HÍREK
A belügyminiszter pénteken konzultációra hívott több száz tanárt és igazgatót, akiken többek között számon kérte a különórákat, és azt is, hogy a diákok jól vannak-e képezve hazaszeretetre. Palya Tamás erre reagált.
HÍREK
A 24-szeres Grammy-díjas zenész jó néhány éve elszabadult hajóágyúként viselkedik a nyilvánosság előtt.
HÍREK
Orbán Viktor rekedt hangon, gyakran köhécselve szidta a Nyugatot és az ellenzéket Zalaegerszegen október 23-án.
HÍREK
A miniszterelnök szerint a Nyugat többször is cserben hagyta hazánkat, az oroszokról nem sok szó esett.
HÍREK
Válaszolt Gulyás Gergely a szombati kormányinfón egy újságírói kérdésre. A sajtó képviselőinek azt tanácsolta, nézzék meg a tévében a beszédet.
HÍREK
Az arckifejezések alapján a miniszterelnök nem vette véresen komolyan a neki címzett üzeneteket.
HÍREK
Vilmányi Benettet ez annyira felbosszantotta, hogy végül egy nagyon dühös hangvételű beszédet mondott az átadón.
HÍREK
A háborúról, az ellenzékről és az inflációról is beszélt a kormányfő a kormánypártok kihelyezett frakcióülésén Balatonalmádiban.
HÍREK
Putyin szerint az ukrajnai fronton az egész Nyugat áll velük szemben, és meg is fenyegette a nyugati országokat.
HÍREK
A közvéleményhez intézett televíziós beszédét vélhetően moszkvai idő szerint reggel 8-kor közvetítik majd.
HÍREK
Szerinte azt szeretnék, hogy minél több ember, minél több magyar részesedjen "az emberi jókból".
HÍREK
A határvadászok eskütételén mondott beszédet a kormányfő, a stábja erről készített egy drámai zenével és a határon készült felvételekkel megspékelt videót.
HÍREK
Orbán Viktor szándékosan provokál, nem véletlenül, ez része politikai stílusának – véli a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerzője.
Népszerű
Ajánljuk