5 szubjektív emlékkép az úszópályafutásától búcsúzó Cseh Lászlóról

Cseh László az ötödik olimpiáján, Tokióban ugrott utoljára medencébe versenyzőként - egy nem akármilyen sportolói pályafutást befejezve. Felidézünk néhány fontos momentumot Laci elmúlt 19 évéből.

Link másolása

Abban a szerencsében lehetett részem, hogy láttam élőben úszni Cseh Lászlót – ráadásul többször is. Pályafutása legelején, amikor még csak ifjú reménység volt, a magyar úszóválogatott alapembereként, akitől mindenki érmet várt, és 30 feletti úszóként, akinek már pusztán azért is örültünk, hogy szurkolhatunk neki egy döntőben. 19 éve volt, hogy először találkoztam vele, személyesen is – ennyi idő alatt egy újszülött felcseperedik és leérettségizik. Bőven volt minek beleférnie ebbe a kivételes sportolói karrierbe. Én most csak öt emlékképet emelnék ki, szubjektíven, mert egy ilyen sportember búcsúja mellett nehéz elmenni szó nélkül.

1. „Amikor én még kissrác voltam”

Mármint nem én, hanem Laci. Még 17 éves sem volt, amikor a Berlinben rendezett úszó Európa-bajnokságon szerepelt. Én akkor épp Berlinben töltöttem 10 hónapos ösztöndíjam utolsó heteit, és nagy lelkesedéssel jelentkeztem a váratlanul, e-mailben érkezett felhívásra, miszerint az Eb szervezői a magyar sportolók mellé magyarul és németül egyaránt beszélő csapatkísérőket keresnek. A 400 vegyes akkor még nem róla szólt, a „nagyok”, akik akkor már jó pár éve felnőtt válogatottak voltak, még leginkább Lacikának szólították.

Emlékszem egy fotóra, amit én kattintottam el a fiúkról – és persze most sehol sem találom. De pontosan itt van a szemeim előtt a kép: öten vagy hatan fekszenek keresztbe egy ágyon, feszítik izmaikat. Igazi Cosmopolitanbe kívánkozó beállítás lehetett volna.

Laci a bagázs szélén, nagy mosollyal, érezhetően örült annak, hogy a „nagyok” befogadták. Mert azért nem akárkikkel pózolt együtt: Güttler Károly olimpiai ezüstérmes, és Batházi István Európa-bajnok úszók is ott voltak például.

Egy évvel később, Barcelonában a világbajnokságon Laci meg is mutatta, hogy lehet rá nyugodtan nagyfiúként tekinteni: 400 vegyesen ezüstérmet szerzett – a világrekordot repesztő Michael Phelps mögött.

2. Mindig Phelps nyomában

Piszok nehéz lehetett úgy versenyekre készülni, hogy hiába tudod, mindent beleadsz, te vagy a legjobb – ha van egy földönkívüli lény, aki akár nyolc aranyat is összegyűjt egy olimpián, mint tette ezt 2008-ban, Pekingben. Michael Phelps korszakos úszózseni, egyelőre utolérhetetlennek tűnik teljesítménye, pedig már visszavonult, így nem gyarapítja a rekordok és bajnoki címek számát. Vele szemben kellett felvennie a kesztyűt Lacinak, valahogy úgy a medencébe ugrani, hogy függetleníteni tudja magát attól, hogy Phelps is ott úszik mellette.

2005-ben, mikor az olimpia utáni évben Montrealban rendezték a világbajnokságot, Phelps nem indult.

Laci nyakába akasztották a világbajnoki aranyérmet – ami biztosan nagy vágya volt, de lefogadom, hogy sok mindent megadott volna azért, hogy úgy lehessen világbajnok, hogy Phelps-et maga mögé utasítja.

Kicsit vártam, hogy Phelps az Instagram posztjai között esetleg kettejük örök vetélkedéséről is megemlékezik Laci utolsó, tokiói úszása kapcsán, ha már amúgy is ott van a helyszínen, és az amerikai közvetítések egyik kommentátora. De egyelőre nem találtam nyomát, hogy bármilyen gesztust tett volna. Talán élőben kezet ráztak, végül is 13 évig találkoztak épp eleget a világversenyeken.

Amikor utoljára együtt fotózták őket a dobogón, 2016-ban, Rio de Janeiroban az olimpián, a hármas holtversenyt hozó verseny eredményhirdetésénél, akkor még gratulált Lacinak is a képaláírásban.

3. Szabad egy autogramot?

2006-ban járunk, újabb úszó Európa-bajnokság, amit ezúttal is kicsit belülről élhettem át – most a német válogatottat gardírozhattam. Na de legalább így minden nap biztos helyem volt a lelátón, hogy a magyaroknak szurkolhassak. Például Cseh Lacinak, aki akkor már a válogatott egyik sztárja volt. A németek is ismerték a nevét, követték eredményeit – szerintem kicsit talán irigyek is voltak, mert nekik az elmúlt 20 évben nem volt ilyen jó férfi vegyes úszójuk, olyan úszójuk meg pláne nem, aki ennyire hosszú ideig szállította volna a jobbnál jobb eredményeket.

A magyar csapatnak készült az Eb-re egy vaskos kiadványa, bemutatták benne például a versenyeken induló sportolókat. Laci mindjárt Kovács Ági és Gyurta Dani mellett kapott helyet – naná, addigra mindannyian olimpiai érmesek voltak, sőt, Ági olimpiai bajnok.

A füzetben a fotójuk mellett hagytak helyet egy autogramnak is, még mellé is biggyesztették a felvezetőt, amit így a sportolónak már nem kellett leírnia: szeretettel. Milyen jó, hogy akkor kértem egy aláírást Lacitól. Azóta csak megtöbbszöröződött az eszmei értéke. Egyébként azon a nyáron két aranyat (200 és 400 méter vegyes) és egy ezüstöt (200 méter hát) zsebelt be.

4. "Abszolút kitolható a versenyzői pályafutás”

Berlin, Eb újra, 12 évvel később. Most a szeretlekmagyarorszag.hu-nak tudósítottam az Európa-bajnokságról, ha már úgy is épp Berlinben volt dolgom. Először csináltam ilyesmit, idő kellett, míg rutint szereztem abban, hogyan is célszerű ingázni a lelátó és az úgy nevezett mix zóna között, ahol az újságírók pár percre találkozhatnak a medencéből épp kikászálódott, vagy már éremmel a nyakukban mosolygó sportolókkal.

Lacit nem volt nehéz szóra bírni, kedves volt és készséges – mint amit mindig látni tőle. A rövid interjú mellett még azt is vállalta, hogy papírra firkantja, „I ♥ Magyarország”, így lett tényleg egyedi fotónk róla a cikkben. Bár 400 vegyesen pont nem szerepelt, a 200 vegyes bajnoki címe az övé lett, és érezhetően rutinos rókaként tekintettek már rá a váltóban is, amelyikkel szintén nyertek egy érmet.

Akkor ezt nyilatkozta nekem:

"Úgy érzem én is, hogy abszolút kitolható a versenyzői pályafutás. Nálam annyi a változás, hogy a 400 vegyest már nem nagyon erőltetem, de azt hiszem, ez nem is baj. A 100-as, 200-as számok jobban fekszenek már nekem, bár ezek másfajta edzést igényelnek, gyorsabb számok, figyelnem kell rá, hogy a végére minden nagyon összeálljon."
5. Amikor az aktuális olimpiai bajnok fejet hajt a 7. helyezett előtt

Ez történt a tokiói uszodában, a 200 méteres férfi vegyes úszás fináléját követően. Laci 35 évesen, igazi veteránként beverekedte magát a döntőbe. Nem feltétlenül azért indult az olimpián 35 évesen, mert azt gondolta volna, hogy na majd most fog aranyat nyerni. Egyszerűen csak ennyire szeret úszni, nem akarta úgy abbahagyni korábban, hogy azt érezte volna, még maradt benne, még képes lenne ott tempózni a többiekkel a döntőben.

Pedig a kommenthuszárok már évekkel ezelőtt képesek voltak azt harsogni, hogy „ideje lenne már abbahagyni”, „eljárt feletted az idő”, vagy hogy „nem kellene ezt már erőltetni.” Milyen jó, hogy nem hallgatott rájuk, csak tette, amit helyesnek vélt.

Mert így átélhettük azt a csodát, ami július 30-án, tokiói idő szerint délelőtt megesett: a frissen olimpiai bajnoki címet szerzett Vang Sun fejet hajtott az utolsó úszása után a medenceteret elhagyni készülő, neki gratuláló Cseh László előtt. Még szinte fel sem fogta, hogy ő az új olimpiai bajnok, de azt igen, hogy egy legendás úszóval versenyezhetett egy döntőben.

Ez a főhajtás az, amit sokan megejtenénk most, ha szembejönne velünk Cseh László. Ha szeretnénk neki kifejezni elismerésünket, augusztustól már nem az uszodák, hanem inkább a horgásztavak környékén kell keresnünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk