hirdetés

SZTÁRVILÁG

„Igen, engem is vertek” – gyerekkori traumájáról mesélt Földes László Hobo

Az ATV műsorában beszélt először nehéz gyerekkoráról a legendás blueszenész.

Link másolása

hirdetés

Hobo édesapja, id. Földes László a szocialista időszak egyik vezető politikusa, az MSZMP központi bizottságának tagja volt, később belügyminiszter-helyettes is lett.

A zenésznek mindig is súlyos teherrel kellett együtt élnie: voltak, akik azzal vádolták, apja kapcsolatai révén jutott előre zenei pályáján, miközben ő maga életmódjával és stílusával mindig is próbált elszakadni örökségétől, amit apja nehezen tudott elfogadni.

Az ATV Spiriten csütörtök este adásba kerülő Húzós műsorában Hobo elmondta: politikusként sikeres apja szülőként megbukott.

„Kétféle csavargó volt és van. Van, aki szeret csavarogni, ismerkedni, utazni, van, akinek meg menekülnie kell. Nekem menekülnöm kellett. Az, hogy én csavargó vagyok, egy pejoratív valami volt az apám számára. Én így lettem csavargó, nem úgy, mint az igazi hobók, akik elmentek kalandokat keresni. Nekem jobb volt máshol, mint otthon”

– mondta el a zenész, majd hozzátette:

hirdetés

„Vertek, igen, engem is vertek.”

„Az, hogy kisfiú vagy és félsz, hogy este mi lesz otthon, az nem múlik el soha. Az emberben a rossz dolgok benne vannak” - tette hozzá a jelenleg a Nemzeti Színházban dolgozó művész, aki Hé, Magyar Joe! című drámájában részben gyerekkori traumáit dolgozza fel.

A vele készült teljes interjú ma este 20:20-kor nézhető meg az ATV Spirit műsorán.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: