SZTÁRVILÁG

Hamisak az Amber Heard állítólagos sérüléseiről készült képek egy kiszivárgott e-mail szerint

A levelet a színésznő PR csapatának egyik tagja írhatta, aki megfenyegetett egy újságírót, majd olyan dolgokat árult el neki, amiket talán nem kellett volna.

Link másolása

Nyár elején zajlott le az utóbbi évek egyik legnagyobb visszhangot kiváltó sztárper Johnny Depp és Amber Heard részvételével. A színész becsületsértés és rágalmazás miatt indított pert volt felesége ellen, miután a színésznő egy 2018-as, Washigton Postban megjelent véleménycikkében azt sugallta, hogy Depp fizikailag bántotta őt házasságuk idején. Az esküdtszék megállapította, hogy Heard rágalmai volt férjével szemben nem voltak megalapozottak, és Deppnek adott igazat. Heard viszontperelte volt férjét, ebben az ügyben három állításból egyben adtak igazat a színésznőnek, egy rágalmazási ügyben. Heard szerette volna újratárgyalni a becsületsértési ügyet, ám a kérelmét elutasították.

Bár az ügy már lezárult, most újabb meglepő információk derültek ki. Az AceShowbiz.com nevű bulvároldal számolt be egy kiszivárgott e-mailről, amelyet bennfentes, vélhetően Amber Heard PR csapatának egyik tagja írt, ez áll benne:

"Tartozok neked egy magyarázattal arról, mi is történik éppen. Az igazság az, hogy Amber bűnös. Hallottam a hangfelvételeket, amin Amber beismeri, hogy bántalmazta Johnnyt, és persze a zúzódásairól készült fotók is hamisak."

Ezen kívül számos más e-mail is előkerült, például az, amiben megfenyegettek egy újságírót azért, hogy ne tegyen közzé egy lejárató cikket a színésznőről. Az üzenetben azt írták neki, hogy nagy veszélybe kerül, ha mégis megteszi, és jobb, ha nem kekeckedik velük. "Gondoljon a családjára. Magáé a döntés" - fűzték hozzá.

Majd ugyanez a személy egy másik e-mailben bocsánatot kért az újságírótól, és elárulta, hogy

miután megszületett az ítélet a perben, a PR-csapat azon dolgozott, hogy továbbra is ártalanként tüntessék fel Heardöt, akár úgy, hogy félremagyarázzák a tényeket.

Ennek az erőfeszítésnek a részese volt az NBC News egyik újságírója is, akinek az volt a terve, hogy a megfenyegetett újságíró Heardről állított hazugságait megcáfolja. A levélre az újságírónő lényegében azt válaszolta, hogy ne merjék fenyegetni azért, mert a munkáját végzi, különben ennek következményei lesznek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Fordulat! Mégsem válik Peller Mariann és férje?
A műsorvezető és Juni György a hivatalos válási procedúrát mindenesetre még nem indította meg.

Link másolása

Nemrégiben mi is hírt adtunk róla, hogy testvére, Anna után Peller Mariann is bejelentette, hogy véget ér házassága. A műsorvezető-színésznő és férje, Juni György 12 év házasság után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják.

Legalábbis eddig így tűnt. Most azonban fordulat állhatott be kapcsolatukban. A Blikk információi szerint

úgy tűnik, sikerült túllépniük a sérelmeken, hiszen újra közelednek egymáshoz, sőt, talán még arra is van remény, hogy újrakezdjék a házasságukat.

A lap egyik olvasója együtt látta kirándulni a házaspárt és két fiukat pünkösdvasárnap Esztergomban.

„Nagyon meglepődtem, amikor megláttam őket, mert már hónapokkal ezelőtt arról olvastam, hogy nem élnek együtt. Ehhez képest olyanok voltak, mint egy igazi család. Jókedvűnek tűntek, Mariann és a férje között sem volt érezhető a feszültség, pedig korábban lehetett arról hallani, hogy nem volt békés az elválás. Talán követik a nővéréék, Peller Anna és Lukács Miki válásának példáját, és ők is hasonlóan jó viszonyra törekszenek” – fogalmazott az „olvasóriporter”.

A Blikk nem érte utol sem Pellert, sem Junit, de azt megtudták: a pár még nem indította el a hivatalos válási procedúrát, hiába élnek hónapok óta külön.

„Mariannék megpróbálják megmenteni a házasságukat. Az az igazság, hogy a szakítás is eleve egy hosszú folyamat volt náluk. Semmit sem kapkodnak el, ezt jól példázza, hogy még a válókeresetet sem nyújtották be, pedig tavaly októberben jelentették be, hogy külön utakra lépnek”

– nyilatkozta a lapnak egyik barátjuk.

„Mostanában egyre több a közös családi programjuk a gyerekekkel négyesben, amely mindenképpen biztató. [...] Bízom benne, hogy sikerül nekik, vannak jelek, amelyek azt mutatják, lehet esély a békülésre. Szurkolok nekik” – tette hozzá.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
Vitézzé avatták Varga Viktort, elárulta, mivel érdemelte ki a címet
„Büszke vagyok, és boldog” – írta a zenész, aki egy videót is közzétett a nagy eseményről.

Link másolása

Varga Viktort vitézzé avatták – erről a közösségi oldalán számolt be a zenész.

Bejegyzésében azt írja, június 3-án, Budapesten, a Szent Flórián templomban volt az esemény.

„Végig extatikus élményben volt részem, de mikor a

-Vitézzé avatlak!

-Hazámat szolgálom! - mondatot kiejtettem, valami igazán erős áhitat lett úrrá rajtam” – mesélte.

Azt is lemagyarázta, mióta ilyen fontos neki a magyarságérzés:

„Eddig is foglalkoztam a magyarsággal, a hagyományainkkal, a nemzeti érzésekkel és identitással, de mióta saját szeletem van a magyar földből, még inkább érzem fontosságát, hiszen igazán összefonódtam vele. Hatalmas megtiszteltetés, hogy a rend tagjai tudtom nélkül figyelemmel kisérték munkásságomat és bizalmukkal megajándékoztak, tudtom nélkül.”

Úgy érzete, hogy bárhol a világban, ahol eddig járt, az ott élők „Ismerik, tisztelik, szeretik, és használják a hagyományaikat és jellegzetességeiket, mi több benne élnek… mindig mikor hazatértem, inspirált voltam és kerestem, keresem a mi elfeledett értékeinket, s próbálom felidézni, amiket generációkon át feledtettek nagyszüleinkkel, szüleinkkel.

Rendkívül régre visszanyúló őskultúránk van.”

A zenészt éppen ezért tette boldoggá a Nemzeti Lovasszínház felkérése, hogy írja meg a Fehérlófia című musicalt. Ehhez „összevásárolva ősi magyar hangszereket, felkutatva és feljátszva régi dallamokat. Valahogy így indult el bennem a nemzeti öntudat… ezt követve az élet számtalan hasonló építő lehetőség elé állított:

- Trianon Múzeum felkérésére dalszerzés

- Nemzeti Cirkusz Himnuszának megírása

- Terror Háza tárlat vezetés

- Himnusz újra éneklése

- Hazám, Hazám újraéneklése

- Otp Oktatási központ felkérésére előadások középiskolásoknak

- Totem, magyar tv műsor ősközösség építés szociológiai kísérlet első helyezettje lettem @tv2official

- Hagyomány őrző életmód jurtában

- Lovas akrobata képzés és előadások a Nemzeti Lovas Színházban.

És azt hiszem feladatom lett minden más mellett értékeink megmutatása és életben tartása! Büszke vagyok, és boldog!”

- írta Varga Viktor.

VIDEÓ: Az avatásról

Varga Viktor nemrégiben komoly sikert ért el a Bank bán híres áriájának elénkelésével:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Kiszel Tünde teljesen elérzékenyült lánya, Donatella diplomakoncertjétől
Meghatódva, könnyes szemmel hallgatta gyermeke különleges előadását.

Link másolása

A minden évben kiadott naptárjairól ismert Kiszel Tünde a lánya diplomakoncertjéről mutatott meg néhány fotót az Instagram-oldalán.

Donatella modell karrierje után kezdett el operaénekesnek tanulni, és mint azt korábban megírtuk, felvételt is nyert a Zeneakadémiára.

Hunyadi Donatella 2020 óta tanul a Zeneakadémián, azóta több komolyzenei koncertet adott már és most eljutott a diplomakoncertjéig is - írta meg a 24.hu.

Donatellát Kiszel Tünde is gyakran elkíséri az előadásaira, múlt hétvégén is ott volt a diplomaelőadásán.

"Tegnap volt Donatella diplomakoncertje a Zeneakadémián! Leírhatatlan, amit most érzek! Köszönöm, Istenem, hogy ezt megérhettem! Meghatódva, könnyes szemmel hallgattam Donatellát…"

- írta bejegyzésében Kiszel Tünde.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Galambos Lajos betegsége miatt szabadulhat a börtönből, ügyvédje szerint otthon töltheti le büntetését
A zenész jogi képviselője úgy véli, hogy Lajcsi környezete tudná biztosítani a szükséges feltételeket a házi ápoláshoz.

Link másolása

Elképzelhető, hogy a börtön helyett az otthonában tölthesse le a büntetése hátralévő részét Galambos Lajos - ezt a zenész ügyvédje mondta el hétfőn reggel Sebestyén Balázséknak a rádióban.

A zenész - egészségi állapota miatt - ugyanis speciális ellátásra szorul. A most - 3 év 6 hónapos - büntetését töltő Lajcsi nem tud szilárd ételt enni, és egyre inkább magába fordul.

Az állapotára hivatkozva kérte ügyvédje, hogy lakásában ápolhassák:

"Benyújtottam az otthonápolási őrizetre a kérelmet. Ez egyébként egy viszonylag új jogintézmény és várjuk, hogy a büntetés-végrehajtás ezzel kapcsolatban elkészítse a saját álláspontját. A BV orvosának kell megállapítania, hogy a fogvatartott megfelel-e a jogszabályi előírásoknak és fontos, hogy legyen egy olyan személy, aki írásban vállalja, hogy gondozza a beteget, ha kikerül. Ügyfelem esetében álláspontunk szerint a feltételek maradéktalanul teljesülnek"

– mondta el Dr. Csontos Zsolt ügyvéd.

Hozzátette:

"Laikusként pedig mindenki beláthatja, hogy nem szolgál büntetési célt, ha valaki folyamatosan egy betegszobám van elhelyezve a börtönben"

- írja a Borsonline.

"Tegyük ezt tisztába. Lajcsi nem a saját döntése alapján nem eszik rendesen, vagyis nem sztrájkol. Arról van szó, hogy az egyik betegsége miatt, szilárd táplálékot nem tud fogyasztani. A szabad életben volt egy speciális étrendje, amit speciális eszközökkel készítettek el, vagyis pépesítették az ételt. Ez a lehetőség bent nem adott. Egy ideig küzdött a benti ételek leturmixolt változataival, de elég gyomorforgató így a lebbencsleves, vagy a mákostészta. Feladta és azóta próbálja eredeti állagában fogyasztani az ételeket".

A lap szerint a zenész eddig "gyakorlatilag egyetlen percet sem töltött a számára kijelölt körletben, mióta bevonult a baracskai büntetésvégrehajtási intézetbe".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk