SZTÁRVILÁG

Rúzsa Magdi a Dancing with the Starsban: ez volt utolsó fellépése a szülés előtt

A TV2 műsora a lehengerlő táncos produkciók mellett mást is tartogatott számunkra. Rúzsa Magdi kerekedő pocakjával lépett fel a Dancing with the Starsban.

Link másolása

Már azt is elárulta az énekesnő, hogy két kisfiút és egy kislányt várnak férjével. Magdi szombat este is gyönyörű kismama volt, vadító piros ruhában. Kamarás Iván és Mikes Anna tangójához énekelte el a Tejút című dalát.

Az adás előtt Gelencsér Tímea készített interjút Magdival. Számára az éneklés egyáltalán nem okoz nehézséget, inkább csak a mozgás változott. A habitusából adódóan sokszor érzi úgy, hogy lendületből menne, de aztán ráeszmél, hogy meg kell tanulnia picit visszafogni magát a babák érdekében. Az állapotáról elmondta, hogy heti rendszerességgel jár kontrollvizsgálatokra, és az orvosa szerencsére eddig mindent rendben talált. A koncertezést viszont már leállította a rengeteg utazás miatt, ezeket sajnos már nem bírná.

Egy-egy televíziós szereplés, interjú vagy klipforgatás ugyan még belefért, de hétfőtől már teljes pihenés következik. Ez volt az utolsó fellépése a szülésig, viszont már most megígérte, hogy gyorsan visszatér.

Az interjúból az is kiderült, hogy Magdi rendszeresen énekel a babáknak. Egyrészt, mivel a színfalak mögött azért még folyamatosan dolgoznak, stúdióznak. Jelenleg két elkészült dala van és a többin is dolgoznak. Másrészt, ha sokáig nem lép fel, önkéntelenül is dalolászik.

Amikor egy-két hétig nem állok színpadon, és azt érzem, hogy kiesett, amit annyira nagyon megszoktam, akkor azon kapom magam, hogy olyan vagyok, mint egy rádió, amit tekergetnek. (...) Folyamatosan zenében vannak és egyébként nagyon kis szorgalmasok is, mert ugye azért a nyarat végigcsinálták velem.

Ha már táncos műsorban vendégeskedett, Magdi azt is elárulta, hogy imád és tud is táncolni. 10 évig néptáncolt, iskolájában pedig kötelező volt vizsgát tenni a standard táncokból. Kedvence a cha-cha-cha és a jive volt, a keringőt azonban lagymatagnak találta.

Stohl András a műsor végén megkérdezte az énekesnőt: hogyan érezte magát?

Olyan jó itt lenni, annyi szeretetet kaptam itt egész nap, meg jó újra az élő show varázsa!
– válaszolta fülig érő szájjal Magdi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Sztárban Sztár leszek: „Ha ezt elrappeled úgy, leveszem a Józsikát szájjal” – ígérte Majka, meg is bánta
A rapper elég felelőtlen ígéretet tett az egyik versenyző produkciója előtt, aki jobban teljesített, mint várta.

Link másolása

A Sztárban Sztár leszek! vasárnapi adásában is voltak emlékezetes pillanatok. Majka és Pápai Joci a versenyzők végső kiválasztásakor kissé összekaptak, pedig nem sokkal korábban igen közel kerültek egymáshoz.

Az egész azzal kezdődött, hogy amikor az egyik versenyző, Károlyi Róbert elmondta, hogy ő Weszélyes Elemek egyik számát fogja előadni, Majka nagyon meghökkent. Elmondta a zsűritársainak, hogy a Weszélyes Elemek egy nyolcadik kerületi rapduó, akiknek úgy pörög a nyelvük, hogy nagyon nehéz leutánozni őket.

"Ha azt elrappeled úgy, ahogy a Weszélyes Elemek, akkor én itt a Józsikát leveszem szájjal" - jelentette ki a rapper, mire a versenyző azt ígérte, hogy menni fog.

Be is bizonyította, hogy ez megy neki, amin a zsűritagok is nagyon meglepődtek. Majka pedig hamar rájött, hogy felelőtlen ígéretet tett, de már nem volt menekvés:

Pápai Joci a zsűripulton átmászva odaült barátja elé és közel húzta magához.

A stúdió nevetéssel és hatalmas ovációval díjazta ezt. Majka a produkció végén bocsánatot kért Károlyi Róberttől, hogy nem hitt benne az elején. A rappert természetesen továbbjuttatta a zsűri, és a mesterek legnagyobb meglepetésére a srác Köllő Babett csapatába akart került saját kérésére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
Liptai Claudia többször hálóingben, bugyi nélkül vitte óvodába a gyerekét
Csak egy kabátot kapott fel még indulás előtt.

Link másolása

A NőComment! műsorában árulta el Liptai Claudia, hogyan vitte a gyerekét óvodába. Elmondása szerint sűrűn előfordult, hogy

"hálóingben, felvettem rá egy kabátot, és nem volt rajtam bugyi".

Az adásban a többi vendég is elárulja, milyen különleges ruházatban jelentek meg nyilvánosan. Volt, aki például a közértbe ment el kimonóban.

Az adást vasárnap este 21 órától lehet megnézni az RTL II-n.

VIDEÓ: Az előzetes

Egy korábbi műsorban is érdekes titkokat árult el:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Meghan Markle „azt hitte, ő lesz az Egyesült Királyság Beyoncéja” – állítja egy palotai bennfentes
A bennfentesek szerint csak később jött rá Meghan, hogy sokkal több szabály vonatkozik rá, mint egy hétköznapi emberre.

Link másolása

Harry herceg és Meghan a windsori kastélyba akart költözni, de végül megkapták a Frogmore Cottage-t, amely az angliai Windsorban található Home Park része – derül ki egy új, a brit királyi családról szóló könyvből.

A Kensington-palotából való átköltözésük során a hírek szerint Sussex hercege és hercegnője egy lakosztályban reménykedett a királyi rezidencián. Lady Elizabeth Anson szerint viszont - aki a királynő közeli barátja volt és 2020-ban elhunyt - az uralkodó "nagylelkű gesztust" tett, és helyette nekik adta az említett házat. A királynő állítólag azt is hozzátette a döntése után: "Remélem, tiszteletben fogják tartani" - írta meg a Mirror.

Az állítás a „The New Royals” című könyvben hangzott el, amelyet Katie Nicholls írt, és amely Harry, Meghan, Vilmos, Katalin és az újonnan megkoronázott III. Károly király közötti kapcsolatokat tárja fel az elmúlt évekből.

A sussexi pár és a királyi család többi tagja közötti konfliktusok az elmúlt néhány évben több alkalommal is a címlapokon szerepeltek. II. Erzsébet halála viszont ismét összehozta Károlyt, Vilmost és Harryt, amikor együtt gyászoltak, és több ceremónián együtt vonultak a néhai uralkodó koporsója mögött feleségeikkel.

A most megjelenő könyvből azonban más érdekesség is kiderül.

"Meghan azt hitte, ő lesz az Egyesült Királyság „Beyoncéja”, a királyi család tagjaként megadják neki ezt a dicsőség.

– állítja egy korábbi palotai alkalmazott.

Amikor rájött, hogy sokkal több szabály vonatkozik rá, mint egy egyszerű emberre, akkor egy asztalhoz ült a királyi család többi tagjával és csak annyit kérdezett: „Rendben, mit fogunk tenni ezekkel?"

Meghan korábban arról beszélt, hogy "elnémítva" érezte magát és nem erre számított, amikor a királyi család tagja lett.

"Amikor csatlakoztam ahhoz a családhoz, akkor láttam utoljára az útlevelemet, a jogosítványomat, a kulcsaimat"

- mondta, hozzátéve, hogy teljesen "naiv" volt azzal kapcsolatban, hogy milyen lesz az élet a királyi család tagjaként.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
„Lesz lagzi, aranyhintó” – G.w.M és Kulcsár Edina most a babára fókuszálnak, de szeretnének esküvőt
A pár most nem is lehetne boldogabb, a babavárás kapcsán azonban nem akartak bővebben nyilatkozni a rapper családjában lévő tradíciók miatt sem.

Link másolása

Közösen adott interjút a TV2 Tények Plusz című műsorának Kulcsár Edina és G.w.M. Elmondták, hogy egyelőre nem tervezik az eljegyzést és az esküvőt, mivel most közös babájuk a prioritás náluk, de az nem kérdés, hogy előbb-utóbb összekötik az életüket.

„Lesz lagzi, aranyhintó”

- jelentette ki a rapper nevetve.

A párnál most felhőtlen a boldogság, még úgy is, hogy G.w.M szerint "ebbe a pár hónapba nagyon sok év beleszorult".

„Szerintem a tetőpontok tetőpontján tart a kapcsolatunk. Erre nincsenek szavak. Ez az első másodperctől kezdve egy olyasfajta boldogság, amit tényleg kívánok mindenkinek tiszta szívből”

- fejtette ki.

„Azt gondolom, hogy ez most nem is állhatna jobban. Nagyon sok mindent megéltünk, amit mondjuk mások akár tíz év alatt. Mi most így elvagyunk, köszönjük szépen, és legalább lesz új a nap alatt a jövőben”

- mondta Kulcsár Edina.

Lapozz, ha kíváncsi vagy, mit mondtak a babavárásról!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk