SZTÁRVILÁG

"Kevesek a szavak ahhoz, hogy elmondjam, mit jelent ő nekem" – felesége, Cathy a legbiztosabb pont a beteg Sir Alex Ferguson életében

Minden sikeres férfi mögött áll egy nagyszerű asszony – tartja a mondás, és ezt a Manchester United legendás edző-menedzsere is elmondhatja magáról.

Link másolása

Most, hogy Sir Alex Fergusonért aggódik a sportszerető világ, és az internetet is elözönlötték egykori játékosainak, pályatársainak, sőt, ellenfeleinek jókívánsága is, a Daily Mail méltatja feleségét, Cathy Holdingot, akivel 52 éve házasok, és szó szerint jóban-rosszban kitartanak egymás mellett.

„Ő maga a stabilitás és a bátorítás – mondta róla „Fergie” – Kevesek a szavak ahhoz, hogy elmondjam, mit jelent ő nekem.”

Egy sztrájk során találkoztak először a Remington írógépgyár glasgow-i üzemében, ahol mindketten dolgoztak, de Alex közben ígéretet futballista volt, több első osztályú skót csapatban is megfordult már. Aztán egy helyi táncklubban találkoztak újra, ahol a fiatalember begipszelt lábban jelent meg egy sérülése után.

„Csinos volt, kecses volt a járása, és helyes a popsija” – emlékezett Sir Alex.

1966-ban házasodtak össze, szinte kihívásként Glasgow vallási megosztottsággal szemben. Alex ugyanis protestáns volt, Cathy pedig katolikus. Frigyük kis híján romba döntötte Ferguson karrierjét, mivel akkoriban a protestantizmus futball-bástyájában, a Rangers-ben játszott. Klubjának vezetői csak akkor nyugodtak meg, amikor kiderült, hogy nem volt egyházi szertartásuk.

Onnantól kezdve Cathy szerepe nem változott évtizedeken át. Ferguson egyre magasabbra emelkedett a futballban, míg felesége vezette a háztartást, nevelte három fiúkat, miközben igyekezett megszállott férjét a földön tartani. Amit férje gyakran emlegetett: bármikor is tért haza éjjel, az asszony mindig megvárta őt.

Ugyanakkor Cathy soha nem volt oda a fociért: egészen különleges alkalmakkor elkísérte őt egy-egy meccsre, de akkor sem mutatott nagy lelkesedést a játékért.

Sir Alex néhányszor annyira belefeledkezett a játékba, hogy előfordult, hogy karácsonyi ajándékot is elfelejtett vásárolni imádott feleségének, aki ennél jobban csak azt nehezményezte, hogy egy karácsonyi üdvözlőlapba rejtett csekkel próbálta helyrehozni mulasztását. Még az Aberdeen edzője volt, amikor Cathy elkísérte őt, és csak akkor döbbent rá, hogy az asszonyt véletlenül bezárta az öltözőbe, amikor hazaért és gyermekeit vonta kérdőre, hogy mi történt az édesanyjukkal. Ezek után érthető, hogy miután befejezte edzői pályafutását és visszavonultak a Manchester melletti Tudor korabeli házukba, Cathy közölte vele: nem szeretné, ha továbbra is állandóan csak férje érmeit és trófeáit kellene látnia. A Fergie a gyűjteményt illedelmesen levitte a pincébe.

Ezzel szemben az is Cathy-nek köszönhető, hogy Sir Alex nem vonult vissza 2001-ben.

Ő beszélte rá, hogy maradjon, mert úgy gondolta, hogy még fiatal, egészséges, ereje teljében van, mit csinálna egész nap otthon?

Tizenkét évvel később azonban meghalt Cathy ikertestvére, akit mindketten nagyon szerettek – Ferguson egyenesen neki ajánlotta önéletrajzát – és akkor a MU kétszeres BL-győztes, sokszoros bajnok aranykovácsa úgy gondolta: itt az idő, hogy többet törődjön azzal, akit a legjobban szeret a világon, és aki nélkül sosem lett volna az, aki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Fordulat! Mégsem válik Peller Mariann és férje?
A műsorvezető és Juni György a hivatalos válási procedúrát mindenesetre még nem indította meg.

