5 gyakori előítélet a pszichológiában, amivel bárki találkozhat
Aktuális cikkem olyan mondatok hatására született, melyek közül egyikkel-másikkal már feltehetően találkozott az olvasó is, és melyek amiatt, hogy közszájon forognak igaznak tűnhetnek, de mindamellett, hogy nem felelnek meg a valóságnak, sok esetben még pejoratívak és hibáztatók is. Ez ellen küzdeni világos információkkal és érvekkel lehet, amelyek rávilágítanak a könnyelmű kijelentések valótlan tartalmára. Ez azért nagyon fontos, mert sosem tudhatjuk, ki ül velünk szemben, milyen csomagot hordoz magával, és akár szándék nélkül bánthatunk meg olyanokat, akik nap mint nap szállnak harcba nehéz élethelyzetükkel, küzdenek meg belső démonjaikkal.
A legkevesebb, amit tehetünk, hogy szélesítjük tudásunkat! Ebben szeretnék most segítséget nyújtani. Lássunk tehát néhány pszichés zavarról szóló tipikus kijelentést, amelyket mindenképp érdemes tisztázni.
1. Depresszió nem létezik, csak lusta ember!
Sokszor lehet hallani depressziós ember környezetében élőktől, hogy nem értik, hogy miért_nem_szedi_már_végre_össze_magát a beteg, miért nem mozdul ki, egyszóval miért ilyen lusta?! A depresszió ugyanakkor sokkal összetettebb annál, mint, hogy szimplán lustaságról beszéljünk. Egy major depresszív epizódot átélő egyén rengeteg különféle tünetet él át, kezdve az érdeklődés, örömképesség elvesztésétől, a folyamatos depresszív hangulaton át, és megjelenhet még alvásprobléma, megváltozott étkezés, csökkent energiaszint, amelyek valóban egyfajta pszichés és mozgásos lassúsággal társulhatnak. Mindezt tovább nehezíti, hogy gondolati szinten is olyan negatív hatások nyomják le a beteget, amely által önmagát értéktelennek, inkompetensnek vagy akár bűnösnek éli meg.
A depressziós egyén inkább visszahúzódik a csigaházába, ahol ugyan új ingerek nem érik, de legalább negatív tapasztalatok sem. Intuitívan is megérezhetjük, hogy nem lehet szó szimpla lustaságról: képzeljük el, hogy 2 hétig sehova nem mozdulhatunk ki, érdeklődésünket semmi nem tudja felkelteni és semmi nem okoz örömöt.
Ha picit is belegondolunk ebbe, akkor beláthatjuk, hogy micsoda szenvedést élhet meg egy depressziós egyén és nyilvánvaló, hogy ezt senki sem választhatja passzióból vagy szimpla lustaságból.
Azoknál a személyeknél, akik kisgyermekkorban elvesztik valamely szülőjüket vagy szexuális abúzust élnek át, lényegesen magasabb a felnőttkori major depresszió kialakulásának esélye. A korai trauma tartós biológiai változásokat is okozhat az agy bizonyos részein (hippokampuszban), illetve bizonyos hormononok (CRF) kiválasztásában. A folyamatot leegyszerűsítve arról van szó, hogy egyes sejtek a trauma hatására hiperérzékennyé válnak, így a későbbiekben minimális stresszre is hevesen reagálnak és ezáltal esendővé teszik az egyént a stressz által kiváltott depresszióra.
2. Milyen ADHD? Inkább talán neveletlen gyerek!
Szintén gyakori mondat, amivel magam is többször szembesültem, hogy hogy lehet, hogy a mi időnkben nem volt ennyi ADHD-s gyerek és pusztán a megengedő, túl liberális hozzáállás eredménye, hogy ezeket a gyerekeket nem nevezzük egyszerűen rossz gyereknek, ahogy régen is tették. A hogy-hogy régen kezdetű felvetésre a válasz egyszerű: régen csak a viselkedést láttuk, de nem tudtuk mi zajlik közben a gyerek agyában. Nem voltak olyan modern képalkotó eljárások, amelyek ma már az agyban világosan kimutatnak működési eltéréseket, amelyek egyértelműen magyarázzák a tüneteket. 
Az ADHD (teljes nevén figyelemhiányos hiperaktivitási zavar) esetében az agy elülső, úgynevezett frontostriatális területén láthatóak működésbeli különbségek, amelyek mára, a rengeteg kutatási eredménynek köszönhetően világosan összefüggésbe hozhatók a tünetekkel: figyelmi problémákkal, hiperaktivitással és impulzivitással. Régen is voltak ilyen gyerekek, ahogy nem ritka az sem, hogy a szülő is csak akkor döbben rá, hogy ő is hasonló cipőben járt gyerekkorában, amikor gyermeke diagnózist kap.
Régen az a Pistike, aki folyton izgett-mozgott, aki nem bírta kivárni soha a sorát, és aki állandóan közbeszólt, vagy kopácsolt az asztalon (és még sorolhatnám az ADHD tüneteit) egyszerűen izgága, túlpörgött vagy neveletlen gyereknek volt titulálva és nagy eséllyel ma már ő is részesülne segítségben, ahogyan mai kortársai is megkapják. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy természetesen nem minden izgága gyerek ADHD-s! A diagnosztika a pszichológusok és pszichiáterek feladata, akik a diagnosztikus kritériumok egyértelmű megléte alapján döntenek a zavar meglétéről.
A figyelemhiányos hiányos hiperaktivitási zavar, más néven ADHD, az iskoláskorú gyerekek 6-12 százalékát érinti, és 40-60%-uknál felnőttkorban is fennáll a zavar. Természetesen a tünetek az életkor előrehaladtával más-más formát öltenek, a hiperaktivitás például a kisizmokra korlátozódik - az érintett nem a széket fogja megállás nélkül rugdosni, hanem az ujjaival játszik folyamatosan - de a szubjektív szenvedés mértéke az egyén számára ugyanolyan mértékű lehet.
Első fokú ADHD-s rokonok esetében 3-5-szőr nagyobb az esély ADHD-ra. Érdekesség, hogy a szakemberhez forduló gyerekeknél csupán 6-ból 1 a lány, annak ellenére, hogy a nemi megoszlás 3:1 a fiúk javára, de ez azzal magyarázható, hogy a lányoknál inkább a figyelemhiányos tünetek dominálnak és ezek az iskolai közegben sokkal kevésbé zavaróak, így később tűnik fel a probléma.
3. Aki öngyilkossággal fenyegetőzik, csak figyelemfelkeltésből csinálja, de úgysem teszi meg!
Bárcsak igaz lenne ez a kijelentés, de sajnos a tapasztalat rengeteg esetben cáfolja, hogy csupán figyelemfelkeltés állna az öngyilkossági szándék kinyilvánításának hátterében. Nem egyszer fordul elő, hogy mikor a családtagok rekonstruálják az eseményeket, kiderül, hogy voltak jelzések, akár szavak, akár tettek, de valahogy senki nem tudta komolyan elképzelni, hogy családtagjuk tényleg megteszi.
Az öngyilkosságot megelőző jelek segélykiáltások (cry for help), amelyekkel sokszor nem tudatosan, de kétségbeesve próbál segítséget kérni a reményvesztett állapotban levő. Nagyon nehéz a környezet helyzete, hiszen korántsem mindig egyértelműek a jelek. Vannak ugyan, akik konkrétan kimondják öngyilkossági szándékukat, de lehetnek olyanok is, akik csak árnyaltan utalnak rá, vagy olyankor és olyan hangulatban látogatják meg rokonukat, barátjukat, ami korábban sosem volt jellemző, vagy egyszerűen azt vesszük észre, hogy elrendeznek, lezárnak minden folyamatban levő ügyet, hogy „rendet” hagyjanak maguk után.
Sok esetben csak utólag érti meg a környezet, hogy mit is akart kommunikálni az áldozat. Alapszabály legyen tehát öngyilkossági szándék esetén, hogy minden esetben komolyan kell venni! Egyszerűen azért, mert olyan súlyos és visszafordíthatatlan a tét, hogy inkább legyen több téves riasztás, mint egyszer tragédiával végződjön, hogy nem reagált elég komolyan a környezet.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.
Vannak olyan helyek a világon, amelyeket azért neveznek HotSpotnak, mert ott szignifikánsan magasabb arányban fordulnak elő öngyilkosságok, mint máshol. Ilyen például a Goldengate híd, amelyről 1937 és 2012 között több, mint 1600 vetették magukat a mélybe.
A hídra rengeteg táblát és segélykérő telefont helyeztek el abban reménykedve, hogy el tudják tántorítani a megkeseredett embereket fatális tettüktől. A HotSpotoknak sokszor olyan misztikus jelentést tulajdonítanak, hogy rekonstruálva az eseményeket világossá válik, hogy az öngyilkosságot elkövető például jó néhány híd mellett elhaladt, nagy kerülőt téve, csak azért, hogy a kiválasztott hídon hajtsa végre tettét.
4. A skizofrénnek többszörös személyisége van!
Ez a nagyon gyakori tévképzet sokszor a filmek világából származik vagy abból a feltevésből, hogy a hallucinációkat átélő, téveszmék által irányított, pszichotikus állapotban levő skizofrén beteg viselkedése teljesen eltér attól az állapotától, amikor látszólag egészen jól funkcionál. Ezutóbbi állítás bizonyos mértékben igaz, hiszen, ha normalitásban gondolkodunk, amelynek része a realitáskontroll vagyis a világ, a valóság megfelelő érzékelése, akkor a pszichotikus állapotban levő skizofrén elveszti a tényleges kapcsolatot önmagával és a világgal is, összemosódik, hogy mi zajlik a fejében és mi a környezetében, nem látja, hogy valójában milyen támpontok szerint kellene szervezni viselkedését.
Igaz tehát, hogy egy pszichotikus állapotban levő skizofrén elveszti reális önmagát, de ez nem jelenti azt, hogy több személyiség lakozna a testében. A többszörös személyiség vagy szakszerű elnevezéssel multiplex személyiség ehhez képest egy súlyos trauma következtében kialakult zavar, amelyben leválik, lehasad egy vagy több újabb személyiség, önálló karakterjegyekkel, önálló mimikával, affektusokkal, akár önálló hangszínnel és egyéb viselkedéses jegyekkel. A különböző személyiségek közötti váltást gyakran fejfájás vagy emlékezetkiesés kíséri. Ilyen személyiségek közötti váltás skizofréniában sosem fordul elő!
A skizofrénia a görög szkízis és phrén szavakból ered. A szkízis hasadást jelent, míg a phrén jelentése lélek. A lélek hasadása arra utal, hogy a skizofréneknél jellemző egyfajta hasadtság a gondolkodás, érzelmek és viselkedés között. Feltehetően ez a fajta hasadás okozza az összemosást a multiplex személyiségzavarral, amelynél gyakran fogalmaznak úgy, hogy trauma hatására hasadnak le újabb személyiségek.
5. Minden autista, olyan mint az esőember!
A jellemző, amelyet Dustin Hoffmann olyan hitelesen játszott az esőemberben az úgynevezett mechanikus emlékezet, amely egyes autizmussal élő embereknél valóban kiválóan működik és amelyet gyakran összemosnak kiemelkedő intellektuális képességekkel. Itt ugyanakkor arról van szó, hogy az egyén nyers állapotban tárolja el az ingereket, csupán felszíni jegyei alapján. Ilyenkor képes egy teljes tévéműsort betűről betűre memorizálni, de ha megkérnénk, hogy most a műsorból kizárólag a vígjátékokat sorolja fel, akkor az már nagy eséllyel nem menne, mert nem történik meg az ingerek alaposabb, mélyebb feldolgozása. Gyakori az autizmussal élőknél a nagyon ingadozó képességprofil. Bizonyos dolgokban nagyon jól teljesítenek, miközben másban rettenetesen alul maradnak.
Az autizmus egyébként viselkedéses megnyilvánulás szintjén rendkívül szerteágazó képet mutat, ezért is vált mára elfogadottá a spektrum szemlélet. Lehet a spektrumon egy olyan autizmussal élő személy, aki magasan funkcionál, sikeresen teljesít munkájában, csak a társas kapcsolatok terén szenved hiányt, de ugyanúgy előfordulhat, hogy egy másik autizmussal élő személy gyakorlatilag folyamatos támogatást és felügyeletet igényel. Nem véletlenül mondják a szakemberek, hogy egyetlen tünet alapján sem lehet biztosan diagnosztizálni, de kizárni sem az autizmust!
Az autizmus tüneteit korábban triászként emlegetett 3 csoportba sorolták, mely kiterjedt a kölcsönös társas kapcsolatokra, a kölcsönös társas kommunikációra, illetve a rugalmas viselkedésszervezésben megfigyelhető eltérésékbe. A 2013-ban megjelent klasszifikációs kézikönyv (DSM-V) ugyanakkor az első 2 csoportot összevonta azon az elven, hogy a társas kommunikáció és kapcsolat nem választható el egymástól, így a tünetcsoportokat ma már autizmus diádnak nevezzük.
