hirdetés

SZTÁRVILÁG

"Én erre a csatatérre nem kívánkozom" – helyretette Tóth Vera a Magyar Idők diktatúrázó újságíróját

Vera arra kérte Szakács Árpádot, hogy hagyják ki őt a politikából.
Címkép: Instagram - szmo.hu
2018. augusztus 25.

hirdetés

Szakács Árpád, a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Mediaworks munkatársa hetek óta a Magyar Időkben cikkezik arról, hogy Magyarországon "balliberális kulturális diktatúra" van, és a kormánnyal szimpatizáló művészek nem tudnak érvényesülni.

Szakács a szombat reggel megjelenő írásában a magyar könnyűzenét vette górcső alá, és megállapította, hogy kormánybarát énekesek számait nem játsszák olyan gyakran, kormányellenes művészekét viszont igen. Szakács kormánypárti zenészek között említette meg a cikkben Vastag Csaba mellett Tóth Verát is, az énekesnő azonban egy Facebook-posztban írta meg, hogy nem kér ebből:

mint mondja, soha nem politizált, nem akar részt venni ebben a kultúrharcos csatatérben.

A teljes bejegyzés:

Kedves Szakács Árpád!

Örömmel olvastam ma megjelent cikkében, hogy nagyra értékeli énekesi, előadói képességeimet. Előadóművészként éppen ezért dolgozom – hogy utat találjak a közönség szívéhez. Szeretettel várom tehát bármelyik koncertemen. Ahogy mindenkit: nemre, korra, világnézetre, politikai- és más típusú irányultságokra való tekintet nélkül. Egyvalamire azonban megkérném:

hirdetés

Legyen olyan kedves és ne velem, ne az én példámmal igyekezzen alátámasztani állítását, amely szerint "balliberális diktatúra van a könnyűzenében". Én ugyanis sosem politizáltam. Nem érzem feladatomnak.

Vannak művészek, a könnyűzenében is, akik feladatuknak érzik. Vannak olyanok, akik felvállalják a politikai hovatartozásukat, akik a jelenlegi kormány mellett állnak. Őket nagyon sokat hallom a rádióban.

Más, szintén nyíltan politizáló, szintén népszerű, ám a kormány ellen megszólaló művészeket pedig nem feltétlenül játszanak, legalábbis nem hallom őket a rádióban. Én erre a csatatérre mindenesetre nem kívánkozom – úgy pedig különösen nem, hogy megkérdezésem nélkül felírják a nevemet az egyik harci zászlóra.

Félre ne értsen: szerintem is van gond a játszási listákkal. Éppen erről szólt a bejegyzésem, amelyet idézett. Azt azonban ott sem állítottam, hogy politikai oka lenne dalok nem játszásának. Inkább szakmai, szemléletbeli, személyes és emberi okok sora lehet a háttérben. Magam sem tudom az egyetlen, tuti választ a kérdésre. Örömmel olvasnám pedig! Jöjjön a koncertekre, szeretettel várjuk önt is és mindenkit!

Köszönettel és üdvözlettel:

Tóth Vera

Idézünk a Magyar Időknek a cikkéből:

"A legprimitívebb és legobszcénabb szövegeket gyártó, a drogozást és a züllött életet népszerűsítő balliberális előadók ezalatt több tízezer alkalommal voltak hallhatók a rádióban, mindezért sokmilliós jogdíjat vesznek fel, hiszen mi is lehetne a feladata egy állami rádiónak, mint hogy csak ezeket támogassa."

"Csakúgy, ahogy a Pilvaker projekttel teszi. Sikerült ugyanis az 1848-as magyar szimbólumot, a Pilvax szót egy cigány szlenggel a vakerel szóval (duma) egybeolvasztani."

"Király Viktor viszont jól kamatoztatta a szerencséjét, minden összejött, mint a mesében. És ha a tehetséghez hozzáadunk egy kis balliberális elixírt, akkor meg is lesz az aranycsinálás receptje. Csak a Petőfi rádión a saját számait 2083 alkalommal játszották."

"Vastag Csaba énekes is a rádiólejátszási nyalóka rossz oldalán találta magát a Fidesz-diktatúra által működtetett Petőfi rádióban is. Vastag Csaba saját számát összesen nulla alkalommal játszották le"

"30Y együttes segíti az Erkel Diákünnepek Alapítvány kulturális kampányát Gyulán. Ennek jegyében 850 kelet-magyarországi iskolával és háromszáz céggel veszik fel a kapcsolatot. Kulturális versenyt is szerveznek, „a megmérettetés zsűrijében hazánk legmagasabban jegyzett szakemberei, művészei értékelnek majd.” Olyan nevekben gondolkodnak, mint például Jordán Tamás, Grecsó Krisztián, Karafiáth Orsolya. Természetesen mindezt állami és önkormányzati pénzen. Hiszen biztosan a diákok is epekedve várják a balliberális világ felkent papjainak igehirdetését."


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk