hirdetés

SZTÁRVILÁG

Hajdú Péter menyasszonya elvetélt, pár órán múlt az élete

A pár maga mesélte el a szörnyű élményeket.

Link másolása

hirdetés

Korábban mi is írtunk róla, hogy válása után rátalált a szerelem Hajdú Péterre, sőt a tévés-üzletember el is jegyezte 20 évvel fiatalabb menyasszonyát.

További jó hír volt, mikor kiderült, hogy Eszter gyereket vár, ám a pár boldogsága kis híján tragédiába fordult - írja a Blikk.

A lapnak maga Hajdú mesélte el, hogy épp a Balatonra akartak utazni, amikor párja rosszul lett, hasi görcsre panaszkodott. Erős fájdalomcsillapítót vett be, és végül csak a producer unszolására mentek orvoshoz. Mint kiderült, valószínűleg ez mentette meg az életét.

Eszter sajnos elvetélt, de ha sürgősen nem avatkoztak volna közbe, könnyen az életébe is kerülhetett volna a súlyos eset.

hirdetés

„Kiderült, hogy elrepedt a petevezetékem, belső vérzésem van, és mire beértünk a kórházba, már másfél deci vér volt a hasüregemben. Azt mondta az orvos, csak körülbelül két-három órám van csak hátra” - emlékezett vissza a tévés menyasszonya a lapnak. Hajdú hozzátette, hogy szembesült azzal, hogy párja meg is halhat, mint mondta: életében nem félt még ennyire, bele sem mert gondolni a következményekbe.

Eszter fizikailag szerencsére jobban van, de lelkileg nagy munka lesz feldolgoznia a történteket.

„25 évesen elfogadni a tényt és szembesülni azzal, hogy méhen kívüli terhességed van és az életed is veszélyben, nem könnyű. Az első kérdésünk természetesen az volt, hogy ha eltávolítják az egyik petevezetékem, lehetek-e még anya”

- mondta el a tévés párja. Hajdú Péter kissé már megnyugodva hozzátette: „Most annak örülök, hogy Eszter jól van és mellettem van, nagyon nehéz volt megélni. Ebben a pillanatban a testi és lelki gyógyulására koncentrálunk és bizakodva tekintünk a jövőbe. Az orvosok megnyugtattak, hogy páros szervről van szó, így egy petevezetékkel is lehet kisbabánk”.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: