SZTÁRVILÁG

Meghan Markle-t „nárcisztikus szociopatának” hívták egymás közt – Kőkemény vádakkal vág vissza a hercegnének egykori személyzete

Harry herceg és felesége állítólag egyszer egész éjszaka, tíz percenként, üvöltve hívogatták egyik fiatal asszisztensüket, a nő reggelre összeomlott.

Link másolása

Mindannyiunkat átvertek” – erre az egyöntetű következtetésre jutott Meghan és Harry egykori királyi személyzete a The Times ismert újságírójának, Valentine Low-nak. Ő volt az, aki másfél évvel ezelőtt először lehozta a sztorit a sussexi hercegi pár volt PR-főnökének, Jason Knaufnak az e-mailjeiről, amelyeket a palota HR-főnökének és Vilmos herceg titkárának írt arról, hogy Meghan Markle mentálisan bántalmazza a személyzetet, több embert, főként fiatal nőket teljesen kikészített, és többeket el is üldözött az állásukból.

A palota akkor egy független ügyvédi irodát bízott meg azzal, hogy kivizsgálja az ügyet, és állítólag lett is eredmény, ám II. Erzsébet titkosította azt. Sokan úgy vélik, az idős királynő nem akart már újabb botrányt a családban. Most viszont, hogy III. Károly lett a király, és Vilmos a walesi herceg, nincs több finomkodás. A személyzet nagy része megnyílt az újságírónőnek, aki egy hamarosan megjelenő könyvben (Udvaroncok a címe) egészen döbbenetes információkat hozott nyilvánossága. Ezekből néhányat sorozatban a The Times közölt.

Meghan és Harry személyzete körülbelül 25 főből állt, köztük olyan „veteránok” voltak, mint a királynő 17 éve szolgáló egyik bizalmasa, Samantha Cohen, és a szintén régi motoros PR-guru, Sara Latham.

Meghanék és a személyzet kapcsolatáról sokat elárul, hogy a nekik dolgozó emberek Meghant csak "nárcisztikus szociopatának" hívták egymás között, magukat pedig „Sussex-túlélőknek”.

A beszámolók közül a Sassy.hu szedte össze a legmegdöbbentőbbeket:

#1 Meghan és Harry még csak randizgattak, eljegyzésről szó sem volt, amikor Meghan Harry egyik asszisztensével közölte: „Jó, ha tisztában van vele, hogy fél éven belül a főnöke leszek, ehhez tartsa magát.” Meghan állítólag pár hónap randizás után megfenyegette Harryt, hogy ha nem ad ki nyilvános közleményt a kapcsolatukról, szakít vele. Harry annyira rettegett, hogy elveszíti, hogy engedelmeskedett.

#2 Meghan alig tette be a lábát a palotába, egyértelmű volt, hogy napi szinten lehordja, szidalmazza és verbálisan bántalmazza a személyzetet. Ami döbbenetes volt, hogy Harry, aki korábban jellemzően nem ilyen volt (sokszor ő maga főzött reggel kávét az inasainak) szintén teljesen kifordult önmagából mellette, állítólag „állatként” kezdett viselkedni, amitől maga a királynő is teljesen lesokkolódott. Harry minősíthetetlen hangnemű leveleket írt a királynő és Károly titkárának, a telefonban üvöltve elmondta mindennek a királynő öltöztetőjét, Angela Kellyt, mert nem tudta azonnal kiadni Meghannak a királyi kincstárból a tiarát az esküvői frizurapróbájára. Ekkor egyébként maga a királynő hívatta Harryt, és alaposan megdorgálta.

#3 Egy asszisztensüket, aki állítólag valami hibát követett el, péntek este hívta fel Meghan kiabálva, hogy lehordja. Az asszisztens épp egy étteremben volt, arról számolt be, hogy a szidalmazó hívások ezután 10 percenként ismétlődtek, hol Harrytől, hol Meghantól, folyton ki kellett rohangálnia az étteremből, de azután otthon, éjszaka sem hagyták békén. Az asszisztens reggelre romjaiban hevert, azt mondta: „Egyszerűen nem volt előlük menekvés.

#4 Meghan egy fiatal női asszisztensét a sírásig alázta, amikor a lány a hercegné egyik ötletére azt mondta, nehezen kivitelezhető. Meghan a teljes személyzet előtt közölte vele: „Hidd el, ha létezne bárki más a világon, akárki, akit megkérhetnék, megtenném. De sajnos csak te vagy itt.

#5 Meghan a személyzet szerint az első perctől a kiugrást tervezte. Esze ágában sem volt betartani semmilyen udvari protokollt, a monarchia szabályait, a királyi családot csak ugródeszkának tekintette a világhírnév felé. Első közös, ausztráliai, királyi turnéjukon Harryvel állítólag közölte, hogy „nem hiszi el, hogy nem fizetik meg” külön azért, hogy kimenjen az emberek közé, és kezet rázzon velük.

Az Oprah Winfrey-interjút, sőt a Netflix szerződést is már 2019 nyarán, tehát a Megxit előtt fél évvel lezsírozták. Meghan pedig tudatosan építette fel az áldozati narratívát, hogy később előállhasson azzal, hogy a palota és a királyi család csúnyán bánt vele, ők üldözték el őt, mint Dianát.

Nem lehetett a kedvére tenni, minden baj volt. Mindent megtettünk azért, hogy boldoggá tegyük, de egyvalamivel nem számoltunk: ő nem AKART boldog lenni. Nem ez volt a terve. Anglia Beyoncéja akart lenni, óriási pénzeket keresni, és lelépni Amerikába azzal a szöveggel, hogy elbántak vele. Ő és Harry mindannyiunkat átvertek.” – mesélték a személyzet tagjai.

#6 Meghan sztorija, amelyet a hírhedt Oprah-interjúban mesélt el, miszerint hat hónapos terhesen öngyilkos akart lenni, de a palota HR-főnöke nem segített neki, a személyzet szerint szintén felépített koholmány volt. „Pontosan tudta, hogy a HR-főnök a személyzetért felel, a királyi családnak ott volt egy teljes orvoscsoport, természetesen pszichiáter is. Azért ment a HR-eshez, hogy nyoma maradjon, hogy hiába kért segítséget, senkit sem érdekelt, hogy meg akarja ölni magát.

Samantha Cohen, akire a sussexieket bízta a királynő, állítólag nagyon hamar gyanút fogott. Szinte folyamatosan jelezte a királynő személyi titkárának, Edward Youngnak, valamint Károly személyi titkárának, Clive Aldertonnak, hogy "bizonyítékokat kellene gyűjteniük arról, hogy Meghan és Harry mennyi segítséget kapott", mert ha nem teszik, a pár ellenük fogja fordítani a narratívát. Samanthának igaza lett, nem sokkal később egyébként ő is felmondott, a személyzet több tagjával együtt.

#7 Azt, hogy 2020-ban végleg le fognak lépni (először Kanadába, aztán Kaliforniába) Harryék senkivel sem közölték, még a saját dadájukkal sem. 2019 őszén hat hetes szabadságra mentek Kanadába, Meghan állítólag a palotából egyetlen embernek árulta el bizalmasan, hogy soha többé nem fognak visszajönni.

#8 Harry legnagyobb félelme állítólag az volt, hogy „háttérbe szorul”, ha Vilmos kisfia, a most 9 éves György felnő. Úgy érezte, hogy addig „van még pár éve befutni”, Meghan pedig ebben a hitében folyamatosan erősítette férjét, hiszen ez jól illett a saját világsztár-álmaihoz is.

#9 Samantha Cohennek, és a személyzet többi tagjának általában az volt a véleménye, hogy

Harryvel és Meghannal „olyan volt együtt dolgozni, mint két hisztis kamasszal, elviselhetetlenek voltak, mindenkit kihoztak a sodrukból. Rengeteg embert tettek tönkre és gyötörtek meg.

A könyv Tom Bower Meghanról szóló, nyári bestsellere óta (Bosszú a címe, szinte minden eladási listán első helyen van hetek óta) a második „atomcsapás” a sussexiekre. Az Oprah-interjú, amely után a fél világ a szegény, elüldözött szerelmespárt sajnálta, és a királyi családot vádolta, egy jóideje elérhetetlen az interneten (egy-két apró részlet található csak meg). Állítólag maga Oprah vetette le, mert érzi, hogy sokat ártott vele saját magának is.

Annyi bizonyos, hogy a királynő halála óta Harry és Meghan elveszítette legfontosabb, és legerősebb „védőhálóját”. Károlyban és Vilmosban emberükre találtak, senki sem fogja kímélni többé őket, ha újabb vádakkal állnak elő. Talán ezzel állhat összefüggésben, hogy Harry állítólag nekiállt „finomítani” kiadás előtt álló memoárját. Károly ugyanis belengette, hogy a pár elveszítheti hercegi címeit, a gyerekeik pedig meg sem kapják, ha a királyi családot a legkisebb kritika is éri a részükről.

(Az eredeti források a cikk szövegébe belinkelve olvashatók.)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Nyári Dia: „Én csak a gimis melleimet kértem vissza”
Korábban egy sztereotip kép élt a fejében a mellműtétről.
Címlap: Rtl.hu - szmo.hu
2022. szeptember 29.


Link másolása

Az Rtl Reggeli műsorának vendége volt Nyári Dia színésznő, influenszer.

Október hónapban a mellrák elleni küzdelem fontosságára hívják fel a figyelmet, ebből az apropóból mesélt magáról Nyári is, akinek fontos ez a téma. Neki mellműtétje is volt, így még jobban odafigyel a megelőzésre.

"Ez egy pozitív hozadéka volt a mellműtétnek. Azóta nagyobb figyelemmel követem, ami a testem azon területén történik."

Korábban egy sztereotip kép élt a fejében a beavatkozásról.

"Azt éreztem, a nőiességemen csorba esett. Megereszkedett a mellem. Nagy hezitálás volt. Én csak a gimis melleimet kértem vissza a doktor úrtól. Féltem az operáció előtt, engem sosem altattak még."

- idézte fel a műtét előtti hezitálását Dia.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
Kiderült, mi történik műsor után a Séfek Séfében megmaradt ételekkel
Egyik Instagram követője tette fel a kérdést Krausz Gábornak.
Címlap: TV2 - szmo.hu
2022. szeptember 29.


Link másolása

Kérdezz-feleleket tartott Instagramján Krausz Gábor. A Séfek Séfében szereplő séfhez értelemszerűen a legtöbb kérdés a TV2 csatornáján futó műsor kapcsán érkezett.

Egyik követője például arra volt kíváncsi, mi történik azokkal az ételekkel, amiket nem kóstol meg a zsűri, pusztán csak bemutatják.

"Természetesen amit tudunk alapanyagot elhasználjuk, közel száz fős stáb dolgozik ezen a produkción, és nekik minden nap készít ebédet egy szakács kolléga. Amit pedig már nem használunk el, azt hazavihetik"

– írta a séf válaszként közösségi oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Marsi Anikó rendhagyó esküvőjén nem volt kötelező a családtagoknak megjelenni, de a gyűrűk is rézkábelből készültek
A műsorvezető nem hagyományos menyasszonyi ruhát viselt a nagy napon, a házasságkötésük után pedig egy másik lagzira mentek vendégként.

Link másolása

Marsi Anikó és Gyarmati Gábor szeptember elején kötötte össze életét egy nem hétköznapi szertartás során, aminek részleteiről a műsorvezető a Blikknek mesélt.

Mint mondta, a szeptember 9-i dátumot azért válaztották a nagy naphoz, mert férjének a 9-es a szerencseszáma, így már nyár elején megvolt a dátum. Erről akkor sem voltak hajlandóak lemondani, amikor kiderült, hogy ezen a napon egy másik esküvőre is hivatalosak:

„Megkaptam a főnököm, Szalai Vivien meghívóját, aki ugyanerre a napra tűzte ki a lagziját. Először megdöbbentem, de aztán gyorsan kimatekoztam, hogy igenis kivitelezhető a két esküvő egy nap alatt. Mivel alapból sem akartunk hét országra szóló lagzit csapni, az időbe pont belefért, hogy délelőtt összeházasodunk, majd ugyanabban a sminkben és hajban elmegyünk Vivien esküvőjére”

- idézte fel a műsorvezető.

Az esküvőjén nem hagyományos, fehér ruhát viselt. Lila felső és virágos szoknya volt rajta, míg a ceremóniára a családnak sem tették kötelezővé a részvételt.

„Alapvetően úgy gondoltuk, ez a nap nekünk fontos, nem tettük a családunknak kötelezővé a részvételt. A nagyobbik fiam, Vilmos nagy dilemmában volt, mivel felvették egy komoly, angol nyelvű nemzetközi érettségi programba, és láttam rajta, hogy nem szívesen hagyná ki a sulit. Mondtam neki, fontosabb az iskola, mint az én második esküvőm, és láttam, hogy nagy kő esett le a szívéről”

- indokolta Marsi, akinek a kisebbik fia jelen volt a szertartáson, sőt ő kísérte az anyakönyvvezető elé.

Akadtak még emellett érdekességek a nagy nap kapcsán, például, hogy a gyűrűk rézkábelekből készültek, melyeket a férje az egyik általuk felújított ház falaiból szedett ki korábban, majd vitte el egy ékszerkészítőhöz.

Nászút nem követte az esküvőt, de tervben van egy lakókocsis amerikai körút, vagy egy svédországi kirándulás, szintén lakóautóval.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Nyerő Páros: Young G felidézte első csókját feleségével, akinek folyt a nyála, ráadásul rosszul is csókolt
Egyszerűen nem volt jó, azóta mégsem tudják egymást „levakarni”.

Link másolása

A Nyerő Páros hétfői adásában Young G arról sztorizott, hogyan ismerkedtek meg a feleségével, akinek nevét – Mészáros Norina – a közös barátaiktól sokszor hallotta.

Végül a leendő nejének a születésnapi buliján találkoztak, emlékezete szerint

„egy asztal mellett ültünk, csak beszélgettünk és ittuk egymás szavát, borozgattunk, röhögtünk, beszéltünk, beszéltünk. És akkor a végén, mint a tinifilmekben, amikor becsukod az ajtót, és az az idétlen csók... rosszul is csókolt, folyt is a nyála, minden baj volt, tudod, nem volt jó. Á, mondom, itt vége mindennek. És azóta nem tud levakarni magáról. Mondjuk én se őt.”

Ajánljuk