/sztarvilag/schobert-lara-meg-csak-azt-erzem-hogy-a-szuleim-miatt-vagyok-valaki/
hirdetés

SZTÁRVILÁG

Schobert Lara: „Még csak azt érzem, hogy a szüleim miatt vagyok valaki”

Schobert Norbi és Rubint Réka lánya úgy gondolja, még nem azért ismerik az emberek, mert már letett valamit az asztalra, de már vannak tervei arra, hogy érje ezt el.

Link másolása

hirdetés

Schobert Lara az RTL Klub Reggeli című műsorának vendége volt virtuálisan szerda reggel, ahol jövőbeli terveiről mesélt Skype-on keresztül. Elmondta, hogy az Álarcos énekes című műsor, amiben tavaly részt vett, nagy önbizalmat adott neki, mert korábban nem mert kamerák előtt szerepelni. Ott viszont egy maszk mögé bújva mutathatta meg, mit tud, és azóta már bátrabb, a sok elismerő komment miatt pedig már ő is elhiszi, hogy jobban megy neki az éneklés, mint eddig gondolta.

Elárulta, hogy eleinte a szülei erőltették ezt, de az utóbbi hónapokban már ő is élvezi, sőt énektanárhoz is jár, hogy fejlessze magát. Tervei is vannak az énekléssel, de ezeket egyelőre nem akarta elárulni.

A műsorvezetők a modellkedésről is kérdezték a tinilányt, aki viszont kijelentette, hogy bár kapott felkéréseket, de nem tudja modellként elképzelni a jövőjét. Pedig - mint mondta - a szüleinek nagyon tetszenek a képei, és mindenben támogatják őt. De hátránya is van annak, hogy Schobert Norbi és Rubint Réka gyereke.

"Én szerintem az az influenszer vagyok, aki egyáltalán nem a követőinek él. Nyilván vannak, meg azért foglalkozom velük. De még nincs az az időszak, hogy én letettem valamit az asztalra. (...) Még nem érzem azt, hogy én lennék valaki. Még csak azt érzem, hogy a szüleim miatt vagyok valaki. Miután csináltam már valamit, akkor már elismerem, hogy miért követnek"

- mondta Lara.

Azt is hozzátette, hogy nem érzi tehernek azt, hogy a szülei híresek, és ő miattuk ismert, csak azt, ahogyan emiatt bánnak vele az emberek. Mint mondta, az énekléssel szeretné elérni, hogy megmutathassa, ki is ő valójában.

VIDEÓ: Schobert Lara az éneklésről, a modellkedésről és az influenszerségről beszél a Reggeliben

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk