KÖZÖSSÉG
Ismert zenészek, színészek körében, vidáman és önfeledten ülhetett fel a saját csúszdájára és mászókájára a beteg kislány. A meglepetés elkészítésében részt vevők meghatódva meséltek az akcióról.
KÖZÖSSÉG
Ilyenkor majdnem mindenkiben ugyanazok a gondolatok merülnek fel – mondta egy TikTok-videóban.
KÖZÖSSÉG
Egy vlagyimiri polgári kórházban kivizsgálták Alekszej Navalnij elítélt ellenzéki politikust.
KÖZÖSSÉG
Balkányi László szerint a korlátozások nélküli terjedés órája gyorsabban jár, mint az oltásokból felépülő védettségé.
KÖZÖSSÉG
A miniszter március közepén vonult karanténba, mert elkapta a koronavírust. Nemsokkal később pedig kórházba került.
KÖZÖSSÉG
A gyógyszernek eltérő lehet a hatásfoka. Van, akinél jelentősen csökkenti a panaszokat, van, akinél egyáltalán nem fogja csökkenteni, van, akinél pedig a mellékhatások miatt abba kell hagyni a gyógyszer szedését is.
KÖZÖSSÉG
Alpár György reggel 4 órát a pult mögött áll, majd bemegy a hivatalába a napi feladatait is ellátni.
KÖZÖSSÉG
A MOK elnöke szerint az egyik oldalról zárásra van szükség, másik oldalról lemondásra és önfegyelemre.
KÖZÖSSÉG
Barátja, Jordán Tamás szerint van rá esély, hogy a színésznő már a hétvégén elhagyhatja a kórházat, és hazatérhet velemi otthonába.
KÖZÖSSÉG
Orbán Viktor szerint drámai kihívásokra kell készülni a kórházakban, akár 15-20 ezerre is nőhet az ápolásra szoruló betegek száma.
KÖZÖSSÉG
A fiatal amerikai nő a fél életét úgy élte le, hogy az orra 90 százaléka el volt dugulva. Végül egy műtétnek köszönhetően tudott először orron keresztül levegőt szívni magába.
KÖZÖSSÉG
Szerdától két hét alatt több mint 465 ezer oltás beadására van lehetőség, közölte az oltási munkacsoport vezetője.
KÖZÖSSÉG
A lánya közölte a hírt, bejegyzése szerint a hős veteránt, aki több millió fontot gyűjtött a brit egészségügynek, kórházban ápolják, Boris Johnson miniszterelnök is üzent neki.
Népszerű
Ajánljuk