KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Isteni süticsodákkal segíthetsz beteg gyerekeknek

Idén is megéri részt venni a Segítsüti Alapítvány árverésén: íncsiklandó finomságok várnak, ráadásul jót is teszel, ha vásárolsz belőlük.
Forrás: Segítsüti - szmo.hu
2018. szeptember 25.


Link másolása

A Segítsüti története 2009-ben indult, az első, gasztrobloggerek civil összefogásával született jótékonysági süteményárveréssel. Ugyanebben az évben karácsonykor hasonló szerveződés keretében egy másik akció is létrejött, a sok kicsi jótékonysági nyereményjáték, amelyben a blogger felajánlók mellett gasztronómiával foglalkozó cégek is biztosítottak nyereményeket.

Mindkét kezdeményezésnek nagy sikere volt, és a támogatók mindannyian a folytatás mellett tették le voksukat. A Segítsüti akciót immár évente kétszer szervezik meg, tavasz és ősz elején, a nyereményjátékot pedig karácsonykor.

A torták és sütik megvásárlásával idén tavasszal a Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítványt támogathatjátok. Az aslapítvány 2011-ben jött létre, közhasznú tevékenységét kizárólagosan a SE I. Sz. Bókay Gyermekklinika javára végzi.

A Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika (Bókay Gyermekklinika) Magyarország első, Európa negyedik legrégibb, csecsemőket és gyermekeket ellátó fekvőbeteg intézménye, amely 1839 óta szünet nélkül a gyógyítás szolgálatában működik. A gyermekklinikára Magyarország egész területéről és az országhatárokon túlról évente mintegy 55 000 járó-, és 8500 fekvőbeteg érkezik szüleivel együtt. Jelenleg a Klinika 135 betegággyal és számos diszciplínát magába foglaló járóbeteg-rendeléssel működik.

A Gyermekklinika Intenzív Terápiás Osztályán évente kb. 200-250 gyermeket látnak el. A gyermekek 90%-a csecsemő, de 18 éves korig látnak el betegeket. Az osztály a legmagasabb, 3. progresszivitási szinttel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy a saját területi ellátáson kívül más kórházakból is átveszik a súlyos állapotú gyermekeket. Az osztály nyolc beteg felvételére, ellátására, intenzív monitorizálására képes, egy időben hat beteg gépi lélegeztetését tudja végezni. Az alapítvány a gyógyító munka végzése mellett segíti az ehhez szükséges berendezések, műszerek beszerzését, és szakemberek képzését a felszerelések megfelelő üzemeltetéséhez.

A Segítsüti 30 bloggere által felajánlott süteményekből befolyó összeget egy kapnográf vásárlására szeretnénk fordítani, amely a súlyosan beteg, lélegeztetett gyermekek tüdőállapotának követésére szolgál. Segítségével az ebből a célból alkalmazott gyakori vérvételek elkerülhetőek a betegeknek kevesebb fájdalmat okozva. A sütikre és tortákra ITT LEHET LICITÁLNI szeptember 27-ig.

Mi pedig mutatunk néhány isteni desszertet a kínálatból:

Őszi kavalkád

Anyukám meggyes-mákos túrótortája

Licitálás

Ha segíteni szeretnél, válaszd ki a kedvenc sütidet ITT, regisztrálj és licitálj!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk