SZTÁRVILÁG

Kulcsár Edina a Csutival való kapcsolatáról: „Nem volt ez a nagyon nagy, áttörő szerelem”

Az egykori szépségkirálynő azt is elmondta, Csutival már rég lezárták a kapcsolatukat, amikor összejöttek G.w.M-el.

Link másolása

Kulcsár Edina és Szabó András Csuti január 14-én jelentette be, hogy miután hiába próbálták megmenteni, a házasságuk végleg megromlott, ezért elválnak útjaik. Edina néhány nappal később aztán azt is közölte, hogy ismét rátalált a szerelem, méghozzá G.w.M, vagyis Varga Márk személyében.

G.w.M felesége, Melanie és Edina férje, Csuti is megszólalt már az ügyben. Az elhagyott feleség sírva mesélt arról, mennyire megviselték a történtek. Csuti pedig elmondta, abban sem biztos már, hogy valaha ismerte Edinát.

Edina eddig csak szűkszavúan nyilatkozott eddig a válásáról és új kapcsolatáról. Most azonban egy hosszú interjúban mesélt a történtekről a Fókusznak - szúrta ki a Sassy.hu.

"Nagyon sokat sírok. Valószínűleg most is tudnék sírni, hogyha elengedném magamat. Vissza is kell fognom magam"

- fogalmazott a Fókusznak adott interjúban Edina.

Az egykori szépségkirálynő azt mondja, elege lett abból, hogy csalfának, érzéketlennek és – ahogyan ő fogalmaz – gonosznak gondolják őt az emberek. De nem akar mentegetőzni, csak szeretné, hogy az ő oldalát is megértsék.

Edina elmondta, hogy házassága utolsó hónapjaiban szerinte nem volt önmaga, nagyon mélyre került, depressziós lett.

"Amikor az anyukád hetente sírva hív fel, hogy Edina, csinálj magaddal valamit, nem ismerek rád, mi történik veled? Egyszerűen nem tudtam a megoldást. Aztán annyira mélyen voltam, hogy már dolgozni sem tudtam, lemondtam a dolgaimat. Volt, hogy nem tudtam kiszállni a kocsiból, mert annyira sírtam, hogy nem tudtam magamat összeszedni..."

- mondta az egykori szépségkirálynő, aki azt is kifejtette, neki is nagy munka volt, hogy belássa és kimondja, hogy vége a házasságának.

Ugyanakkor a kommentelőkre reagálva azt is elmondta, sem az ő, sem G.w.M házassága nem azért ment tönkre, mert már akkor is volt köztük valami.

"Nem azért ment tönkre semelyikünknek a házassága, mert ott lettünk volna egymásnak"

- fogalmazott Edina, aki elmondta, Csutival már jóval a válás bejelentése előtt lezárták a kapcsolatukat, a rapperrel pedig december közepén jöttek össze.

Az egykori szépségkirálynő arról is beszélt, hogy úgy gondolja, Csutival való kapcsolatát már az elején elrontotta.

"Korábban volt nagy szerelem az életemben, nagyon nagy csalódás is ezáltal, és én ott megfogadtam, hogy nekem nem kell nagy szerelem az életembe, mert nem akarom ezt. Hanem én családot akartam, boldog akartam lenni...csak közben szerintem beleraktam magam abba, hogy lehet úgy is boldog az ember, hogy nincsen nagy szerelem az életében"

- meséli Edina, aki hozzátette:

"Mi nagyon jól megvoltunk Csutival, (...) de nem volt ez a nagyon nagy, áttörő szerelem, amit én éreztem. Sokkal inkább a család iránti szeretet, a család, a közös dolgok, a humor, tehát számtalan olyan más dolog volt ebben az egészben, amibe tudtam kapaszkodni".

Az egykori szépségkirálynő azt mondja, szeretné, ha a későbbiekben ismét jó lenne a viszonyuk Csutival.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Nyári Dia: „Én csak a gimis melleimet kértem vissza”
Korábban egy sztereotip kép élt a fejében a mellműtétről.
Címlap: Rtl.hu - szmo.hu
2022. szeptember 29.


Link másolása

Az Rtl Reggeli műsorának vendége volt Nyári Dia színésznő, influenszer.

Október hónapban a mellrák elleni küzdelem fontosságára hívják fel a figyelmet, ebből az apropóból mesélt magáról Nyári is, akinek fontos ez a téma. Neki mellműtétje is volt, így még jobban odafigyel a megelőzésre.

"Ez egy pozitív hozadéka volt a mellműtétnek. Azóta nagyobb figyelemmel követem, ami a testem azon területén történik."

Korábban egy sztereotip kép élt a fejében a beavatkozásról.

"Azt éreztem, a nőiességemen csorba esett. Megereszkedett a mellem. Nagy hezitálás volt. Én csak a gimis melleimet kértem vissza a doktor úrtól. Féltem az operáció előtt, engem sosem altattak még."

- idézte fel a műtét előtti hezitálását Dia.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
Kiderült, mi történik műsor után a Séfek Séfében megmaradt ételekkel
Egyik Instagram követője tette fel a kérdést Krausz Gábornak.
Címlap: TV2 - szmo.hu
2022. szeptember 29.


Link másolása

Kérdezz-feleleket tartott Instagramján Krausz Gábor. A Séfek Séfében szereplő séfhez értelemszerűen a legtöbb kérdés a TV2 csatornáján futó műsor kapcsán érkezett.

Egyik követője például arra volt kíváncsi, mi történik azokkal az ételekkel, amiket nem kóstol meg a zsűri, pusztán csak bemutatják.

"Természetesen amit tudunk alapanyagot elhasználjuk, közel száz fős stáb dolgozik ezen a produkción, és nekik minden nap készít ebédet egy szakács kolléga. Amit pedig már nem használunk el, azt hazavihetik"

– írta a séf válaszként közösségi oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Marsi Anikó rendhagyó esküvőjén nem volt kötelező a családtagoknak megjelenni, de a gyűrűk is rézkábelből készültek
A műsorvezető nem hagyományos menyasszonyi ruhát viselt a nagy napon, a házasságkötésük után pedig egy másik lagzira mentek vendégként.

Link másolása

Marsi Anikó és Gyarmati Gábor szeptember elején kötötte össze életét egy nem hétköznapi szertartás során, aminek részleteiről a műsorvezető a Blikknek mesélt.

Mint mondta, a szeptember 9-i dátumot azért válaztották a nagy naphoz, mert férjének a 9-es a szerencseszáma, így már nyár elején megvolt a dátum. Erről akkor sem voltak hajlandóak lemondani, amikor kiderült, hogy ezen a napon egy másik esküvőre is hivatalosak:

„Megkaptam a főnököm, Szalai Vivien meghívóját, aki ugyanerre a napra tűzte ki a lagziját. Először megdöbbentem, de aztán gyorsan kimatekoztam, hogy igenis kivitelezhető a két esküvő egy nap alatt. Mivel alapból sem akartunk hét országra szóló lagzit csapni, az időbe pont belefért, hogy délelőtt összeházasodunk, majd ugyanabban a sminkben és hajban elmegyünk Vivien esküvőjére”

- idézte fel a műsorvezető.

Az esküvőjén nem hagyományos, fehér ruhát viselt. Lila felső és virágos szoknya volt rajta, míg a ceremóniára a családnak sem tették kötelezővé a részvételt.

„Alapvetően úgy gondoltuk, ez a nap nekünk fontos, nem tettük a családunknak kötelezővé a részvételt. A nagyobbik fiam, Vilmos nagy dilemmában volt, mivel felvették egy komoly, angol nyelvű nemzetközi érettségi programba, és láttam rajta, hogy nem szívesen hagyná ki a sulit. Mondtam neki, fontosabb az iskola, mint az én második esküvőm, és láttam, hogy nagy kő esett le a szívéről”

- indokolta Marsi, akinek a kisebbik fia jelen volt a szertartáson, sőt ő kísérte az anyakönyvvezető elé.

Akadtak még emellett érdekességek a nagy nap kapcsán, például, hogy a gyűrűk rézkábelekből készültek, melyeket a férje az egyik általuk felújított ház falaiból szedett ki korábban, majd vitte el egy ékszerkészítőhöz.

Nászút nem követte az esküvőt, de tervben van egy lakókocsis amerikai körút, vagy egy svédországi kirándulás, szintén lakóautóval.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Nyerő Páros: Young G felidézte első csókját feleségével, akinek folyt a nyála, ráadásul rosszul is csókolt
Egyszerűen nem volt jó, azóta mégsem tudják egymást „levakarni”.

Link másolása

A Nyerő Páros hétfői adásában Young G arról sztorizott, hogyan ismerkedtek meg a feleségével, akinek nevét – Mészáros Norina – a közös barátaiktól sokszor hallotta.

Végül a leendő nejének a születésnapi buliján találkoztak, emlékezete szerint

„egy asztal mellett ültünk, csak beszélgettünk és ittuk egymás szavát, borozgattunk, röhögtünk, beszéltünk, beszéltünk. És akkor a végén, mint a tinifilmekben, amikor becsukod az ajtót, és az az idétlen csók... rosszul is csókolt, folyt is a nyála, minden baj volt, tudod, nem volt jó. Á, mondom, itt vége mindennek. És azóta nem tud levakarni magáról. Mondjuk én se őt.”

Ajánljuk