HÍREK
A közgazdász a Budapesti Corvinus Egyetem diplomaosztóján bírálta élesen Magyarország helyzetét.
HÍREK
A teljes átalakításról a tavaszi szünet alatt egy e-mailben értesítették az oktatókat, amelyben egy 14 diából álló prezentáció ismertette a terveket.
HÍREK
Az Oktatási Hivatal vizsgálata állapította meg, hogy a jelenlegi főpolgármestert jogszerűtlenül alkalmazta az egyetem, tanársegédi kinevezése nem felelt meg az intézményi szabályzatnak.
HÍREK
Megküldték az akkori foglalkoztatási szabályzatot, amely szerint a tanársegédnek legalább egy C típusú nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű államilag elismert oklevéllel kellett rendelkeznie.
HÍREK
A főpolgármester 2004 és 2008 között dolgozott tanársegédként az egyetemen, ám a Magyar Nemzet szerint nem felelt meg az állás betöltéséhez szükséges feltételeknek.
HÍREK
A svájci közszolgálati tévé riportot készített, amelyben kiemeli: az állami tulajdon magánalapítványokba való átvezetése a felsőoktatásban halad a legnagyobb léptekkel.
HÍREK
Szajbély Mihály a Szegedi Egyetem rendkívüli ülésén azt mondta, a felelősségük történelmi, és nem hagyhatják, hogy a kormány által kinevezett kuratórium örökös tagjai vegyék át a szerepüket.
HÍREK
Az egyedülálló tanfolyam célja, hogy fiatal roma nőket készítsen fel kultúrájuk hatékony és vonzó megjelenítésére az interneten.
HÍREK
Megérkezett a Corvinus Egyetem Gólyabáljának hivatalos Himnusza. A bál dalát, a Patikadomb jegyzi, ami a Nevet a Hold címet kapta.
Népszerű
Ajánljuk