/sztarvilag/megszuletett-dobrady-akos-elso-gyermeke-az-is-kiderult-hogy-hivjak-a-kicsit/
hirdetés

SZTÁRVILÁG

Megszületett Dobrády Ákos első gyermeke, az is kiderült, hogy hívják a kicsit

Két keresztnevet is kapott a vasárnap született kisfiú, egyik sem túl gyakori.

Link másolása

hirdetés

Apa lett Dobrády Ákos, ugyanis vasárnap megszületett első gyermeke. Az énekes a Facebook-oldalán tudatta rajongóival a gólyahírt.

Mint írta, a baba és az anya is jól vannak, posztjából pedig az is kiderül, hogy a kicsi nem túl gyakori nevet kapott szüleitől:

"Sok szép élményben volt már részem, de a tegnapi csodát nem lehet szavakba önteni, ezt valóban át kell élni! 2021 06. 06-án, 13.07 perckor világra jött Dobrády Bende Mór! Isten hozott kisfiam!! Anya is, baba is jól vannak!! Az Apa meg azt sem tudja, melyik bolygón..."

- írta.

Dobrády nemrég a LifeTV Bréking című műsorában mesélt arról, hogy a terhesség első időszaka gyorsan elrepült, de az utolsó két hónap nagyon lassan telik, és már tűkön ülve várják a baba érkezését. Akkor azt mondta, hogy nem tudja, mire számítson, hiszen szerinte az apaság is olyan, hogy amíg az ember nem kerül bele ebbe a helyzetbe, addig nem tudja elképzelni, milyen.

hirdetés
"Abban biztos vagyok, hogy életem egyik legnagyobb csodája vár ránk"

- mondta.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk