SZTÁRVILÁG

„Bekaphatjátok!” – üzente Tóth Vera a negatív kommentelőknek

„NEM miattatok fogok megváltozni!” – összegzett egy hosszú poszt végén az Instagramon.

Link másolása

Mint azt megírtuk, pár napja valaki az éj leple alatt csúnyán végigkarcolta Tóth Vera autóját, amit azért kapott, mert a Mercedes Benz márkanagykövete lett.

"Tudom, hogy nekem szól, ott, ahol álltam vele, csak nekem szólhatott. Az illető pontosan tudta, hogy hozzám tartozik" – fakadt ki akkor az énekeső.

Most pedig egy hosszabb posztot is szentelt azoknak, akiknek szerinte semmi sem jó, akármit is oszt meg a privát életéből közösségi oldalain.

"A kommentcsászároknak, akik azt gondolják, ne posztolj, pusztulj, ha:

-boldog vagy, -nincs min sírni

-szép a ruhád

-szép a kocsid - van ki megöleljen

-sikeres vagy - van szponzorod - van munkád

-boldog vagy - csinos vagy

-ismert vagy

-szebb vagy mint ő

-jó neked -jót eszel -utazol sokat -cuki dolgaid vannak -szép házban laksz

-rendszeresen sportolsz..

-kitartó vagy - erős vagy

Miért kellene kedvesnek lennem veled, az örök elégedetlen és tehetetlen emberrel szemben, aki engem mindig bántani akar?"

– írta, majd az Akkezdet Phiai egykori tagjától, Saiidtól idézett egy hosszabb szöveget.

Végül pedig egy elég lényegre törő mondattal és hashtaggel zárta le a véleményét: "Hát...NEM miattatok fogok megváltozni #bekaphatjátok"

A kommentcsászároknak, akik azt gondolják, ne posztolj, pusztulj, ha: -boldog vagy, -nincs min sírni -szép a ruhád -szép a kocsid -van ki megöleljen -sikeres vagy -van szponzorod -van munkàd -boldog vagy -csinos vagy -ismert vagy -szebb vagy mint ő -jó neked -jót eszel -utazol sokat -cuki dolgaid vannak -szép házban laksz -rendszeresen sportolsz.. -kitartó vagy -erős vagy Miért kellene kedvesnek lennem veled, az örök elégedetlen és tehetetlen emberrel szemben, aki engem mindig bàntani akar? Aki miatt az ártatlan ember szenved, mert lelketlen vagy? Ezért is írlak ki ide, hogy lásd, figyelve vagy, rossz arc! Rólad Saiid sorai jutnak eszembe: A tehetetlen ember mindig másra haragszik. A tehetetlen ember nem hallja, ami hallatszik. A tehetetlen embert szíjak ejtik rabul. A tehetetlen ember izzadva Sem tanul. A tehetetlen ember szidja, aki tehetős. A tehetetlen ember fázik, hogyha felelős. A tehetetlen ember nem emlékszik szépre. A tehetetlen embert (ezért) könnyű csalni lépre. A tehetetlen ember azt mondja: - Úgyse! A tehetetlen ember nem vágja a húst le. A tehetetlen ember unja, hogy tehetetlen, Mert a tehetetlen ember múltja temetetlen. A tehetetlen ember azt játssza, hogy érdektelen, Mert a tehetetlen ember így mutat életjelet. A tehetetlen ember nem tud élni szelíden. A tehetetlen ember kényszerből kéri, hogy más segítsen. A tehetetlen ember nem tudja, mire képes. A tehetetlen ember színe hideg, éles. A tehetetlen ember szereti, ha más is esendő. A tehetetlen ember tűző napnál nyit esernyőt. A tehetetlen ember azt szereti, ha nincs csend! Önmagából hiányolja a nem létező Istent. A tehetetlen ember, ha lusta, az a legrosszabb. A tehetetlen ember a puszta létével felbosszant. A tehetetlen ember jó kedvet színlel, szépeleg. A tehetetlen ember azt hiszi, már nem, pedig még beteg. A tehetetlen ember csak eszköznek látja a zongorát. A tehetetlen ember eltéveszti ki a jóbarát. A tehetetlen embert nem lehet kiengesztelni. A tehetetlen ember azt teszi, hogy ... nem tesz semmit! A tehetetlen ember tudja, hogy a kulcs nála, De inkább tehetetlenséget választ és a dolgot furcsállja. Hát..NEM miattatok fogok megváltozni #bekaphatjátok

1,811 Likes, 119 Comments - Tóth Vera (@tothveraofficial) on Instagram: "A kommentcsászároknak, akik azt gondolják, ne posztolj, pusztulj, ha: -boldog vagy, -nincs min..."

A poszthoz már az énekesnő testvére, Gabi is hozzászólt, ő ezt kommentelte:

"Ilyen az amikor az emberre elkezdenek irigyek lenni! Eddig a cuki duci lány voltál aki mögé el lehetett bújni szuperül tudtak vele azonosulni .. most már nem tud mit kezdeni a nem szingli nem dagi nem naiv erős éneddel ezért érzed, hogy hirtelen sokan “ellened fordultak” sose kaptál ennyi támadást… ezek az emberek nem veled voltak hanem igazán csak öncsatolásnak használtak hogy “ha a tothvera lehet dagi akkor en is es kurvajo” elmúltak ezek az idők .. most jön a neheze… amióta Gáborral vagyok , eljegyzett, babát várunk, azóta hát nem akarom részletezni mennyi ember fordult ellenünk! De sokkal több a jó ember itt is, nálunk is , és szépen elkopnak a savanyú kesergők,így több hely jut a jóknak! Hajrá tesó!"

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Fordulat! Mégsem válik Peller Mariann és férje?
A műsorvezető és Juni György a hivatalos válási procedúrát mindenesetre még nem indította meg.

Link másolása

Nemrégiben mi is hírt adtunk róla, hogy testvére, Anna után Peller Mariann is bejelentette, hogy véget ér házassága. A műsorvezető-színésznő és férje, Juni György 12 év házasság után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják.

Legalábbis eddig így tűnt. Most azonban fordulat állhatott be kapcsolatukban. A Blikk információi szerint

úgy tűnik, sikerült túllépniük a sérelmeken, hiszen újra közelednek egymáshoz, sőt, talán még arra is van remény, hogy újrakezdjék a házasságukat.

A lap egyik olvasója együtt látta kirándulni a házaspárt és két fiukat pünkösdvasárnap Esztergomban.

„Nagyon meglepődtem, amikor megláttam őket, mert már hónapokkal ezelőtt arról olvastam, hogy nem élnek együtt. Ehhez képest olyanok voltak, mint egy igazi család. Jókedvűnek tűntek, Mariann és a férje között sem volt érezhető a feszültség, pedig korábban lehetett arról hallani, hogy nem volt békés az elválás. Talán követik a nővéréék, Peller Anna és Lukács Miki válásának példáját, és ők is hasonlóan jó viszonyra törekszenek” – fogalmazott az „olvasóriporter”.

A Blikk nem érte utol sem Pellert, sem Junit, de azt megtudták: a pár még nem indította el a hivatalos válási procedúrát, hiába élnek hónapok óta külön.

„Mariannék megpróbálják megmenteni a házasságukat. Az az igazság, hogy a szakítás is eleve egy hosszú folyamat volt náluk. Semmit sem kapkodnak el, ezt jól példázza, hogy még a válókeresetet sem nyújtották be, pedig tavaly októberben jelentették be, hogy külön utakra lépnek”

– nyilatkozta a lapnak egyik barátjuk.

„Mostanában egyre több a közös családi programjuk a gyerekekkel négyesben, amely mindenképpen biztató. [...] Bízom benne, hogy sikerül nekik, vannak jelek, amelyek azt mutatják, lehet esély a békülésre. Szurkolok nekik” – tette hozzá.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
Vitézzé avatták Varga Viktort, elárulta, mivel érdemelte ki a címet
„Büszke vagyok, és boldog” – írta a zenész, aki egy videót is közzétett a nagy eseményről.

Link másolása

Varga Viktort vitézzé avatták – erről a közösségi oldalán számolt be a zenész.

Bejegyzésében azt írja, június 3-án, Budapesten, a Szent Flórián templomban volt az esemény.

„Végig extatikus élményben volt részem, de mikor a

-Vitézzé avatlak!

-Hazámat szolgálom! - mondatot kiejtettem, valami igazán erős áhitat lett úrrá rajtam” – mesélte.

Azt is lemagyarázta, mióta ilyen fontos neki a magyarságérzés:

„Eddig is foglalkoztam a magyarsággal, a hagyományainkkal, a nemzeti érzésekkel és identitással, de mióta saját szeletem van a magyar földből, még inkább érzem fontosságát, hiszen igazán összefonódtam vele. Hatalmas megtiszteltetés, hogy a rend tagjai tudtom nélkül figyelemmel kisérték munkásságomat és bizalmukkal megajándékoztak, tudtom nélkül.”

Úgy érzete, hogy bárhol a világban, ahol eddig járt, az ott élők „Ismerik, tisztelik, szeretik, és használják a hagyományaikat és jellegzetességeiket, mi több benne élnek… mindig mikor hazatértem, inspirált voltam és kerestem, keresem a mi elfeledett értékeinket, s próbálom felidézni, amiket generációkon át feledtettek nagyszüleinkkel, szüleinkkel.

Rendkívül régre visszanyúló őskultúránk van.”

A zenészt éppen ezért tette boldoggá a Nemzeti Lovasszínház felkérése, hogy írja meg a Fehérlófia című musicalt. Ehhez „összevásárolva ősi magyar hangszereket, felkutatva és feljátszva régi dallamokat. Valahogy így indult el bennem a nemzeti öntudat… ezt követve az élet számtalan hasonló építő lehetőség elé állított:

- Trianon Múzeum felkérésére dalszerzés

- Nemzeti Cirkusz Himnuszának megírása

- Terror Háza tárlat vezetés

- Himnusz újra éneklése

- Hazám, Hazám újraéneklése

- Otp Oktatási központ felkérésére előadások középiskolásoknak

- Totem, magyar tv műsor ősközösség építés szociológiai kísérlet első helyezettje lettem @tv2official

- Hagyomány őrző életmód jurtában

- Lovas akrobata képzés és előadások a Nemzeti Lovas Színházban.

És azt hiszem feladatom lett minden más mellett értékeink megmutatása és életben tartása! Büszke vagyok, és boldog!”

- írta Varga Viktor.

VIDEÓ: Az avatásról

Varga Viktor nemrégiben komoly sikert ért el a Bank bán híres áriájának elénkelésével:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Kiszel Tünde teljesen elérzékenyült lánya, Donatella diplomakoncertjétől
Meghatódva, könnyes szemmel hallgatta gyermeke különleges előadását.

Link másolása

A minden évben kiadott naptárjairól ismert Kiszel Tünde a lánya diplomakoncertjéről mutatott meg néhány fotót az Instagram-oldalán.

Donatella modell karrierje után kezdett el operaénekesnek tanulni, és mint azt korábban megírtuk, felvételt is nyert a Zeneakadémiára.

Hunyadi Donatella 2020 óta tanul a Zeneakadémián, azóta több komolyzenei koncertet adott már és most eljutott a diplomakoncertjéig is - írta meg a 24.hu.

Donatellát Kiszel Tünde is gyakran elkíséri az előadásaira, múlt hétvégén is ott volt a diplomaelőadásán.

"Tegnap volt Donatella diplomakoncertje a Zeneakadémián! Leírhatatlan, amit most érzek! Köszönöm, Istenem, hogy ezt megérhettem! Meghatódva, könnyes szemmel hallgattam Donatellát…"

- írta bejegyzésében Kiszel Tünde.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Galambos Lajos betegsége miatt szabadulhat a börtönből, ügyvédje szerint otthon töltheti le büntetését
A zenész jogi képviselője úgy véli, hogy Lajcsi környezete tudná biztosítani a szükséges feltételeket a házi ápoláshoz.

Link másolása

Elképzelhető, hogy a börtön helyett az otthonában tölthesse le a büntetése hátralévő részét Galambos Lajos - ezt a zenész ügyvédje mondta el hétfőn reggel Sebestyén Balázséknak a rádióban.

A zenész - egészségi állapota miatt - ugyanis speciális ellátásra szorul. A most - 3 év 6 hónapos - büntetését töltő Lajcsi nem tud szilárd ételt enni, és egyre inkább magába fordul.

Az állapotára hivatkozva kérte ügyvédje, hogy lakásában ápolhassák:

"Benyújtottam az otthonápolási őrizetre a kérelmet. Ez egyébként egy viszonylag új jogintézmény és várjuk, hogy a büntetés-végrehajtás ezzel kapcsolatban elkészítse a saját álláspontját. A BV orvosának kell megállapítania, hogy a fogvatartott megfelel-e a jogszabályi előírásoknak és fontos, hogy legyen egy olyan személy, aki írásban vállalja, hogy gondozza a beteget, ha kikerül. Ügyfelem esetében álláspontunk szerint a feltételek maradéktalanul teljesülnek"

– mondta el Dr. Csontos Zsolt ügyvéd.

Hozzátette:

"Laikusként pedig mindenki beláthatja, hogy nem szolgál büntetési célt, ha valaki folyamatosan egy betegszobám van elhelyezve a börtönben"

- írja a Borsonline.

"Tegyük ezt tisztába. Lajcsi nem a saját döntése alapján nem eszik rendesen, vagyis nem sztrájkol. Arról van szó, hogy az egyik betegsége miatt, szilárd táplálékot nem tud fogyasztani. A szabad életben volt egy speciális étrendje, amit speciális eszközökkel készítettek el, vagyis pépesítették az ételt. Ez a lehetőség bent nem adott. Egy ideig küzdött a benti ételek leturmixolt változataival, de elég gyomorforgató így a lebbencsleves, vagy a mákostészta. Feladta és azóta próbálja eredeti állagában fogyasztani az ételeket".

A lap szerint a zenész eddig "gyakorlatilag egyetlen percet sem töltött a számára kijelölt körletben, mióta bevonult a baracskai büntetésvégrehajtási intézetbe".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk