SZTÁRVILÁG

Hihetetlen, hogy melyik világhírű film szereplői láthatók ezen a képen

20 évvel az első Harry Potter-film bemutatója után állt össze a sorozat néhány szereplője egy közös fotóra Franciaországban.

Link másolása

Párizsban futott össze hétfőn a Harry Potter-filmek néhány szereplője, akikre szinte rá sem lehet ismerni. A nyolcrészes sorozat sztárjai közös fotót is posztoltak az Instagramra, de alig lehet felismerni a korábbi gyereksztárokat, annyira megváltoztak az elmúlt évtizedek alatt, írja a The Sun.

A fotó baloldalán a képet is posztoló Stan Yanevski áll, aki a negyedik részben Viktor Krumot, a bolgár kviddicsbajnokot alakította. Mellette Hugh Mitchell látható, aki a Titkok Kamrájában állandóan híres varázslókat fotozó Colin Creevyt személyesítette meg.

Középen a több részben is emlékezetes módon felrobbanó Seamus Finnigant játszó Devon Murray áll. Tőle jobbra az angol Tolga Safer látható, aki a Tűz Serlegében alakította Karkaroff segédjét. Míg a felvétel jobb szélén Sean Biggerstaff szerepel, aki az első részben Harryt kviddicsezni tanító Oliver Wood megformálója volt.

A varázsvilág rajongói teljesen megőrültek a fotóért, amit itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Párharc: feladhatja a játékot az egyik szereplő, annyira durván összevesztek a párjával
Csoki és Hedda kapcsolata is válságba került, miután a volt Való Világ-szereplő úgy megharagudott a barátnőjére, hogy nem volt hajlandó egy szobában lenni vele.

Link másolása

Feszült pillanatokat okozott a Párharcban a szerdai adás játéka az egyik párnak. Chris Tanoh "Csoki", az egykori Való Világ-játékos és barátnője, Egedi Hedda már többször összevesztek a versenyben, most azonban minden eddiginél mélyebbre kerültek.

Hedda azon akadt ki, hogy amikor párjának róla szóló kérdésekre kellett válaszolnia, Csoki nem tudta, hogy mi volt a jele az óvodában.

Szerinte ez is azt bizonyítja, hogy a férfi nem figyel rá, és nem fontos annyira neki, hogy ilyeneket megjegyezzen. Ezt már egy korábbi, hasonló játék során is elmondta, a mostani szituáció pedig annyira megviselte a lányt, hogy sírva is fakadt.

Csoki nem értette, hogy ez miért akkora probléma, szerinte nem kell tudnia, hogy mi volt Heddának az óvodai jele, ez nem fontos egy párkapcsolatban. Eleinte még próbálta oldani a feszültséget, a villába érve azonban már ő is megsértődött.

„Nekem erre nincs szükségem! Nem tudunk koncentrálni a játékokra! (...) Költözz el, vagy lakjunk külön... nem tudom”

- mondta.

Heddát váratlanul érte, hogy párja egy másik szobába küldte őt a konfliktusuk miatt.

„Engem te nem zavarsz. Az menjen, aki zavarja a másikat. Engem nem zavarsz. Én szeretném megbeszélni, megnyugodni, és kész. Szerintem ez egy olyan dolog, ami megtörtént már sokszor a kapcsolatunk során, és mindig megbeszéltük. Sőt szakítottunk is, és utána megint összejöttünk.”

Csoki viszont hajthatatlan volt, kijelentette, hogy nem szeretne egy ágyban aludni Heddával. Mivel azonban a lány nem volt hajlandó átköltözni máshova, végül ő pakolta össze a bőröndjét és ment fel az üres szobába.

„Nem tudom, hogy mi lesz. Én nem tudok tovább a Hedda mellett lenni. Ha ennek az a következménye, hogy szétmegyünk, engem az se érdekel”

- mondta a korábbi valóságshow-szereplő.

Hedda később Tücsinek fakadt ki, ekkor pedig azt mondta, hogy úgy érzi, nem bírja tovább ezt, sőt a játékot is kész feladni.

„Én ezt így nem fogom tovább folytatni. Úgy érzem, hogy elfogytam. Holnap meg fogom mondani Csokinak, hogy befejeztem és megyek haza.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
Meghan Markle aláírása már csak annyit ér, mint Putyiné
Harry herceg feleségének népszerűsége zuhan, miközben Katalin hercegné aláírása még Károly királyénál is értékesebb.

Link másolása

Meghan Markle autogramja már mindössze annyit ér, mint Vlagyimir Putyiné. Ez már csak azért is nagy szó, mert míg a politikusoktól nem nehéz autogramot begyűjteni, a királyi család tagjainak ezt tiltja a protokoll - írja a Daily Star.

Jelenleg a sussexi hercegné és az orosz elnök autogramja is mintegy 125 font (61 ezer forint) értékű. Viszonyításképp Katalin walesi hercegné aláírása 2250 fontot (1,1, millió forint) ér, a korábbi ár egynegyedével drágult.

Meghan Markle népszerűsége ezzel szemben egyre zuhan, mivel 2021-ben aláírása még 375 fontot (183 ezer forint) ért - emelte ki Adrian Roose, a brit Memorabilia Club igazgatója, a királyi család szakértője.

Harry herceg autogramjának értéke is csökkent, mégsem panaszkodhat: általában még mindig 1500 font (735 ezer forint) körüli áron adják el.

„Az elmúlt három hónapban 33 százalékkal csökkent a Meghan Markle iránti globális érdeklődés, ami megfelel a vele kapcsolatos emléktárgyak iránti kereslet csökkenésének is” - magyarázta a szakértő.

Roose szerint a kutatás egyik legnagyobb meglepetése Kamilla királyné volt, aki 28 százalékkal, 995 fontra (487 ezer forint) növelte autogramja értékét. Férje, III. Károly király most 1200 fonton (587 ezer forint) áll.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk