Erzsébet királynő először találkozott Meghan Markle és Harry herceg kislányával, akit róla neveztek el
II. Erzsébet először találkozott a róla elnevezett dédunokájával azóta, hogy a kislány tavaly júniusban megszületett. Ez volt Harry és Meghan első hivatalos királyi eseménye, mióta lemondtak az örökséggel járó címeikről - írja a Daily Mail.
Sussex hercege és hercegnéje csütörtökön részt vett a királynő platinajubileumára rendezett istentiszteleten a Szent Pál-székesegyházban, miután együtt ebédeltek a királyi család többi tagjával a Buckingham-palotában.
„A Lilibettel töltött pillanatok privát jellegűek lesznek, és természetesen tudjuk, hogy a királynő mennyire várja már. Eddig a világjárvány tartotta vissza őket” – árulta el a BBC Breakfast műsorában ma reggel a királyi szakértő, Omid Scobie, aki jó kapcsolatot ápol Harryvel és Meghannal.
Harrynek és Meghannek ez lesz a leghosszabb tartózkodása Nagy-Britanniában azóta, hogy lemondtak királyi címeikről több mint két évvel ezelőtt, és Kanadába, majd az Egyesült Államokba költöztek. Ennek ellenére azonban igyekeznek a háttérben maradni, hogy a jelenlétükről szóló hírek ne árnyékolják be a királynő tiszteletére rendezett ünnepséget.