KÉK HÍREK

Úszó-vb: Hosszú Katinka megszerezte a negyedik aranyát

Az Iron Lady-nek megvan a negyedik érme is - ezúttal 200 méter háton védte meg címét. Viszont a végére már elfáradt, a 800 gyors döntője nem sikerült neki.

Link másolása

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka csütörtökön 200 méter háton szerzett aranyérmet. Az Iron Lady először kedden 400 méter vegyesen állhatott fel a dobogó legfelső fokára, utána 200 méter gyorson lett második, míg szerdán 100 méter háton és 200 méter pillangón nem talált legyőzőre - ezzel

megszerezte pályafutása 18. rövidpályás világbajnoki érmét, ezzel az örökrangsor élére ugrott.

A 200 méter hát fináléjában a szám címvédőjeként és világcsúcstartójaként már az első hossz után az élre állt, és fantasztikus fordulóival tempóról tempóra ellépett riválisaitól. Az utolsó hosszra közel két másodperces előnnyel fordult rá, és ezúttal is óriási fölénnyel győzött.

Másodszor 100 méter vegyesen - ahol ugyancsak világcsúcstartó és címvédő - kellett helyt állnia, itt Verrasztó Evelynnel azonos futamba került az elődöntőben. Hosszú futamgyőztesként 57.53-as idejével több mint egy másodperccel a teljes mezőny fölé kerekedve jutott a fináléba, míg Verrasztó 1.00.59 perccel hetedik lett, ami összesítésben a 13. helyet érte.

"Sajnálom, hogy nem sikerült egy perc alá kerülnöm, egyértelműen az első ötven miatt, sokkal lassabb volt, mint kellett volna. Nem fognám a kétszáz gyors készülésre, egyszerűen keményebben el kellett volna kezdenem a távot" - idézte a Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldala Verrasztót.

A nap zárásaként a kifejezetten megterhelő 800 méter gyors várt még Hosszú Katinkára: itt már érződött rajta a fáradtság, s 8:36.76 perccel a nyolcadik lett.

"

Úgy gondolom, eddig elég jól sikerült a világbajnokság, bár vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, de ez törvényszerű, amikor ennyi számot úszik az ember. A mai nyolcszáz gyors például nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de sajnos az előző szám után nem tudtam rendesen levezetni, és ez visszaütött. Viszont most jön végre egy kis pihenő. A kétszáz hát aranyérmének örülök, igazából most ennyi is elég volt, a száz vegyes jól sikerült, kíváncsi leszek, holnap mire leszek képes ebben a számban, mert este nekem ez lesz az első a programban

- értékelte a helyszíni riportereknek napját Hosszú Katinka.

Az esti programban a magyarok közül elsőként Földházi Dávid lépett rajtkőre a 100 méter vegyes elődöntőjében. A 21 éves magyar versenyző - aki a 13. idővel jutott be - délelőtti idejét nem tudta megjavítani, így 53.61 másodperccel futamában a nyolcadik, összesítésben pedig a 15. lett.

"Sajnálom, mert semmi olyat nem éreztem közben, hogy ez gyengébb lenne, mint a délelőtti úszás. Nagyjából minden úgy sikerült, ahogyan terveztem, azt gondoltam, gyorsabb vagyok, mint délelőtt. Lehet, hogy a hullámok miatt lett ilyen az idő, de az előfutamban is a szélén úsztam, azaz erre nem fognám semmiképpen. Ez most így sikerült, de nem vagyok elkedvetlenedve, megyek tovább" - mondta Földházi.

Férfi 50 méter gyorson Lobanovszkij Maxim egyéni legjobbját beállítva 21.52-vel futamában az ötödik lett, összesítésben a 11. helyen végzett. Mint azt elmondta, a fordulónál nem rúgta el magát eléggé, túl hamar jött fel a víz alól, így beleütközött egy a hullámba, ami pont elég volt ahhoz, hogy kicsit lelassuljon.

Ha büszke vagy Katinkára, oszd meg a cikket ismerőseiddel is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Egy 11 éves kisfiú szájába akarta tenni a nemi szervét az egyik iskolatársa Borsodban
Az áldozat az eset óta nem volt iskolában és az utcára sem mer kimenni. A támadó másokat is bántalmazott már korábban, most előzetesbe került.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2023. június 05.


Link másolása

Egy buszmegállóban akarta megerőszakolni egyik 11 éves iskolatársát egy 14 éves fiú a Borsod megyei Ricsén - számolt be róla a Tények.

A fiúra többen is rátámadtak, egyikük a földre lökte, rátérdelt a mellkasára és megalázta azzal, hogy a szájába akarta tenni a nemi szervét. Az eset óta a 11 éves fiú nem volt iskolában és az utcára sem mer kimenni.

Édesanyja arról beszélt a Tényeknek, hogy a településen korábban is történt már ilyen, ugyanez a 14 éves fiú már másokat is bántalmazott, ezért büntetőeljárás van folyamatban ellene. A támadó szülei ráadásul megfenyegették őket Facebookon keresztül, miután a rendőrök letartóztatták az elkövetőt.

Majoros Tünde, a Miskolci Törvényszék szóvivője az eset kapcsán elmondta, hogy a bíróság egy hónapra elrendelte a támadó letartóztatását, miután fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, illetve tartani kell attól is, hogy befolyásolná a sértettet, ezzel veszélyeztetné a bizonyítást. Emellett

egy korábbi szexuális cselekmény miatt már folyik vele szemben egy büntetőeljárás,

amely a bűnismétlés lehetőségét is reálissá teszi.

Az előzetes letartóztatásról szóló végzés még nem végleges, mert fellebbezést nyújtottak be ellene.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
„Mindent elvettek tőlem, beleroppantam” – mondta az egykori Fidesz-közeli milliárdos
Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kér Töröcskei Istvánra és feleségére.

Link másolása

A gyanúsítottak kihallgatásával kezdődött a bizonyítási eljárás a Fővárosi Törvényszéken a Széchenyi Bank-perben - írja a Blikk.

Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kér Töröcskei Istvánra és feleségére, mivel számos gazdasági bűncselekménnyel vádolják a korábbi Fidesz-közeli üzletembert.

A lap beszámolója szerint a 73 éves Töröcskei kilenc év fegyházat kapott volna, ha már az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét. De ezt nem tette meg, így akár 25 évet is kaphat.

Amikor a bíró a vagyoni helyzetéről kérdezte, azt mondta:

"Mindent elvettek tőlem (...) A pénzügyi csődbe magam is beleroppantam".

Nincs ingatlan a tulajdonában, nincs megtakarítása, de félmilliárd forint feletti tartozása van. A ház ahol él, a gyerekei nevén van.

A vallomásában azt mondta, hogy - noha ő próbálkozott - az állam nem volt érdekelt a Széchenyi Bank megmentésében. Szerinte “Az életemet tisztességesen éltem, a jövőben is tisztességesen fogom élni”.

Felesége, a másodrendű vádlott T. Zs. a védekezése egy részét sírva adta elő. Egyszer még a bíró meg is kérdezte, tartsanak-e rövid szünetet, de ezt az asszony nem kérte.

“A férjemmel mindig is tisztességesen éltünk, igyekeztünk a szabályok szerint vállalkozni. (...) Sem a bankból, sem a bank vállalkozásaiból családunk nem jutott vagyonhoz. Ellenkezőleg, gyakorlatilag tönkrementünk” - mondta el.

Szerinte “hiba volt a munkaszervezetet teljesen magára hagyni”, de bízott az ott dolgozó szakemberekben.

A milliárdos korábban résztulajdonosa volt a Hír TV-nek és a Magyar Nemzetnek, 2011-ben pedig a Államadósság-kezelő Központ vezérigazgatója is volt. Állítólag jó kapcsolata volt Simicska Lajossal is.

A bíróság hétfőn a 15 vádlottnak csak egy részét tudta meghallgatni. A többiek a következő tárgyalási napon, szeptemberben beszélhetnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Négy gyereke meggyilkolása miatt ítélték el, 20 év után most kegyelmet kapott „Ausztrália legdurvább női sorozatgyilkosa”
Kathleen Folbigget 40 év börtönre ítélték 2003-ban. Újabb vizsgálatok azonban igazolták ártatlanságát, így szabadon távozhatott.

Link másolása

20 év börtön után szabadon engedték az "Ausztrália legrosszabb női sorozatgyilkosának" nevezett nőt, miután Új-Dél-Wales állam kormányzója kegyelemben részesítette ártatlanságának igazolódása után.

Kathleen Folbigget 2003-ban börtönözték be négy gyermeke halála miatt, akik 1989 és 1999 között hunytak el.

Az első gyermek, Caleb mindössze 19 napig élt, a második Patrick pedig nyolc hónapos korában halt meg. A két évvel később született Sarah tíz hónapos volt, amikor elhunyt, míg a negyedik gyermeket, Laurát 18 hónapos korában érte a halál.

Folbigget végül 40 év börtönre ítélték a gyerekek meggyilkolása miatt 2003-ban. A nő végig tagadta bűnösségét és azt állította, hogy természetes okok miatt haltak meg a gyermekei.

Újonnan elvégzett vizsgálatok pedig végül őt igazolták: két gyermeke egy szívleállást okozó genetikai rendellenesség miatt halt meg, a harmadik pedig egy neurogén betegség miatt.

Michael Daley főügyész szerint ezek után kérdésessé vált az is, hogy a negyedik gyermek gyilkosság áldozatává vált volna, ezért arra kérte Margeret Beazley kormányzót, hogy adjon kegyelmet Folbiggnek, aki ezt a kérést teljesítette is, így azonnal távozhatott a nő a börtönből.

„20 éves megpróbáltatás volt ez számára. Jó egészséget kívánunk neki élete végéig"

- mondta a főügyész.

Egy 90 fős szakértői csapat korábban már szintén arra kérte levélben az ausztrál hatóságokat, hogy engedjék szabadon a nőt, miután az általuk elindított fellebbezést elutasították 2021-ben. Ebben ők is azzal érveltek, hogy valószínűleg genetikai rendellenességek okozták a gyerekek halálát.

(Forrás: Unilad)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Egy kétéves kislány is meghalt a gép lezuhanásakor, amit F16-osok üldöztek
A gép Tennesseeből a New York-i Long Islandre tartott, fedélzetén a legnagyobb amerikai fegyverlobbi-szervezet elnökének lányával és unokájával.

Link másolása

Korábban írtunk róla, hogy négy ember meghalt, miután lezuhant egy kisrepülő az Egyesült Államokban, Virginia állam északnyugati részén. A gépet előtte F-16-os vadászrepülők kísérték, többek között Washington D.C. térségében is, mert a pilóta nem volt hajlandó reagálni a légügyi hatóságok felszólítására, és letért eredeti útvonaláról.

A legfrissebb információk szerint a legnagyobb amerikai fegyverlobbi-szervezet, az Országos Fegyverszövetség (NRA) elnöke, Barbara Rumpel is megerősítette a hírt, hogy az ő lánya és az unokája is a kisrepülőn utazott, ami lezuhant.

„Elvesztettem a lányom, az unokám, nincsenek szavak”

- mondta egy helyi lapnak Barbara Rumpel.

Hatalmas hangrobbanást hallottak a helyiek Virginia állam felett, amikor néhány amerikai vadászgép egy Cessna típusú magánrepülőgép elfogására indult.

Vasárnap délután végül Washington közelében lezuhant az a kisrepülő, amit az amerikai légierő vadászgépei próbálták meg elkapni, mert a Cessna letért az útvonaláról, a pilóta pedig nem reagált.

A hivatalos közlemény szerint az F-16-os gépek csak üldözték a Cessna 560 Citation V típusú gépet, de nem lőttek rá.

A New York Post cikke frissebb cikke szerint az F-16-osokat azután vetették be, hogy a Cessna magánrepülőgép berepült a főváros feletti korlátozott légtérbe, mielőtt lezuhant Virginia délnyugati részén.

A lap szerint a repülőn négy ember utazott, a gép Tennessee államból, Elisabethtownból a New York-i Long Island-be tartott, és amikor a Flight Aware repüléskövető weboldal szerint elérte New York környékét, közel 180 fokos fordulatot vett, és Virginia felé kezdett repülni.

„Úgy tűnt, hogy a Cessna robotpilótán repült” – mondta a Reutersnek egy névtelen forrás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk