/sztarvilag/bebe-26-helyre-adta-be-az-oneletrajzat-de-sehova-sem-vettek-fel/
hirdetés

SZTÁRVILÁG

Bebe 26 helyre adta be az önéletrajzát, de sehová sem vették fel

A Back II Black énekese azt mondja, most éppen a házra félretett felújítási pénzből élnek.

Link másolása

hirdetés

Kedden a Back II Black énekese, Abebe Dániel vendége volt a TV2 Mokka című műsorának. A műsorvezetők megkérdezték tőle, mennyire megy neki nehezen a pénzszerzés a pandémia közepette.

Mint kiderült, Bebe továbbra is munkanélküli, 26 helyre adta be az önéletrajzát, de már letett az álláskeresésről.

„26 helyre adtam be, ebből kettő helyről hívtak vissza: az egyik amiatt, mert a hölgy nem volt biztos benne, hogy tényleg én vagyok.”

Elmondása szerint volt pizzafutár a barátja éttermében, az nem működött. Ezenkívül volt árufeltöltő, kőműves, úgy volt vele, valaminek történnie kell, hiszen nem tudja, hogy mi lesz még.

„A haverom autószerelő műhelyébe is mentem volna, de két év, mire megkapom a minősítést. Remélhetőleg addigra már visszaáll a rend. Most egész nap a stúdióban ücsörgök, írom az új dalokat, már lassan két lemeznyi születik”

- mesélte, hozzátéve, hogy még maradt a házra félretett felújítási pénzből, most azt élik fel.

hirdetés




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk