SZTÁRVILÁG

Kulcsár Edina G.w.M-ről: Ő a mindig is várt szerelem, a mentsvár, akivel túlélhetek mindent

Az egykori szépségkirálynő és új párja, Varga Márk közösen mesélt arról, mi történt az elmúlt időszakban, és hogyan találtak egymásra.

Link másolása

Kulcsár Edina és Szabó András Csuti január 14-én jelentette be, hogy miután hiába próbálták megmenteni, a házasságuk végleg megromlott, ezért elválnak útjaik. Néhány nappal később az egykori szépségkirálynő egy posztban közölte, hogy ismét rátalált a szerelem G.w.M, vagyis Varga Márk személyében.

Rögtön elkezdődtek a találgatások, hogy mi is történhetett pontosan. A pár most a Story magazinnak mesélt arról, hogyan találtak egymásra. Elmondták, hogy kezdetben munkakapcsolat volt közöttük, G.w.M ugyanis még szeptemberben állt elő egy közös produkció ötletével, Edina számát pedig Csutitól kérte el. Elkezdték a közös munkát, a zenész pedig nemcsak Edina producere, hanem a barátja is lett egyben, és a nehéz időszakokban mindig próbált valahogy segíteni neki. Jó volt köztük a munkakapcsolat, állításuk szerint ha kellett, lelkiztek, ha kellett nevettek.

"Karácsony tájékán volt ismét egy nagy beszélgetésünk, akkor annyira mélyen kapcsolódtunk egymáshoz, hogy éreztük, ez itt valami más, valami több, valami hatalmas"

- mondta Edina.

A pár azt mondja, már tavaly tönkrement mindkettőjük házassága. Az egykori szépségkirálynő szerint Csutival való kapcsolata novemberben érkezett a végponthoz, de karácsony előtt már nem mert lépni, hiszen a gyerekek érdekeit tartotta szem előtt.

Azt mondják, megértik volt párjaik csalódottságát, de a hatalmas médiafigyelem miatt nem tudták titokban tartani a kapcsolatukat. Edina szerint ők már hamarabb meggyászolták a házasságaik végét. A másik két fél viszont abba próbál kapaszkodni, hogy az ő kapcsolatuk vetett véget a házasságoknak, miközben jól tudják, hogy már egyikük házassága sem működött.

"Talán még volt reményük a reménytelenségben"

- fogalmazott Edina.

Az egykori szépségkirálynő ugyanakkor úgy érzi, a zenész hozta meg számára a szerelmet, amelyre mindig is várt.

"Gondoltam arra is, nem biztos, hogy jó, hogy ilyen hamar jön valaki. De egyszerűen azt éreztem, Márkot nem engedhetem el. Hogy ő a mindig is várt szerelem, a mentsvár, akivel túlélhetek mindent"

- mondta az egykori szépségkirálynő.

Arról is beszéltek, hogy egyszer majd közös otthonban szeretnének élni mozaikcsaládként. Bár Edina még nem találkozott párja gyerekeivel, G.w.M pedig csak futtában az egykori szépségkirálynő kislányával.

A közös gyermek is szóba került: Edina azt mondja, most úgy érzi, nem szeretne több babát, de nem állítja, hogy ez a jövőben esetleg nem fog változni. Azt viszont biztosan tudják, hogy nagyon erősek az érzelmeik egymás iránt.

"Biztosan tudjuk, hogy ugyanazt érezzük, és hogy szeretnénk együtt megöregedni. Ráadásul óriási visszaigazolás azt hallani az anyukámtól és a barátaimtól is, hogy jó végre újra felszabadultnak és boldognak látniuk"

- fogalmazott Edina.

Ezzel pedig G.w.M is egyetért.

"Egyszerűen megtaláltam magam Edinában. Ez egy őszinteségen, barátságon, humoron alapuló szerelem, ami ritka. Hogy is mondjam... Amikor a csajod a legjobb spanod, annál nincs jobb érzés"

- mondja a zenész.

Az interjúban arról is meséltek, hogy készült egy közös daluk is. Egyelőre azonban a fiókban pihen, ugyanis annyira róluk szól, hogy úgy érzik, ha kiadnák, az most csak olaj lenne a tűzre. Így egyelőre mindketten a szólókarrierjükre koncentrálnak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Fordulat! Mégsem válik Peller Mariann és férje?
A műsorvezető és Juni György a hivatalos válási procedúrát mindenesetre még nem indította meg.

Link másolása

Nemrégiben mi is hírt adtunk róla, hogy testvére, Anna után Peller Mariann is bejelentette, hogy véget ér házassága. A műsorvezető-színésznő és férje, Juni György 12 év házasság után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják.

Legalábbis eddig így tűnt. Most azonban fordulat állhatott be kapcsolatukban. A Blikk információi szerint

úgy tűnik, sikerült túllépniük a sérelmeken, hiszen újra közelednek egymáshoz, sőt, talán még arra is van remény, hogy újrakezdjék a házasságukat.

A lap egyik olvasója együtt látta kirándulni a házaspárt és két fiukat pünkösdvasárnap Esztergomban.

„Nagyon meglepődtem, amikor megláttam őket, mert már hónapokkal ezelőtt arról olvastam, hogy nem élnek együtt. Ehhez képest olyanok voltak, mint egy igazi család. Jókedvűnek tűntek, Mariann és a férje között sem volt érezhető a feszültség, pedig korábban lehetett arról hallani, hogy nem volt békés az elválás. Talán követik a nővéréék, Peller Anna és Lukács Miki válásának példáját, és ők is hasonlóan jó viszonyra törekszenek” – fogalmazott az „olvasóriporter”.

A Blikk nem érte utol sem Pellert, sem Junit, de azt megtudták: a pár még nem indította el a hivatalos válási procedúrát, hiába élnek hónapok óta külön.

„Mariannék megpróbálják megmenteni a házasságukat. Az az igazság, hogy a szakítás is eleve egy hosszú folyamat volt náluk. Semmit sem kapkodnak el, ezt jól példázza, hogy még a válókeresetet sem nyújtották be, pedig tavaly októberben jelentették be, hogy külön utakra lépnek”

– nyilatkozta a lapnak egyik barátjuk.

„Mostanában egyre több a közös családi programjuk a gyerekekkel négyesben, amely mindenképpen biztató. [...] Bízom benne, hogy sikerül nekik, vannak jelek, amelyek azt mutatják, lehet esély a békülésre. Szurkolok nekik” – tette hozzá.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
Vitézzé avatták Varga Viktort, elárulta, mivel érdemelte ki a címet
„Büszke vagyok, és boldog” – írta a zenész, aki egy videót is közzétett a nagy eseményről.

Link másolása

Varga Viktort vitézzé avatták – erről a közösségi oldalán számolt be a zenész.

Bejegyzésében azt írja, június 3-án, Budapesten, a Szent Flórián templomban volt az esemény.

„Végig extatikus élményben volt részem, de mikor a

-Vitézzé avatlak!

-Hazámat szolgálom! - mondatot kiejtettem, valami igazán erős áhitat lett úrrá rajtam” – mesélte.

Azt is lemagyarázta, mióta ilyen fontos neki a magyarságérzés:

„Eddig is foglalkoztam a magyarsággal, a hagyományainkkal, a nemzeti érzésekkel és identitással, de mióta saját szeletem van a magyar földből, még inkább érzem fontosságát, hiszen igazán összefonódtam vele. Hatalmas megtiszteltetés, hogy a rend tagjai tudtom nélkül figyelemmel kisérték munkásságomat és bizalmukkal megajándékoztak, tudtom nélkül.”

Úgy érzete, hogy bárhol a világban, ahol eddig járt, az ott élők „Ismerik, tisztelik, szeretik, és használják a hagyományaikat és jellegzetességeiket, mi több benne élnek… mindig mikor hazatértem, inspirált voltam és kerestem, keresem a mi elfeledett értékeinket, s próbálom felidézni, amiket generációkon át feledtettek nagyszüleinkkel, szüleinkkel.

Rendkívül régre visszanyúló őskultúránk van.”

A zenészt éppen ezért tette boldoggá a Nemzeti Lovasszínház felkérése, hogy írja meg a Fehérlófia című musicalt. Ehhez „összevásárolva ősi magyar hangszereket, felkutatva és feljátszva régi dallamokat. Valahogy így indult el bennem a nemzeti öntudat… ezt követve az élet számtalan hasonló építő lehetőség elé állított:

- Trianon Múzeum felkérésére dalszerzés

- Nemzeti Cirkusz Himnuszának megírása

- Terror Háza tárlat vezetés

- Himnusz újra éneklése

- Hazám, Hazám újraéneklése

- Otp Oktatási központ felkérésére előadások középiskolásoknak

- Totem, magyar tv műsor ősközösség építés szociológiai kísérlet első helyezettje lettem @tv2official

- Hagyomány őrző életmód jurtában

- Lovas akrobata képzés és előadások a Nemzeti Lovas Színházban.

És azt hiszem feladatom lett minden más mellett értékeink megmutatása és életben tartása! Büszke vagyok, és boldog!”

- írta Varga Viktor.

VIDEÓ: Az avatásról

Varga Viktor nemrégiben komoly sikert ért el a Bank bán híres áriájának elénkelésével:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Kiszel Tünde teljesen elérzékenyült lánya, Donatella diplomakoncertjétől
Meghatódva, könnyes szemmel hallgatta gyermeke különleges előadását.

Link másolása

A minden évben kiadott naptárjairól ismert Kiszel Tünde a lánya diplomakoncertjéről mutatott meg néhány fotót az Instagram-oldalán.

Donatella modell karrierje után kezdett el operaénekesnek tanulni, és mint azt korábban megírtuk, felvételt is nyert a Zeneakadémiára.

Hunyadi Donatella 2020 óta tanul a Zeneakadémián, azóta több komolyzenei koncertet adott már és most eljutott a diplomakoncertjéig is - írta meg a 24.hu.

Donatellát Kiszel Tünde is gyakran elkíséri az előadásaira, múlt hétvégén is ott volt a diplomaelőadásán.

"Tegnap volt Donatella diplomakoncertje a Zeneakadémián! Leírhatatlan, amit most érzek! Köszönöm, Istenem, hogy ezt megérhettem! Meghatódva, könnyes szemmel hallgattam Donatellát…"

- írta bejegyzésében Kiszel Tünde.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Galambos Lajos betegsége miatt szabadulhat a börtönből, ügyvédje szerint otthon töltheti le büntetését
A zenész jogi képviselője úgy véli, hogy Lajcsi környezete tudná biztosítani a szükséges feltételeket a házi ápoláshoz.

Link másolása

Elképzelhető, hogy a börtön helyett az otthonában tölthesse le a büntetése hátralévő részét Galambos Lajos - ezt a zenész ügyvédje mondta el hétfőn reggel Sebestyén Balázséknak a rádióban.

A zenész - egészségi állapota miatt - ugyanis speciális ellátásra szorul. A most - 3 év 6 hónapos - büntetését töltő Lajcsi nem tud szilárd ételt enni, és egyre inkább magába fordul.

Az állapotára hivatkozva kérte ügyvédje, hogy lakásában ápolhassák:

"Benyújtottam az otthonápolási őrizetre a kérelmet. Ez egyébként egy viszonylag új jogintézmény és várjuk, hogy a büntetés-végrehajtás ezzel kapcsolatban elkészítse a saját álláspontját. A BV orvosának kell megállapítania, hogy a fogvatartott megfelel-e a jogszabályi előírásoknak és fontos, hogy legyen egy olyan személy, aki írásban vállalja, hogy gondozza a beteget, ha kikerül. Ügyfelem esetében álláspontunk szerint a feltételek maradéktalanul teljesülnek"

– mondta el Dr. Csontos Zsolt ügyvéd.

Hozzátette:

"Laikusként pedig mindenki beláthatja, hogy nem szolgál büntetési célt, ha valaki folyamatosan egy betegszobám van elhelyezve a börtönben"

- írja a Borsonline.

"Tegyük ezt tisztába. Lajcsi nem a saját döntése alapján nem eszik rendesen, vagyis nem sztrájkol. Arról van szó, hogy az egyik betegsége miatt, szilárd táplálékot nem tud fogyasztani. A szabad életben volt egy speciális étrendje, amit speciális eszközökkel készítettek el, vagyis pépesítették az ételt. Ez a lehetőség bent nem adott. Egy ideig küzdött a benti ételek leturmixolt változataival, de elég gyomorforgató így a lebbencsleves, vagy a mákostészta. Feladta és azóta próbálja eredeti állagában fogyasztani az ételeket".

A lap szerint a zenész eddig "gyakorlatilag egyetlen percet sem töltött a számára kijelölt körletben, mióta bevonult a baracskai büntetésvégrehajtási intézetbe".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk