Direkt rakták ki az amerikai Voice-ból Király Viktort

Az énekes azt mondja, nem minden úgy történt, ahogy a műsorban láthatták a nézők.

Link másolása

Fényes amerikai karrier bontakozott ki Király Viktor előtt az ottan Voice-ban. A magyar sztár ugyanis sorra vette az akadályokat, a nézők is imádták. A külső ugyanakkor nem rejtett ilyen fényes hátteret maga mögött.

Viktor mentora a Maroon 5 világhírű énekese Adam Levine volt, aki fűt-fát ígért a magyar énekesnek, azonban kiderült, hogy ebből semmi nem igaz. Király Viktor a Borsnak mesélt a történtekről.

"Nem vágták be adásba azt a részt, amikor Adam azzal győzköd, hogy szerinte megnyerhetem ezt a műsort, de ha mégsem így történne, ő akkor is segít majd a karrierem építésében. Nyilván ezért döntöttem mellette."

- kezdte az énekes, akit végül kiejtettek a műsorból. Hozzátette, hogy bár tudja, hogyan működnek ezek a showműsorok, mégis jól esett volna neki, ha együtt tudnak működni. De ez nem így történt.

Bár elmondása szerint már nem haragszik sem a világsztárra, hiszen lehet, hogy segített volna neki, sem a műsor készítőire. Azt ugyanis később tudta meg, hogy a műsor szerkesztői már korábban tudták, hogy Viktor ki fog esni.

"A kiesésem utáni VIP-buliban, egy-két ital után a show producere elmondta, hogy a távozásom szerepelt a forgatókönyvben. Merthogy nekem már van egy magyar karrierem, és előnyt élveztek velem szemben az amerikai, ismeretlen tehetségek, és egész egyszerűen lejárt az időm a műsorban"

- emlékezett vissza a történtekre az énekes, akinek a menedzsere is sejtette, hogy ez fog történni.

"Gwen Stefani kiválasztotta az All Around the World című dalt Viktornak, ami jó, de nem egy „mutatós” dal. Ennek ellenére elkészült egy olyan verzió, hogy lehidaltam. Le­szakadt a plafon, olyat énekelt benne Viktor" - mesélte Király Tamás, menedzser, akiben másnap fordultak meg az események, amikor közölték, hogy Viktor nem adhatja elő a feldolgozást, csak az eredeti dalt.

Ettől függetlenül mind a ketten úgy gondolják, hogy jót tett Viktornak az amerikai Voice, hiszen így külföldön is megismerték. Egyelőre itthon dolgoznak és örülnek a külföldi lehetőségeknek is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
„Bármit választhatnak, én állok mindent” – Drága aranyékszerekkel lepte meg a táncosait G.w.M
A rapper szerint kemény volt az idei szezon, a fiúk megérdemlik az ajándékot.

Link másolása

Méregdrága arany ékszerekkel lepte meg két háttértáncosát és az unokaöccsét G.w.M. karácsony alkalmából - írja a Blikk. A rapper szerint kemény volt a szezon, a fiúk megérdemlik az ajándékot.

A zenész a kedvenc VIII. kerületi ékszerüzletébe vitte el a táncosokat és az unokatestvérét. Mint mondta, kemény szezon van mögöttük, több mint kétszázötven fellépéssel.

„A fiúk is nagyon odatették magukat egész évben, ezért úgy gondoltam, megérdemlik, hogy mindnyájukat meglepjem valami szép ékszerrel. Elhoztam hát őket ide, a kedvenc üzletembe, és szabad kezet adtam. Bármi választhatnak, ami megtetszik nekik, én állok mindent”

- mondta G.w.M. Szerinte a fiúk megérdemlik ezt, mert tényleg erőn felül teljesítettek mind a hárman.

„Én ezzel szeretném nekik mindezt megköszönni és boldog karácsonyt szerezni számukra.”

A zenész maga is rajong az arany ékszerekért, mint mondta,

mára egy egész gyűjteménye van, tele értékes darabokkal.

Hogy pontosan mennyi azt viszont nem tudja, mert nem otthon tartja az ékszereket, hanem egy titkos helyen, ahol „megfelelő felszereléssel és biztonsági rendszerrel őrzik”.

G.w.M. most is vásárolt magának egy szép gyűrűt és nyakláncot is, így összesen száznegyven grammnyi aranyat vettek meg az üzletben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
„Nálunk az ünnep összetört” – szomorúan telik a karácsony Várkonyi Andrásnál, aki máig gyászolja a lányát
Régebben 12-en ülték körbe az ünnepi asztalt, de már az édesapja, az öccse és szeretett lánya sem lehet velük.

Link másolása

Nem ugyanolyan már a karácsony Várkonyi András családjában, mint régen. A színész az elmúlt években az édesapját, a lányát és az öccsét is elvesztette.

„Sajnos egyre fogyatkozik a család. Éveken át Pilisvörösváron voltunk mindnyájan, kinyitottuk a nagy asztalt, és még el kellett mellé helyezni egy másikat is, hogy mindenki elférjen. Tizenketten vettük körbe”

- mondta Várkonyi András a Borsnak. Ahogy fogalmazott: régebben nagy családi összejövetel volt ilyenkor, de ez most már „mozaikszerűvé vált”, hol itt, hol ott vannak.

„Nálunk az ünnep összetört!” - mondta a színész.

Várkonyi András négy éve veszítette el a lányát: Andrea hosszú, súlyos betegség után 39 évesen halt meg.

„Nem múlik úgy el a karácsony sem, hogy ne emlékeznénk meg róla. Egyébként is rengeteget emlegetjük, nézegetjük a fényképeket és mécseseket gyújtunk ilyenkor.”

A színész számára így az ünnepi időszakot szeretett unokájuk, Balázs teszi széppé. Ahogy Várkonyi András fogalmazott: ilyenkor az egyik legfontosabb dolog számukra, hogy ő ott legyen velük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Újra foglalt Csuti szíve
A rejtélyes barna hölgy állítólag több szépségversenyen is indult. Már ébredtek egymás mellett.

Link másolása

Újra szerelmes Szabó András Csuti – írta meg a Blikk.

Kulcsár Edina exférje és Szorcsik Viki színésznő november elején szakítottak, de a fiatalemberre azóta már újból rátalált a szerelem. A Blikk úgy tudja, Csuti új párja egy vidéki városban élő titokzatos barna szépség, aki korábban több szépségversenyen is feltűnt és került döntőbe.

„Nagyon szép párt alkotnak, a lány megtestesíti azt, amit Csuti keres egy nőben: okos, szép és sportos”

– mondta el a portálnak a kétgyerekes apuka egyik ismerőse.

Maga Csuti a lapnak nem kívánt nyilatkozni, azonban a Hajdú Péter Frizbi TV nevű YouTube-csatornáján holnap este látható videóban még képet is mutatott a hölgyről.

„Nem budapesti lány, fiatalabb nálam, sokkal, 26 éves lesz. Nagyon tetszik, hogy tanul, hogy a diplomája után a mesterképzését csinálja. Az Instagramon „dobtam egy tüzet” az egyik fotójára és írtam is, erre ő is visszaírt valamit. Az első találkozás egy vacsora volt félúton kettőnk otthona között”

– mesélte a celeb új barátnőjéről. Hozzátette azt is, kapcsolatuk túl van már első szakaszon: „Ébredtünk már egymás mellett reggel, Bécsben is együtt voltunk a karácsonyi vásáron”.

Csuti mesél új szerelméről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Meztelenül, egy kádban fekve jelentette be Britney Spears, hogy nevet változtat
Az énekesnő Mexikóból posztolt, ahol a születésnapját ünnepelte. A bejegyzését már törölte is az Instagram.

Link másolása

Britney Spears december elején ünnepelte születésnapját, ennek örömére pedig Mexikóba utazott párjával. A popdíva most újra megjelent az Instagramon némi kihagyás után, és nem is akármilyen poszttal tért vissza a közösségi oldalra.

Az Instagram által már törölt videó Mexikóban készült, ahol meztelenül egy kádban ülve jelentette be a nagy hírt.

„Brooklynra változtattam a nevem! Psssz, ez azelőtt történt, hogy eláztam a zuhany alatt”

- szúrta ki a Daily Star.

A videóból aztán később egy képet is megosztott, ahol már nem látszik Britney meztelen teste.

„15 év kávézás nélkül... Anya, most már mehetünk együtt kávézni... Egyenrangúként kezelnek... Igyunk egy kávét és beszélgessünk róla”

- írta az énekesnő a bejegyzéshez.

Britney posztjai alatt a kommentelők általában a mentális egészségéért aggódnak, most azonban egyszerűen megoldotta ezt az énekesnő: kikapcsolta a hozzászólásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk