivatalos tüntetést felhasználva egy kisebb csoport a kötelező oltás ellen tiltakozott, hiába kérték a szervezők, hogy menjenek el.
HÍREK
Óriási tömeg gyűlt össze a Hősök terén. A szervezők célja az volt, hogy hangot adjanak annak a sok problémának, amellyel jelenleg küzd az egészségügy.
HÍREK
Azt akarták elérni, hogy hallgassák meg őket a döntéshozók, és kezdődjenek el köztük az érdemi tárgyalások.
HÍREK
Egyre nagyobb az elégedetlenség az ágazatban: sok a feladat, kevés a fizetés, rengetegen elhagyhatják a pályát.
HÍREK
A szervezők és a felszólalók gyerek-, család- és emberellenesnek nevezték a törvényjavaslatot, petícióval tiltakoznak az elfogadása ellen.
HÍREK
Sajtóértesülések szerint Szentpéterváron könnygázt is bevetettek az egyenruhások a demonstrálókkal szemben.
HÍREK
A demonstráció résztvevői egyszerre, egymástól távolságot tartva olvastak fel verseket. Többek között elhangzott József Attila „Magyarország messzire van” című verse, Orbán Ottó „Magyarság” vagy József Attila „Levegőt!” című műve is.
HÍREK
Az eseményen beszédet mond többek között Pálinkás József egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, Hajós András televíziós személyiség, Grecsó Krisztián író, Závada Péter költő. De fellép többek között a Ricsárdgír és Harcsa Veronika is.
HÍREK
„Mi megkapaszkodunk az Egyetem kapujában, és láncot alkotva addig nyújtózunk, amíg érünk” – írták közleményükben.
HÍREK
Több százan fogták meg egymás kezét a Hajógyári-szigeten, hogy hatalmas kört alkossanak. Miért szervezték a demonstrációt? Mit szeretnének a budapestiek a Hajógyári-szigeten? És mit nem?
HÍREK
Döbbenetesen kevesen voltak a bántalmazás és családon belüli erőszak ellen tartott szombati demonstráción, amely az aktivistáknak köszönhetően igen látványosra sikerült.
Népszerű
Ajánljuk