HÍREK
A sorozat elsősorban a fiatal klímaaktivista nemzetközi kampányaira összpontosít, de a felnőtté válásról is szól majd.
HÍREK
Megint a BBC-nek készít filmet, ezúttal az állatfajok kihalásáról Extinction: The Facts címmel.
HÍREK
Az új dokumentumfilm-széria az alkotók szerint egy szemet felnyitó utazás a világ körül, amiről eddig csak gondoltuk, hogy ismerjük.
HÍREK
A BBC-nek adott interjújában arra is kitért, hogy „az európai országoknak be kell fogadniuk a menekülteket, oktatást biztosítani számukra, majd lehetőséget adni, hogy visszatérjenek anyaországaikba."
HÍREK
Egy dokumentumfilm felvételei során gyakran előfordul, hogy az élet felülírja a forgatókönyvet. Így jártak most a BBC filmesei is a Déli-sarkon.
HÍREK
A hetek óta tomboló hőség miatt engedik be az állatokat a nudista strandokra. A fürdőzők háborognak.
HÍREK
Az eset Seattle-ben történt, a kéretlen pilóta állítólag azt mondta a kétségbeesett légiirányítóknak, le tudja tenni a gépet, mert már sok videójátékot játszott. Mutatjuk a felvételt.
HÍREK
A családfő rengeteget dolgozik, így alig jut ideje az igazán fontos dolgokra, és sokszor nem ér rá, hogy lányára figyeljen. Vagy mégis ?
HÍREK
P.C. Sorcar, az indiai bűvész 1956-ban élő adásban fűrészelte ketté asszisztensét egy műtőasztalon. A trükk a bűvészek több száz éves kliséje, de Sorcar olyan hitelesen csinálta a BBC kamerái előtt, hogy rengeteg tévénéző halálra rémült tőle.
HÍREK
A Pataki Tiles csempéinek különlegessége a hagyományos kézműves technika, amivel készítik őket.
HÍREK
A BBC épp a hegyen forgatott, mikor a vulkán egy heves kitörése nyomán kövek zúdultak rájuk. A kamerájuk működött, miközben az életükért futottak.
Népszerű
Ajánljuk