A NAP SZÉPE

Gyönyörű felnőtt nő lett Johnny Depp lányából, aki maholnap betölti a 20-at

Lily-Rose Depp le se tagadhatná, ki az édesapja. Mutatjuk a legdögösebb fotóit!

Link másolása

Csodaszép nővé cseperedett Lily-Rose Depp, Johnny Depp és Vanessa Paradis lánya. Bár ezen nem is kell csodálkozni, hiszen a sztárcsemete igencsak jó géneket örökölhetett híres szüleitől.

Bár Depp és Paradis már hét éve elváltak, büszkék lehetnek nagyobbik gyermekükre, hiszen Lily-Rose nemcsak gyönyörű nő lett, de már szülei nyomdokaiba is lépett.

A fiatal lányt ugyan már kicsi gyerekként megismerte a világ, de kamaszkorában már saját maga is tett arról, hogy ne csak azért legyen híres, mert egy sztárpár első közös gyermeke. 2014-ben, 15 évesen kapta meg első filmszerepét az Agyar (Tusk) című filmben, amiben édesapja is játszott, azóta pedig már több másik filmben is megmutathatta színészi képességeit. Jelenleg az egyik legígéretesebb fiatal színésznőnek tartják a szakmában. Az idén megjelenő The King című filmben az Oscar-díjas Timothée Chalamet és Robert Pattinson mellett játszik.

2015 óta pedig a modellkarrierje is beindult. Több magazin címlapján szerepelt már, például az angol Vogue-nak is állt már modellt, a Chanel pedig már évek óta foglalkoztatja különböző reklámfotóin.

Lily-Rose tehát cseppet sem unatkozik, hiszen hol filmekben szerepel, hol címlapokon vagy fotósorozatokon. Ráadásul még csak 19 éves, a napokban tölti be a 20-at. Ez alkalomból összeszedtük a fiatal sztár ledögösebb képeit:

Serving you @chanelofficial for breakfast lunch and dinner ? #chanelinbangkok

416.5k Likes, 2,319 Comments - Lily-Rose Depp (@lilyrose_depp) on Instagram: "Serving you @chanelofficial for breakfast lunch and dinner ? #chanelinbangkok"

Ha kíváncsi még több képre, lapozz!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


A NAP SZÉPE
Weisz Fannin nem volt melltartó, amikor a hátát fotózták
A szép modell különleges felsőrésze sokak tetszését elnyerte.

Link másolása

Weisz Fanni nemrégiben hajszínt váltott, ami komoly vitát kavart követői között. Többek szerint a világos barna igazából szőke...

Most a szép modell egy új képet és videót posztolt magáról a közösségi oldalán, ahol azért hozzátette, hogy ezen a fotón még szőke volt. A hajszín elemzésbe most nem mentek bele rajongói, ám annál több dicséretet kapott.

A képért és videóért lapozz!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
A NAP SZÉPE
Baliról villantott kerek feneket Bódi Sylvi
A modell visszatért az egzotikus szigetre és ezt elég aktívn dokumentálja is az Instagram-oldalán.

Link másolása

Elképesztően szexi képet osztott meg Bódi Sylvi az Instagram-oldalán. A modell nemrég visszatért Balira, és ezt elég aktívan dokumentálja is a közösségi oldalán.

Az egyik fotó azonban különösen tetszik a követőinek, igaz, Sylvi sem bízta a véletlenre. A képen ugyanis háttal láthatjuk a modellt, amint a tengerben fekszik,

a feneke pedig pont kiér a vízből.

A szexi fotó már közel 4500 kedvelésnél tart. A képet ide kattintva tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A NAP SZÉPE
Tóth Andi ultraszexi szerelésétől odavannak még a nők is
Szerintük nagyon jól sikerült a videó.

Link másolása

Tóth Andi legújabb posztja máris nagyon népszerű. A szexi szerelésétől még a csajok is odavannak.

Egyikük szerint: „Női szemmel nézve is tökéletes!”

Egy másik vélemény szerint

„Totálisan, brutál jó videó. Még női szemmel is nagyon csúcs vagy. A kisugárzásod még így is nagyon átjön”.

A folytatásért lapozz!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A NAP SZÉPE
Sári Évi nagyon dögös bikinis képeken mutatta meg tökéletes alakját
A paradicsomi Maldív-szigetekről jelentkezett be.

Link másolása

Újabb szexis képet osztott meg közösségi oldalán Sári Évi. A 45 éves énekesnő, műsorvezető éppen a paradicsomi Maldív-szigeten nyaral és több bikinis fotón is megmutatta követőinek, hogy milyen bomba formában van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk