hirdetés

SZTÁRVILÁG

Nagy Zsolt őszinte vallomása: „Alkoholista vagyok, éppen jövök le”

A színész D. Tóth Krisztának beszélt brutális őszinteséggel élete nehézségeiről.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 18.

hirdetés

D. Tóth Kriszta autós talk-showjának legutóbbi vendége Nagy Zsolt színművész volt. Az impulzív vendég élete sok pontjáról mesélt a riporternek.

A beszélgetés egy pontján éppen fia futballkarrierje került szóba, és az, milyen nehezen viselte, mikor kiderült, hogy a fiú valószínűleg elhagyja az országot - bár mint mondta, most már inkább reménykedik benne. Itt azonban váratlanul elárulta, hogy nem ez most élete legnagyobb nehézsége.

„Azért voltam rossz passzban, mert alkoholista vagyok, és most éppen jövök le. És egy hónapja tiszta vagyok”

- vallott őszintén a színész, ami láthatóan még a műsorvezetőt is meglepte. „El kellett ennek a pontnak jönnie. Ez tény” - tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy őszinteségével azoknak az alkoholproblémákkal küzdő embereknek akar segíteni, akik bajban vannak. „Velem együtt” - ahogy fogalmazott.

hirdetés

A színész szerint ki lehet lábalni a szenvedélybetegségből, de valamilyen szervezet segítségéhez kell fordulni.

„Menjenek el az emberek, és megváltozik az életük. Ezt tapasztalatból mondom”

- mondta a színész, aki azt is bevallotta, olykor inkább az önsajnálatba menekült, és inkább úgy csinált, mintha az állapota nem is változhatna meg soha. „De, megváltozhat. És tiszta fejjel sokkal jobb élni, mint egy ködben” - tette hozzá Nagy Zsolt.

„Nagy Zsolt intenzív ember. Minden receptorával figyel a világra, észreveszi a bajt, átéli a fájdalmat, kimondja a kimondhatatlant. És aztán elkezdi megdolgozni belül – legyen szó a bántalmazó apjáról (aki nemrég kitagadta egy nyilatkozata miatt), a felesége és közte lévő hatalomfelosztásról, a négy fiának mutatott apamintáról, a feminizmusról, Bogdán László haláláról, a közélet romlottságáról… vagy épp az alkoholizmusról” - írja az adásról D. Tóth Kriszta.

A teljes interjút itt megnézhetitek:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk