SZTÁRVILÁG

Puzsér: „Berki Krisztián az, akinek nem lett volna szabad ezzel az országgal megtörténnie”

A kritikus szerint a celeb már nem szórakoztatni, hanem megbotránkoztatni akar, helye pedig „a büntetőtörvényszék előtt, és nem az újságok címlapján van”

Link másolása

Miután már több ismert ember is kiakadt azon, hogy Berki Krisztián és felesége, Berki Renáta (becenevén Mazsi) egy fizetős internetes csatornán keresztül, élő adásban közvetítették első közös gyermekük születését, Puzsér Róbert is beállt a sorba. A kritikus az Indexen megjelent írásában úgy jellemzi Berkit, mint aki egyre lejjebb és lejjebb küzdi magát, és "nem több, mint egy egy megrögzött hazudozó, aki irritáló magatartásával bomlasztja a társadalmat".

Úgy véli, a celeb "természetes helye a büntetőtörvényszék előtt, és nem az újságok címlapján van". De "nyomorúságos mementónak" is nevezi, "akinek az az irritációs funkciója, hogy a hétköznapi embereket az elhibázott rendszerváltásra emlékeztesse: Berki Krisztián az, akinek nem lett volna szabad ezzel az országgal megtörténnie".

Szerinte ő "már nem szórakoztatni, hanem megbotránkoztatni akar", nem is vagyonos ember, hiszen "luxusautói kölcsönzőből valók, kellék gyanánt használt aranyrúdja fóliába csomagolt hungarocell", így hát Berki "nem több, mint egy magát milliárdos vállalkozónak hazudó, proteinnel feltöltött proli".

Puzsér ezután megemlíti, hogy Járai Máté Istenes Bence YouTube-műsorában arról beszélt, hogy a kíváncsi magyarok milliomossá tették Berki Krisztiánt, hisz az általa ismertetett nézettségi adatok egyike szerint akár háromszázmilliós bevétele is lehetett a szülés élőben közvetítésének. A kritikus viszont nem érti, honnan veszi azt Járai Máté, hogy a Berki által közölt bármelyik adat valós. Mint írja, "Berki Krisztián Facebook-oldalán a felhasználók a feleségének szülését reklámozó posztot 4400 tetszéssel és 48 megosztással illették – ez alapján a nyilvános szülés ismeretlen streamingoldalon zajló közvetítése legfeljebb pár ezer elérést kaphatott, amely felhasználóknak a töredéke lehetett a szülőszoba-reality előfizetője. Az Instagram tanúsága szerint Berki Krisztián eltüntette a lájkokat, amelyekből a tartalom népszerűségére következtetni lehet, de Mark Zuckerberg két közösségi felületén ez a két adat csak elvétve válik el – ez alapján legfeljebb pár száz ember fizethetett Berki Mazsi szülésének kétes élményéért". Puzsér szerint az is beszédes, hogy Berki nem előfizetőkről beszél, hanem mindig és következetesen egyedi látogatókat emleget – vagyis olyan felhasználókat, akik az oldalára eljutottak.

A kritikus arra is kitér, hogy Járai Máté az IstenEstben azt is hozzátette a mondandójához, hogy érti, Berki miért csinálta azt, amit, de ő nem tenné meg ezt a feleségével.

"Járai Máté házassága intimitásának kiárusításával, szégyentelen celebkedésével, nyilvános éhezésével és intrikus székletkeverésével szolgálja meg nap mint nap azt a hírnevet, amelyet az RTL-től kap – de még ez a Járai Máté is érzékeli, hogy Berki Krisztiánhoz képest ő bizony egy morális példakép, aki bátran leszólhatja ezt az újszülött gyermekéből is pénzt sajtoló, lelkiismeretlen, gyúrós csődört. S bár semmi másban, ebben igaza van. Berki Krisztián az általa diktált nyilvánosság szellemi és erkölcsi színvonalát a kültelki stricik szintjére szállítja le, amit már egy Járai Máté-nívójú bukott értelmiséginek sem probléma megugrani. Berki Krisztián viszonylatában még a leghitványabb magyarok is kultúrembernek érezhetik magukat – ez pedig itt, a félperiférián sajnos működőképes médiaszolgáltatást eredményez"

- írja.

Azt is hozzáteszi, hogy szerinte Berki "valami olyasmit jelent a kisembernek, amit Németh Szilárd a politizáló értelmiségnek: hiába tudja, hogy kifejezetten az idegesítésére gyártják, mégsem képes figyelmen kívül hagyni őt".

"Mintha a tömegkommunikáció cinikus gépezete a magyarok érzelmi receptorát ingerelné – az élmény oly erős, hogy megfosztja a közönséget a médiafogyasztást illető döntésének szabadságától: a gyalázatos Berki-mém továbbra is sikeresen használja mindennapos felháborításra az öntudatlan és tehetetlen társadalmat"

- zárja sorait Puzsér.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Fordulat! Mégsem válik Peller Mariann és férje?
A műsorvezető és Juni György a hivatalos válási procedúrát mindenesetre még nem indította meg.

Link másolása

Nemrégiben mi is hírt adtunk róla, hogy testvére, Anna után Peller Mariann is bejelentette, hogy véget ér házassága. A műsorvezető-színésznő és férje, Juni György 12 év házasság után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják.

Legalábbis eddig így tűnt. Most azonban fordulat állhatott be kapcsolatukban. A Blikk információi szerint

úgy tűnik, sikerült túllépniük a sérelmeken, hiszen újra közelednek egymáshoz, sőt, talán még arra is van remény, hogy újrakezdjék a házasságukat.

A lap egyik olvasója együtt látta kirándulni a házaspárt és két fiukat pünkösdvasárnap Esztergomban.

„Nagyon meglepődtem, amikor megláttam őket, mert már hónapokkal ezelőtt arról olvastam, hogy nem élnek együtt. Ehhez képest olyanok voltak, mint egy igazi család. Jókedvűnek tűntek, Mariann és a férje között sem volt érezhető a feszültség, pedig korábban lehetett arról hallani, hogy nem volt békés az elválás. Talán követik a nővéréék, Peller Anna és Lukács Miki válásának példáját, és ők is hasonlóan jó viszonyra törekszenek” – fogalmazott az „olvasóriporter”.

A Blikk nem érte utol sem Pellert, sem Junit, de azt megtudták: a pár még nem indította el a hivatalos válási procedúrát, hiába élnek hónapok óta külön.

„Mariannék megpróbálják megmenteni a házasságukat. Az az igazság, hogy a szakítás is eleve egy hosszú folyamat volt náluk. Semmit sem kapkodnak el, ezt jól példázza, hogy még a válókeresetet sem nyújtották be, pedig tavaly októberben jelentették be, hogy külön utakra lépnek”

– nyilatkozta a lapnak egyik barátjuk.

„Mostanában egyre több a közös családi programjuk a gyerekekkel négyesben, amely mindenképpen biztató. [...] Bízom benne, hogy sikerül nekik, vannak jelek, amelyek azt mutatják, lehet esély a békülésre. Szurkolok nekik” – tette hozzá.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
Vitézzé avatták Varga Viktort, elárulta, mivel érdemelte ki a címet
„Büszke vagyok, és boldog” – írta a zenész, aki egy videót is közzétett a nagy eseményről.

Link másolása

Varga Viktort vitézzé avatták – erről a közösségi oldalán számolt be a zenész.

Bejegyzésében azt írja, június 3-án, Budapesten, a Szent Flórián templomban volt az esemény.

„Végig extatikus élményben volt részem, de mikor a

-Vitézzé avatlak!

-Hazámat szolgálom! - mondatot kiejtettem, valami igazán erős áhitat lett úrrá rajtam” – mesélte.

Azt is lemagyarázta, mióta ilyen fontos neki a magyarságérzés:

„Eddig is foglalkoztam a magyarsággal, a hagyományainkkal, a nemzeti érzésekkel és identitással, de mióta saját szeletem van a magyar földből, még inkább érzem fontosságát, hiszen igazán összefonódtam vele. Hatalmas megtiszteltetés, hogy a rend tagjai tudtom nélkül figyelemmel kisérték munkásságomat és bizalmukkal megajándékoztak, tudtom nélkül.”

Úgy érzete, hogy bárhol a világban, ahol eddig járt, az ott élők „Ismerik, tisztelik, szeretik, és használják a hagyományaikat és jellegzetességeiket, mi több benne élnek… mindig mikor hazatértem, inspirált voltam és kerestem, keresem a mi elfeledett értékeinket, s próbálom felidézni, amiket generációkon át feledtettek nagyszüleinkkel, szüleinkkel.

Rendkívül régre visszanyúló őskultúránk van.”

A zenészt éppen ezért tette boldoggá a Nemzeti Lovasszínház felkérése, hogy írja meg a Fehérlófia című musicalt. Ehhez „összevásárolva ősi magyar hangszereket, felkutatva és feljátszva régi dallamokat. Valahogy így indult el bennem a nemzeti öntudat… ezt követve az élet számtalan hasonló építő lehetőség elé állított:

- Trianon Múzeum felkérésére dalszerzés

- Nemzeti Cirkusz Himnuszának megírása

- Terror Háza tárlat vezetés

- Himnusz újra éneklése

- Hazám, Hazám újraéneklése

- Otp Oktatási központ felkérésére előadások középiskolásoknak

- Totem, magyar tv műsor ősközösség építés szociológiai kísérlet első helyezettje lettem @tv2official

- Hagyomány őrző életmód jurtában

- Lovas akrobata képzés és előadások a Nemzeti Lovas Színházban.

És azt hiszem feladatom lett minden más mellett értékeink megmutatása és életben tartása! Büszke vagyok, és boldog!”

- írta Varga Viktor.

VIDEÓ: Az avatásról

Varga Viktor nemrégiben komoly sikert ért el a Bank bán híres áriájának elénkelésével:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Kiszel Tünde teljesen elérzékenyült lánya, Donatella diplomakoncertjétől
Meghatódva, könnyes szemmel hallgatta gyermeke különleges előadását.

Link másolása

A minden évben kiadott naptárjairól ismert Kiszel Tünde a lánya diplomakoncertjéről mutatott meg néhány fotót az Instagram-oldalán.

Donatella modell karrierje után kezdett el operaénekesnek tanulni, és mint azt korábban megírtuk, felvételt is nyert a Zeneakadémiára.

Hunyadi Donatella 2020 óta tanul a Zeneakadémián, azóta több komolyzenei koncertet adott már és most eljutott a diplomakoncertjéig is - írta meg a 24.hu.

Donatellát Kiszel Tünde is gyakran elkíséri az előadásaira, múlt hétvégén is ott volt a diplomaelőadásán.

"Tegnap volt Donatella diplomakoncertje a Zeneakadémián! Leírhatatlan, amit most érzek! Köszönöm, Istenem, hogy ezt megérhettem! Meghatódva, könnyes szemmel hallgattam Donatellát…"

- írta bejegyzésében Kiszel Tünde.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Galambos Lajos betegsége miatt szabadulhat a börtönből, ügyvédje szerint otthon töltheti le büntetését
A zenész jogi képviselője úgy véli, hogy Lajcsi környezete tudná biztosítani a szükséges feltételeket a házi ápoláshoz.

Link másolása

Elképzelhető, hogy a börtön helyett az otthonában tölthesse le a büntetése hátralévő részét Galambos Lajos - ezt a zenész ügyvédje mondta el hétfőn reggel Sebestyén Balázséknak a rádióban.

A zenész - egészségi állapota miatt - ugyanis speciális ellátásra szorul. A most - 3 év 6 hónapos - büntetését töltő Lajcsi nem tud szilárd ételt enni, és egyre inkább magába fordul.

Az állapotára hivatkozva kérte ügyvédje, hogy lakásában ápolhassák:

"Benyújtottam az otthonápolási őrizetre a kérelmet. Ez egyébként egy viszonylag új jogintézmény és várjuk, hogy a büntetés-végrehajtás ezzel kapcsolatban elkészítse a saját álláspontját. A BV orvosának kell megállapítania, hogy a fogvatartott megfelel-e a jogszabályi előírásoknak és fontos, hogy legyen egy olyan személy, aki írásban vállalja, hogy gondozza a beteget, ha kikerül. Ügyfelem esetében álláspontunk szerint a feltételek maradéktalanul teljesülnek"

– mondta el Dr. Csontos Zsolt ügyvéd.

Hozzátette:

"Laikusként pedig mindenki beláthatja, hogy nem szolgál büntetési célt, ha valaki folyamatosan egy betegszobám van elhelyezve a börtönben"

- írja a Borsonline.

"Tegyük ezt tisztába. Lajcsi nem a saját döntése alapján nem eszik rendesen, vagyis nem sztrájkol. Arról van szó, hogy az egyik betegsége miatt, szilárd táplálékot nem tud fogyasztani. A szabad életben volt egy speciális étrendje, amit speciális eszközökkel készítettek el, vagyis pépesítették az ételt. Ez a lehetőség bent nem adott. Egy ideig küzdött a benti ételek leturmixolt változataival, de elég gyomorforgató így a lebbencsleves, vagy a mákostészta. Feladta és azóta próbálja eredeti állagában fogyasztani az ételeket".

A lap szerint a zenész eddig "gyakorlatilag egyetlen percet sem töltött a számára kijelölt körletben, mióta bevonult a baracskai büntetésvégrehajtási intézetbe".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk