hirdetés

SZTÁRVILÁG

Kegyvesztetté válhat Ivanka Trump és Jared Kushner, pedig nemrég még New York ünnepelt társasági szereplői voltak

Nem látják szívesen Trumpot és rokonait New Yorkban - legalábbis erre engedett következtetni az utcákon zajló népünnepély, ami Joe Biden választási győzelmét követte. Ez új feltételeket teremt Jared Kushner és Ivanka Trump számára, akik korábban a társasági élet krémjéhez tartoztak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 22.

hirdetés

A New York-i népszerűtlenség magát a leköszönő elnököt talán nem érinti rosszul, hiszen ő már 2019-ben áthelyezte Floridába a hivatalos lakhelyét. Annál nagyobb hatással lehet azonban Jared Kushnerre és Ivanka Trumpra, akik már most sejthetik, milyen közhangulat fogadja őket a Fehér Házból való távozásuk után - írja a CNN.

Ha ugyanis az egykor körülrajongott páros politikai karrierje Washingtonban véget ér, kiderül, mit jelentett a reflektorfényben eltöltött idő a saját brandjük számára - különösen az otthonuknak számító Manhattanben.

“Trump borzasztó nyilatkozatokat tett New Yorkról. Azt mondta, kész rémálom, ami itt folyik, hogy üresen konganak az utcák, hogy a korlátozások következtében a város teljességgel a múlté lett” - idézi fel Jill Kargman, a Chanel korábbi igazgatójának lánya, aki korábban számos partin forgolódott a házaspár körül.

“Itt senki nem fogja elfelejteni ezeket a mondatokat, így Jared és Ivanka sem lesz képes újra beilleszkedni ebben a városban.”

Mielőtt a Fehér Ház lakói lettek, a pár a New York-i társasági élet krémjéhez tartozott. Évről évre megjelentek a Met Galán, ahogyan a Tribeca Filmfesztivál Vanity Fair partiján is. Ivanka Trump a divatvilág közkedvelt szereplője volt, aki ellátogatott Carolina Herrera bemutatóira épp úgy, mint az olasz dizájner Valentino rendezvényeire, és a Glamour Woman of the Year díjátadón is több ízben részt vett. Könnyen lehet azonban, hogy mindez már a múlté.

hirdetés

Az ellenséges légkört ugyanis mi sem jellemzi jobban, mint az októberben, a Time Square-en közzétett plakát, ahol a Lincoln Project a pár mosolygó arca mellett szerepeltette a koronavírus halálozási statisztikáit - hullazsákokkal illusztrálva.

Amikor pedig Trump és Kushner perrel fenyegetőzött, a társaság a képet egy uszályon is feltüntette, ami a Donald és Melania Trump floridai lakhelyét képező Mar-a-Lago körül közlekedik, sőt: a plakát a Trump Tower közelében köröző teherautókra is felkerült.

Persze, nem csak New York adhat otthont Jarednek és Ivankának, akik egyelőre titokban tartják, hová költöznének a Fehér Ház után. Habár megtartották a tágas Upper East Side-i lakásukat, egyes források szerint New Jersey lenne a következő állomás, de akár a floridai Palm Beach is benne lehet a pakliban.

Trump ugyanis számos társasági és politikai kapcsolatot kötött az államban, ahová Ivanka is legalább ötször ellátogatott az elmúlt hónapokban, többek közt a republikánus Sarasotában vett részt kampányrendezvényeken. Az elnök idősebbik lánya ide nem csak a New York-i közvélemény elől rejtőzhetne el, a költözés akár a politikai karrierjében is új fordulhatot jelenthetne. Mar-a-Lago ugyanakkor nem opció a párnak: habár Ivanka itt egy külön vendégházzal rendelkezik, ez elsősorban Donald és Melania Trump otthona, a first lady-vel pedig meglehetősen fagyos viszonyt ápol.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk