/sztarvilag/ismet-elvettek-demcsak-zsuzsa-jogositvanyat-ittas-vezetes-miatt/
hirdetés

SZTÁRVILÁG

Ismét elvették Demcsák Zsuzsa jogosítványát ittas vezetés miatt

Két éve is történt már hasonló a műsorvezetővel. Most három évig nem vezethet, ráadásul jelentős pénzbüntetést is kapott.
hirdetés

Jogerős lett a Demcsák Zsuzsa ittas vezetése ügyében hozott ítélet: évekre bevonták a jogosítványát, mellette jelentős pénzbírság befizetésére is kötelezték - írja a Blikk.

A műsorvezetőt június 10-én éjjel igazoltatták a Szentendrei út elején, ahol ittasan vezetett, jogosítvány nélkül, ráadásul a buszsávban.

A Blikk úgy tudja:

Demcsák Zsuzsának ezúttal 3 évre vették el vezetői engedélyét, és 700 ezer forintos bírságot is ki kell fizetnie.

A lap megkereste a műsorvezetőt, aki bár jókedvű volt, de nem kívánt nyilatkozni az ügy kapcsán.

hirdetés

Alig 2 éve történt már hasonló: akkor a bíróság ittas vezetés miatt - gyorsított eljárásban, nem jogerősen - bűnösnek mondta ki Demcsák Zsuzsát.

A műsorvezető jogosítványát akkor két évre vonták be, és egymillió forintos bírságot is kiszabtak rá.

Ezt az összeget azonban később jogerősen a felére csökkentették, mivel az édesanya egyedül neveli két gyermekét.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk