Nem kímélik a kommentelők a nagymamát, aki négyéves unokájával a karján ugrott vonat alá

Egy Facebook-poszt szerint az asszony a gyámügy elől menekült a halálba. Erről is nagyon sokan elmondták a véleményüket.

Link másolása

Egy nagymama, karján négyéves unokájával egy tehervonat elé ugrott a Hort és Csány közötti vasúti átjáróban szombat délután. Tettére egyelőre nem találtak magyarázatot.

A tragédia másnapján megjelent egy poszt a Facebookon, amelyben egy férfi azt állítja, a nagymama azért vitte halálba magát és unokáját, mert a kicsit el akarták venni tőlük. Megemlíti, hogy a gyermek anyja mozgássérült, tolókocsiba kényszerült, szegény körülmények között nevelték a kisfiút, sőt állítása szerint még fürdőszobájuk sem volt.

Ugyanakkor szeretették a gyereket, tisztán, rendezetten járt óvódába. Mégis el akarták venni őt a családjától. A férfi szerint a nagymama nem akarta, hogy a gyerek nevelőszülőkhöz kerüljön, hiszen akkor már nem kaphatták volna vissza a kisfiút.

A bejegyzés alatt természetesen tömérdek mennyiségű komment íródott. A legtöbben azt mondják, bármilyen helyzetben is volt a család, a mamának nem lett volna szabad dönteni unokája sorsáról.

"Nem baj, ha fenti íráson nem hatódok meg? Semmi nem teszi megbocsáthatóvá számomra, hogy egy kishitű felnőtt döntött egy gyerek életéről.

Meg kellett volna hagyni számára az esélyt, hogy megèlje a sajàt kis életét, vegye az elé gördített akadályokat és a végén (nevelőszülő, intézet ide, vagy oda) megtalálja és megállja a helyét a világban. Tapasztaltam, meg lehet csinálni! A szememben nincs pardon a nagymama számára. Kàr is ragozni."

"Felelőtlen, őrűlt ember. Önző és gyáva. Megölni egy gyereket, csak mert nem tud, nem mer küzdeni? Mi ez, ha nem önbíráskodás?"

Többen gyilkosnak is nevezik az unokáját is halálba vivő 49 éves nőt.

"Én akkor sem értek egyet a döntésével. A saját életéről volt joga dönteni, de a kisgyerekéről nem. Számomra csak egy gyilkos!"

De voltak, akik azt kifogásolták, hogyha a nagymama ilyen nehéz lelki állapotba került, akkor miért nem kapott segítséget, miért nem figyeltek rá jobban?

"Az a kicsigyermek semmiről nem tehet. Elvették az élethez való jogát. Másnak nem lehet gyermeke. Sajnálatos, hogy a szervezetek nem figyelnek oda kellőképpen, folyamatosan ellenőrizni kellett volna a nagymama lelki állapotát. Komolyan, megszakad az ember szíve!"

Természetesen nemcsak támadják, de sokan a nagymama mellé álltak.

"Senki ne törjön pálcát felette, amíg nem élte át azt, amit a nagymama. Nem hoz ésszerű döntést az ember, amikor kétségbe van esve...a megmondó emberek próbálják meg átérezni és ne itélkettezzenek, mert manapság bárki kerülhet olyan helyzetbe, amit ma még el sem tud képzelni."

"Senkinek nincs joga a nagymama cselekedete felett itélkezni. Mindenki maga tudja a saját poklát..nagyon szomorú hogy a kicsit is magával vitte, de ki meri eldönteni hogy jót vagy rosszat tett. Legyen könnyű nekik a föld!

Az ügyben megszólalt a négyéves Benett anyukája is, aki értetlenül áll a történtek előtt, nem tudja miért tett ilyet az édesanyja és tagadta a vádakat, miszerint el akarták volna venni tőle a gyermeket.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A város egyik kedvenc kozmetikusa halt meg ablakpucolás közben Siófokon
Reflexből egy kiejtett tárgy után nyúlt, ekkor történt a tragédia.

Link másolása

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, tragédia történt Siófokon vasárnap: egy középkorú nő ablakpucolás közben lezuhant és életét vesztette.

A Blikk kiderítette, hogy Viktória nagyon népszerű volt a siófokiak körében, hisz kozmetikusként sok embert ismert. Akik beszéltek róla, nemcsak munkáját dicsérték, de kedves, barátságos természetét is.

A lap információi szerint a végzetes baleset a város Fokihegy nevű részén történt, ahol Viktória kilenc méteres magasságból zuhant a mélybe. A szomszédos lépcsőházban lakó nyugdíjas asszony így nyilatkozott a balesetről:

„Negyed 12 múlt, amikor egy hatalmas csattanásra lettem figyelmes ebéd után. Amikor kinéztem a konyhaablakon, láttam, hogy a hölgy arccal lefelé, hason feküdt a betonon és nem mozdult. Először még kettőt jajgatott, aztán elhallgatott.

Sosem felejtem el azt a pillanatot, a torkomban dobogott a szívem. Azonnal hívtam a 112-es segélyhívót és elkezdtem kiabálni a szomszédoknak.”

Mások is úgy tudják, hogy a nő az esés után még magánál volt, sőt kommunikálni is tudott a kiérkező mentőkkel és rendőrökkel, utána azonban elvesztette az eszméletét.

„Sokkot kaptam, amikor először megláttam a földön, egy aknafedélen fekve. Borzasztóan megviselt, egész nap nem tudtam, mit csináljak, mihez kezdjek. Mindenkit nagyon megdöbbentett és megviselt, hiszen csupán ablakot tisztított, nem szándékosan ugrott ki. Tiszta szívemből sajnálom őt” – mondta el a szomszédasszony.

A 46 éves nőt tinédzser korú gyerekei gyászolják. Zsófia és Kristóf a közösségi médiában is közzétettek egy megemlékezést. Ebben azt írják:

„Fájdalommal tudatjuk, hogy Édesanyánk a mai napon az angyalok közé távozott.”

Az elhunyt asszony szüleit is sokkolta lányuk halála. Úgy tudják:

lányuk az ablakpucolás közben valamit kiejtett a kezéből, reflexből próbált a tárgy után nyúlni, ezért vesztette el az egyensúlyát és kizuhant.

A rendőrség közigazgatási rendtartás keretében vizsgálja tovább a haláleset körülményeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
Megerőszakoltak az orosz rendőrök egy háborúellenes tüntetőt egy orosz lap szerint
Lakótársát is megverték, megmutatták neki a férfi megerőszakolásáról szóló felvételt, majd megfenyegették, hogy őt is megerőszakolják.
Címkép: svtv_news/Twitter - szmo.hu
2022. szeptember 27.


Link másolása

Megvertek és megerőszakoltak az orosz rendőrök egy költő-aktivistát Moszkvában - számolt be róla a Novaja Gazeta című orosz lap.

Artem Kamardin több aktivista társával együtt egy a Majakovszkij-szobornál tartott felolvasást, mely során Kijevet éltette és Putyin Oroszországát szidta.

„Éljen a Kijevi Rusz, Novorosszija leszophat” - mondta többek között.

A Novaja Gazeta szerint hétfőn rendőrök törtek rá a fiatal férfire és lakótársaira az otthonukban. Azt írják,

Kamardint durván megverték és egy súlyzót helyeztek a végbelébe, majd arra kényszerítették, hogy videóban kérjen bocsánatot azért, amiket mondott a felolvasáson.

A férfi egyik lakótársát, Alexandra Popovát szintén megverték, szuperragasztóval kenték be az arcát, megpróbálták beragasztani a száját és a haját is kitépték.

A nő azt is elmondta, hogy megmutatták neki a Kamardin megerőszakolásáról készült felvételt, majd megfenyegették, hogy őt is meg fogják erőszakolni. Arról is beszámolt, hogy a házkutatás után 600 dollár készpénz eltűnt a lakásukból.

Az ügyvéd - akit nem engedtek be a rendőrök a lakásba - azt mondta a lapnak, hogy Kamardint és Popovát megbilincselve vitték el, harmadik lakótársukat, Alexander Menyukov - aki szintén aktivista - keze szabadon volt. Mindhármukat őrizetbe vették, de Popovát és Menyukovot azóta már elengedték, csak Kamardin maradt őrizetben. Az nem derült ki, hogy milyen büntetőeljárásra hivatkozva mentek ki a rendőrök az aktivisták lakásához.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Egy idős belga nő hamvait találták meg egy importált autó kesztyűtartójában Budapesten
Az asszony 2015-ben halt meg, azóta lehettek a földi maradványai a Skodában.

Link másolása

Egy idős, belga nő hamvaira bukkant egy importált Škodában egy autókereskedő. Balló Márton a szokatlan felfedezésről először a Totalcaron írt szerzőként, majd a Blikknek is nyilatkozott az esetről.

Mint kiderült, nyár végén az egyik munkanapon Márton éppen ebédelt, amikor az egyik kollégája egy dobozkával lépett elé, amit egy Bel­giumból vásárolt kocsi kesztyűtartójában talált. Első ránézésre egyikük sem tudta, mit rejthet a csomag.

„Akadtak tippjeink, talán bonbont, tengeri sót, esetleg kábítószert rejthet az aprócska skatulya. Volt mellette egy papírfecni is. Némi vizsgálódás után rájöttünk, hogy az importált Skoda kesztyűtartója bizony emberi hamvakat rejt”

- mondta Márton.

Az autókereskedők végül értesítették a rendőrséget a szokatlan felfedezésről, a hatóság azonban a belga nagykövetségre irányította őket. Itt később kiderítették, hogy a néhai Abigél néni 2015-ben halt meg.

„Ekkor fogtam fel: nem kizárt, hogy a hamvak hét éve a Skodában lehettek. Megrázó felismerés volt” - mondta az utókereskedő, aki ezután megkérdezte a követséget, hogy eljön-e valaki tőlük a hamvakért. A válasz nemleges volt, így

Márton azt is felajánlotta, hogy ők viszik el az idős nő földi maradványait a nagykövetségre, mert pont volt egy halottaskocsijuk.

„Erre azt felelték, kegyeletsértő lenne a hamvakat egy autó anyós­ülésén utaztatni. Elég abszurd válasz volt a tények ismeretében” - mondta Márton, aki eközben próbálta felvenni a kapcsolatot az idős nő családjával is, de nem válaszoltak a megkeresésére. A forgalmi és a kocsiban hagyott temetési meghívó alapján egyértelműnek tűnt, hogy az urnát a hölgy fia hagyhatta hét évig a kesztyűtartóban.

Végül választ kaptak a követségről, és azt mondták, valaki már el is indult a hamvakért.

„Két óra múlva egy úr kopogtatott és közölte: a nagymamájáért érkezett. Mi pedig átadtuk neki az urnát”

- zárta a nem mindennapi történetet Balló Márton.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A mentősök és a szurkolók is nagyot küzdöttek tegnap a magyar-olasz meccs alatt
Közösen sikerült megmenteniük egy tömegben rosszul lett férfi életét.

Link másolása

Hétfő este nem csak a Puskás Aréna gyepén zajlott hatalmas harc a magyar és az olasz nemzeti tizenegy között, de a stadion előtt is komoly küzdelmet folytattak szurkolók és mentősök.

Az Országos Mentőszolgálat beszámolója szerint éppen sorban állt tegnapi magyar-olasz focimérkőzés előtt az az 50 év körüli szurkoló, aki minden előzetes panasz nélkül esett össze a Puskás Ferenc Stadion bejáratában. Több szemtanú is azonnal a férfi segítségére sietett, mentőt hívtak és megvizsgálták a beteget, aki már nem lélegzett.

A telefonos utasítások szerint rögtön megkezdték az újraélesztést, amit a helyszínt biztosító mentőegység munkatársai pillanatokon belül emelt szinten folytattak.

Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül rövid időn belül sikerre vezettek és a szurkolót stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. A szurkolók hathatós segítsége nélkül azonban a férfinak jóval kevesebb esélye lett volna a túlélésre.

A kórházba került szurkoló végül arról maradt le, hogy a végig határozottabban játszó olaszok 2-0-ra verték Marco Rossi magyar csapatát, amely végül csoportmásodikként végzett a Nemzetek Ligája "halálcsoportjában", megelőzve az angolokat és a németeket. A meccsen érzelmes jelenetek közepette 86 mérkőzés után elbúcsúzott a válogatottságtól Szalai Ádám is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk