/sztarvilag/te-mennyi-ido-alatt-koltenel-el-4-millio-forintot-geronazzo-marianak-boven-eleg-volt-negyed-ora/
hirdetés

SZTÁRVILÁG

Te mennyi idő alatt költenél el 4 millió forintot? Geronazzo Máriának bőven elég volt negyed óra!

Ebből az összegből akár két lakást is vehetett volna akkoriban.
hirdetés

Geronazzo Mária kétségkívül egyedi és igencsak megosztó jelenség a magyar celebvilágban: pár éve még milliókat szórt el, manapság viszont már jóval visszafogottabban, jósnőként tengeti az életét. Azonban ha azt hittük volna, már mindent tudunk az ezoterikus beállítottságú hírességről, nagyot tévedtünk - a napokban egy régebbi sztorit emlegetett fel, amitől teljesen leesett az állunk. Mária néhány éve Svédországban élt harmadik férjével, aki egy idősebb barátjától nagyobb összeget örökölt váratlanul. Az akkor még anyagi gondokkal küzdő pár csodaként fogta fel a villámcsapásként érkező pénzt, és mi mást is tehettek volna vele, mint fogadást kötöttek annak elköltéséről.

Exférje azt mondta, hogy Mária biztosan nem tudna elkölteni 10 ezer frankot csupán 15 perc alatt, a celeb pedig túl komolyan vette a kihívást. Ebből az összegből akár két lakást is vásárolhatott volna akkoriban, azonban ő ékszert, cipőket, ruhákat és táskát vett inkább. Ha mindez nem lenne elég, még kért további 5 ezer frankot, hogy biztosan fedezni tudja nagymértékű kiadásait.

Mária állítása szerint férjének csak az számított, hogy boldognak láthassa őt, és úgy tűnik, ezt a kihívást ügyesen teljesítette is. Igaz, azóta egy fokkal konszolidáltabban él a híresség, valószínűleg egész életében bánni fogja az elbaltázott lehetőséget.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk