TUDOMÁNY
Több Covid-fertőzésen átesett páciens számolt be a fejfájásról, szédülésről, szorongásról és depresszióról.
TUDOMÁNY
A város egyes részein a sertéshús árusítását is felfüggesztették, miután a hatóságok közlése szerint az egyik Covid-eset a helyi sertéshússal kereskedő ellátási lánchoz köthető.
TUDOMÁNY
A tuberkolózis két év után visszavezette vezető helyét a legtöbb halálos áldozatot szedő fertőző betegségek rangsorában.
TUDOMÁNY
Az XBB ugyanakkor nem jár súlyosabb tünetekkel, mint a korábbi váriánsok, viszont kétszer olyan gyorsan fertőz.
TUDOMÁNY
Hazautaztam Angliából egy hétre és pozitív lettem. Családot látogattam, osztálytalálkozón jártam és a 92 éves anyukámmal voltam, amikor kiderült, megfertőződtem.
TUDOMÁNY
2019 novemberének közepén kaphatta el először ember a vírust, de szinte lehetetlen megmondani, hogy milyen állattól.
TUDOMÁNY
Az országban a járvány kitörése óta összesen 4638 ember halt meg a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19-betegség következtében.
TUDOMÁNY
Tóth Sára idősekkel foglalkozó táncterapeutaként közelről látta, milyen pusztítóan hatott a koronavírus miatti bezártság az idősotthonok lakóira. Elmeséli, mit kellett volna másképp csinálni.
TUDOMÁNY
A speciális egyensúlyi pontú test elvének köszönhetően a kapszula hatóanyaga hatékonyabban tud a véráramba kerülni.
TUDOMÁNY
A Kate Garraway és Derek Draper házasságáról készült dokumentumfilm egy rangos televíziós díjat is elnyert.
TUDOMÁNY
A kardiológus szerint rendkívül fontos, hogy ha valaki a koronavírus után hosszú ideig nehézlégzéssel és mellkasi panaszokkal küzd, vizsgáltassa ki magát.
TUDOMÁNY
Vasárnap reggel 1263 súlyos esetet tartottak nyilván az izraeli kórházakban ápolt 2888 koronavírusos beteg közül.
TUDOMÁNY
Az idős férfi 2020. március 26-án került kórházba, mert nehezen kapott levegőt. Krónikus tüdőbetegségben szenvedett, ami azt jelenti, hogy a lélegeztetőgép sem segített volna az állapotán. Fia mégis megmentette az életét - méghozzá a Google segítségével.
TUDOMÁNY
A világjárvány túlélése nem azt jelenti, hogy ezentúl minden rendben lesz: egyes vírusoknak évtizedekig elhúzódó egészségügyi hatásai lehetnek.
Népszerű
Ajánljuk