Link másolása

Nemrégiben mi is hírt adtunk róla, hogy testvére, Anna után Peller Mariann is bejelentette, hogy véget ér házassága. A műsorvezető-színésznő és férje, Juni György 12 év házasság után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják.

Legalábbis eddig így tűnt. Most azonban fordulat állhatott be kapcsolatukban. A Blikk információi szerint

úgy tűnik, sikerült túllépniük a sérelmeken, hiszen újra közelednek egymáshoz, sőt, talán még arra is van remény, hogy újrakezdjék a házasságukat.

A lap egyik olvasója együtt látta kirándulni a házaspárt és két fiukat pünkösdvasárnap Esztergomban.

„Nagyon meglepődtem, amikor megláttam őket, mert már hónapokkal ezelőtt arról olvastam, hogy nem élnek együtt. Ehhez képest olyanok voltak, mint egy igazi család. Jókedvűnek tűntek, Mariann és a férje között sem volt érezhető a feszültség, pedig korábban lehetett arról hallani, hogy nem volt békés az elválás. Talán követik a nővéréék, Peller Anna és Lukács Miki válásának példáját, és ők is hasonlóan jó viszonyra törekszenek” – fogalmazott az „olvasóriporter”.

A Blikk nem érte utol sem Pellert, sem Junit, de azt megtudták: a pár még nem indította el a hivatalos válási procedúrát, hiába élnek hónapok óta külön.

„Mariannék megpróbálják megmenteni a házasságukat. Az az igazság, hogy a szakítás is eleve egy hosszú folyamat volt náluk. Semmit sem kapkodnak el, ezt jól példázza, hogy még a válókeresetet sem nyújtották be, pedig tavaly októberben jelentették be, hogy külön utakra lépnek”

– nyilatkozta a lapnak egyik barátjuk.

„Mostanában egyre több a közös családi programjuk a gyerekekkel négyesben, amely mindenképpen biztató. [...] Bízom benne, hogy sikerül nekik, vannak jelek, amelyek azt mutatják, lehet esély a békülésre. Szurkolok nekik” – tette hozzá.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
Vitézzé avatták Varga Viktort, elárulta, mivel érdemelte ki a címet
„Büszke vagyok, és boldog” – írta a zenész, aki egy videót is közzétett a nagy eseményről.

Link másolása

Varga Viktort vitézzé avatták – erről a közösségi oldalán számolt be a zenész.

Bejegyzésében azt írja, június 3-án, Budapesten, a Szent Flórián templomban volt az esemény.

„Végig extatikus élményben volt részem, de mikor a

-Vitézzé avatlak!

-Hazámat szolgálom! - mondatot kiejtettem, valami igazán erős áhitat lett úrrá rajtam” – mesélte.

Azt is lemagyarázta, mióta ilyen fontos neki a magyarságérzés:

„Eddig is foglalkoztam a magyarsággal, a hagyományainkkal, a nemzeti érzésekkel és identitással, de mióta saját szeletem van a magyar földből, még inkább érzem fontosságát, hiszen igazán összefonódtam vele. Hatalmas megtiszteltetés, hogy a rend tagjai tudtom nélkül figyelemmel kisérték munkásságomat és bizalmukkal megajándékoztak, tudtom nélkül.”

Úgy érzete, hogy bárhol a világban, ahol eddig járt, az ott élők „Ismerik, tisztelik, szeretik, és használják a hagyományaikat és jellegzetességeiket, mi több benne élnek… mindig mikor hazatértem, inspirált voltam és kerestem, keresem a mi elfeledett értékeinket, s próbálom felidézni, amiket generációkon át feledtettek nagyszüleinkkel, szüleinkkel.

Rendkívül régre visszanyúló őskultúránk van.”

A zenészt éppen ezért tette boldoggá a Nemzeti Lovasszínház felkérése, hogy írja meg a Fehérlófia című musicalt. Ehhez „összevásárolva ősi magyar hangszereket, felkutatva és feljátszva régi dallamokat. Valahogy így indult el bennem a nemzeti öntudat… ezt követve az élet számtalan hasonló építő lehetőség elé állított:

- Trianon Múzeum felkérésére dalszerzés

- Nemzeti Cirkusz Himnuszának megírása

- Terror Háza tárlat vezetés

- Himnusz újra éneklése

- Hazám, Hazám újraéneklése

- Otp Oktatási központ felkérésére előadások középiskolásoknak

- Totem, magyar tv műsor ősközösség építés szociológiai kísérlet első helyezettje lettem @tv2official

- Hagyomány őrző életmód jurtában

- Lovas akrobata képzés és előadások a Nemzeti Lovas Színházban.

És azt hiszem feladatom lett minden más mellett értékeink megmutatása és életben tartása! Büszke vagyok, és boldog!”

- írta Varga Viktor.

VIDEÓ: Az avatásról

Varga Viktor nemrégiben komoly sikert ért el a Bank bán híres áriájának elénkelésével:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Kiszel Tünde teljesen elérzékenyült lánya, Donatella diplomakoncertjétől
Meghatódva, könnyes szemmel hallgatta gyermeke különleges előadását.

Link másolása

A minden évben kiadott naptárjairól ismert Kiszel Tünde a lánya diplomakoncertjéről mutatott meg néhány fotót az Instagram-oldalán.

Donatella modell karrierje után kezdett el operaénekesnek tanulni, és mint azt korábban megírtuk, felvételt is nyert a Zeneakadémiára.

Hunyadi Donatella 2020 óta tanul a Zeneakadémián, azóta több komolyzenei koncertet adott már és most eljutott a diplomakoncertjéig is - írta meg a 24.hu.

Donatellát Kiszel Tünde is gyakran elkíséri az előadásaira, múlt hétvégén is ott volt a diplomaelőadásán.

"Tegnap volt Donatella diplomakoncertje a Zeneakadémián! Leírhatatlan, amit most érzek! Köszönöm, Istenem, hogy ezt megérhettem! Meghatódva, könnyes szemmel hallgattam Donatellát…"

- írta bejegyzésében Kiszel Tünde.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Galambos Lajos betegsége miatt szabadulhat a börtönből, ügyvédje szerint otthon töltheti le büntetését
A zenész jogi képviselője úgy véli, hogy Lajcsi környezete tudná biztosítani a szükséges feltételeket a házi ápoláshoz.

Link másolása

Elképzelhető, hogy a börtön helyett az otthonában tölthesse le a büntetése hátralévő részét Galambos Lajos - ezt a zenész ügyvédje mondta el hétfőn reggel Sebestyén Balázséknak a rádióban.

A zenész - egészségi állapota miatt - ugyanis speciális ellátásra szorul. A most - 3 év 6 hónapos - büntetését töltő Lajcsi nem tud szilárd ételt enni, és egyre inkább magába fordul.

Az állapotára hivatkozva kérte ügyvédje, hogy lakásában ápolhassák:

"Benyújtottam az otthonápolási őrizetre a kérelmet. Ez egyébként egy viszonylag új jogintézmény és várjuk, hogy a büntetés-végrehajtás ezzel kapcsolatban elkészítse a saját álláspontját. A BV orvosának kell megállapítania, hogy a fogvatartott megfelel-e a jogszabályi előírásoknak és fontos, hogy legyen egy olyan személy, aki írásban vállalja, hogy gondozza a beteget, ha kikerül. Ügyfelem esetében álláspontunk szerint a feltételek maradéktalanul teljesülnek"

– mondta el Dr. Csontos Zsolt ügyvéd.

Hozzátette:

"Laikusként pedig mindenki beláthatja, hogy nem szolgál büntetési célt, ha valaki folyamatosan egy betegszobám van elhelyezve a börtönben"

- írja a Borsonline.

"Tegyük ezt tisztába. Lajcsi nem a saját döntése alapján nem eszik rendesen, vagyis nem sztrájkol. Arról van szó, hogy az egyik betegsége miatt, szilárd táplálékot nem tud fogyasztani. A szabad életben volt egy speciális étrendje, amit speciális eszközökkel készítettek el, vagyis pépesítették az ételt. Ez a lehetőség bent nem adott. Egy ideig küzdött a benti ételek leturmixolt változataival, de elég gyomorforgató így a lebbencsleves, vagy a mákostészta. Feladta és azóta próbálja eredeti állagában fogyasztani az ételeket".

A lap szerint a zenész eddig "gyakorlatilag egyetlen percet sem töltött a számára kijelölt körletben, mióta bevonult a baracskai büntetésvégrehajtási intézetbe".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk