Egy másik színésznő miatt érhetett véget Jennifer Aniston házassága
Múlt héten derült ki, hogy válni készül Jennifer Aniston és Justin Theroux. Azóta egyre több információ látott napvilágot arról, hogy miért romlott meg a házasságuk. Több forrás is tudni véli, hogy eltérő életmódjukat képtelenek voltak összeegyeztetni.
Theroux-nak rengeteg barátja van a New-Yorki művészvilágban, akikkel Aniston nem tudta megtalálni a közös hangot, így nem szívesen lógott a társaságukban.
A színésznő inkább Los Angeles környékére szeretett volna letelepedni, de férje nem akarta feladni a kapcsolatait.
Ezen kívül az is frusztrálta Anistont, hogy míg párja bármikor felpattanhatott a motorjára, és beülhetett egy bárba a haverjaival, ő az ilyen kiruccanásokra nem kísérhette el, mert lesifotósok hada követte volna.
A közeli ismerősök szerint azonban nem ez volt a szakítás fő oka, hanem Naomi Watts, akivel Theroux régóta jó barátságot ápolt. Ám amikor tavaly januárban mindketten megjelentek egy filmes partin, olyan fotók készültek róluk, amelyeken ölelgetik egymást és meghitten beszélgetnek.
A színésznő akkor éppen szingli volt, ami még inkább gyanússá tette a kettejük közti bensőséges kapcsolatot. Aniston addig sem volt oda férje és Watts barátságáért, de ezek a fotók még tovább fokozták a féltékenységét, bizalmát pedig egyre inkább kezdte elveszíteni párjában.
Állítólag külön kérte is őt, hogy szakítsa meg a kapcsolatot a színésznővel, de Theroux erre nem volt hajlandó, ami további feszültségeket szült a pár között.
A közeli ismerősök szerint bár Aniston is tudta legbelül, hogy nincs semmi több párja és Watts között, de egyszerűen sértésnek érezte, hogy a fotósok jelenlétében ilyen túlságosan bizalmasan viselkedtek. Mindez pedig elég volt ahhoz, hogy kapcsolatuk válságba kerüljön, s mivel nem tudtak kompromisszumra jutni sem életmódjuk, sem Watts terén, a válás mellett döntöttek.