/sztarvilag/visszafogott-csaladias-eskuvot-tervezget-justin-bieber-es-menyasszonya/
hirdetés

SZTÁRVILÁG

Visszafogott, családias esküvőt tervezget Justin Bieber és menyasszonya

Na, erre senki sem számított.

Link másolása

hirdetés

Még két hónapja sem voltak együtt, amikor felröppent Hailey Baldwin és Justin Bieber eljegyzésének híre. A popsztár egy Insta-posztban osztotta meg a nagyvilággal, hogy megtalálta élete szerelmét, és készen áll rá, hogy örökké elköteleződjön mellette. A sztárok szokásaiból kiindulva rögtön azt feltételezhettük, hogy fényűző esküvőre és többezres vendéglistára számíthatunk, azonban mint kiderült, kifejezetten visszafogott, családias összejövetelt tervez az ifjú pár.

Justinék egy barátja elárulta az Entertainment Tonight-nak, hogy Bieber már hetek óta a lánykérés miatt izgult, és most, hogy lekerült ez a teher a válláról, egy kis nyugalmat szeretne.

Persze már javában tervezgetik az esküvő részleteit, azt biztosan tudjuk, hogy csak közeli barátaikat és családtagjaikat szeretnék meghívni rá. Az eddigi tervek szerint vagy Kanadában vagy az Egyesült Államokban állnak oltár elé - sőt, az is felmerült, hogy mindkét országban megházasodnak - az biztos, hogy kifejezetten intim összejövetelre vágynak.

Hailey nagynénje, Kim Basinger kifejtette, hogy borzasztóan örül unokahúga boldogságának, és igaz, nem ismeri még Biebert, nagyon rendes, jópofa srácnak tartja őt. Sőt, azt is elárulta, hogy ő már tud pár részletet a partiról, és biztos benne, hogy csodálatos lesz. Nos, már alig várjuk, hogy az esküvői fotókkal legyen tele az Instagram.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk