hirdetés

SZTÁRVILÁG

2 év 3 hónap börtönre ítélték Aureliót emberrablás miatt

A korábbi ValóVilág-győztes az őt meglopó egykori barátját verte meg, majd tuszkolta be egy kocsiba társaival.

Link másolása

hirdetés

Jogerősen 2 év 3 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Szegedi Ítélőtábla szerdán Aureliót emberrablás miatt.

A ValóVilág korábbi győztesét 2017-ben lopta meg egykori barátja egy bajai szórakozóhelyen. Aurelio ittasan elaludt, barátja pedig legalább 130 ezer forintot vett ki a kabátja zsebéből. A volt valóságshow-szereplő másnap megjelent egy szórakozóhelyen, ahol kérdőre vonta egykori barátját az ellopott pénz miatt, majd társaival együtt egy autóba tuszkolták. Ezelőtt azonban Aurelio többször ököllel és tenyérrel is megütötte őt az arcán és a felsőtestén úgy, hogy közben a társai lefogták az áldozatot. A férfi a bántalmazás során 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

Aurelióék azt mondták neki, hogy csak akkor engedik szabadon, ha visszadja az ellopott pénzt. Ő viszont nem tette ezt meg, azt mondta, hogy a pénzt már elköltötte. A korábbi villalakó és társa ezért aláíratott vele egy szerződést, amely szerint a férfi korábban 180 ezer forintot kért tőle kölcsön, ezt pedig heti 20 ezer forintos részletekben törleszt vissza.

A bíróság a bizonyítási eljárás során nem talált enyhítő körülményt, ráadásul Aurelio helyzetét súlyosbította, hogy büntetett előéletű, és feltételesen van szabadlábon. Az ügyben elsőfokon eljárt Kecskeméti Törvényszék négy év börtönre ítélte Aureliót, és három évre eltiltotta a közügyektől. A Szegedi Ítélőtábla enyhített az ő és a társa, azaz a másodrendű vádlott esetében is:

Aurelio jogerősen 2 év 3 hónap letöltendő börtönt kapott, és három évre eltiltották a közügyektől, társát pedig 1 év 3 hónap börtönre ítélték, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztették.

"Lehet, hogy bűncselekményt követtem el, de hogy én embert nem szándékoztam és nem akartam rabolni, az tény és való" - mondta az utolsó szó jogán a korábbi ValóVilág-győztes.

hirdetés

Az RTL Híradónak azt nyilatkozta, hogy szerinte igazságos ítélet született. Úgy érezte, a bíróságon úgy bántak vele, ahogy egy bíróságon ezt elvárná, és megfelelő büntetést szabták ki rá. Azt is mondta, hogy szeretné most már jó dolgokra használni az ismertségét.

Az RTL Híradó riportja:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG
A gyermekbántalmazás után most zaklatással is vádolják Molnár Gusztávot
A Drága örökösök szereplője ellen több feljelentést is tettek.

Link másolása

hirdetés

Molnár Gusztáv a Jakupcsek Night következő – szombaton adásba kerülő – részében jelenik majd meg, ahol többek között a gyermekbántalmazási ügyéről is beszélni fog. Ez az ügye még augusztusban robbant ki.

„Volt egy vitánk az autóban, és azt mondta: hülye vagy és anyának igaza van. És kapott tőlem egy pofont!”

– meséli a műsorban. A férfi azóta – öt hónapja – nem látta a gyermekét, és az ügy nyomán a karrierje is derékba tört – írja a Blikk. Amikor ugyanis a vádak napvilágot láttak, az RTL Magyarország felfüggesztette a közös munkát az ügy tisztázásáig.

De nemcsak a kisfiára emelt kezet: elmesélte, hogy egyszer volt párjának, Ildikónak új párjával is összeverekedett. Elmondása szerint ebben az egészben az bántja a legjobban, hogy a kisfia az egész konfliktust végignézte.

„Halálosan szégyellem magam, hogy ezt a fiamnak meg kellett élnie.”

A műsorban emellett arról is beszél majd, hogy több feljelentést is tettek ellene, például zaklatásért és a gyermektartás fizetésének elmulasztásáért. Ennek ellenére reménykedik abban, hogy az élete újra sínre kerül majd és visszatérhet a színészethez is.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG
Öngyilkos lett Sinéad O'Connor 17 éves fia
„Az én életem fénye ma úgy döntött, hogy befejezi földi küzdelmeit” – írja az énekesnő.

Link másolása

hirdetés

A könnyűzene emblematikus figurája, Sinéad O'Connor négyszer volt férjnél és négy gyermeke született. Az énekesnő még csütörtökön tett közzé egy posztot a Twitter-oldalán, miután az egyik gyermeke, Shane eltűnt – amire nem ez volt az első példa.

„Ez az üzenet fiamnak, Shane-nek szól. Most már nem vicces, hogy folyton eltűnsz. Baromira megijesztesz. Légy szíves hozd meg a jó döntést, és jelentkezz a rendőrségen. Ha pedig Shane-nel vagy, kérlek, hívd a rendőröket Shane biztonsága érdekében!”

– írta akkor. Az énekesnő azért is volt ennyire megijedve, mert mint ismert, Shane mentális problémákkal küzdött. Miután a fia nem került elő, Sinéad egy újabb posztot tett közzé, amiben könyörgött a fiának, hogy ne dobja el magától az életét – vette észre a 168 óra.

„Shane, az életed mindennél értékesebb. Az Isten nem csak úgy alkotta azt a gyönyörű mosolyt arra a szép arcodra. Az egész világ összedőlne számomra nélküled. Te vagy a szívem. Kérlek, ne hagyd, hogy megálljon dobogni! Kérlek, ne tégy kárt magadban! Menj el a rendőrökhöz és hadd vigyünk be a kórházba!”

Az egyre kétségbeesettebb üzenetek mögött az állt, hogy a fiú egy héttel korábban kétszer is megpróbált öngyilkosságot elkövetni, így egy kórházban ápolták. Az intézményből viszont nyoma veszett, és ezután már csak a holttestét találták meg.

„Az én gyönyörű fiam, Nevi’im Nesta Ali Shane O’Connor, az én életem fénye ma úgy döntött, hogy befejezi földi küzdelmeit, és most már Istennel van. Nyugodjék békében, és kívánom, hogy senki ne kövesse a példáját. Az én kisbabám. Annyira szeretlek. Találd meg a békét.”

– írta szombat hajnalban az énekesnő.

hirdetés
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy olvasd el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk figyelmedbe.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Megszólalt Horváth Gréta férje a szakításuk után: „Van valakim!”
Meggyes Dávid egy posztban írt arról, hogy ő hagyta ott a feleségét, és nem érti, miért Grétát bántják a kommentelők.

Link másolása

hirdetés

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Horváth Gréta váratlanul bejelentette az Instagram-oldalán, elválnak útjaik férjével, akivel hosszú évek óta alkotnak egy párt.

A szakítás bejelentését követően Horváth Gréta rengeteg bántó megjegyzést kapott. A kommentelőknek pedig Meggyes Dávid szólt vissza.

A férfi az Insta-sztorijában írt arról, hogy nejét nagyon megrázta az eset, és nem értik a sok rosszindulatú vádaskodást és üzenetet. Végül azt is elárulta, hogy a kapcsolatuknak ő vetett véget:

"Én döntöttem, én mentem el, én rúgtam fel az összes fogadalmam, amit Barinak tettem, és megértem, ha sosem fog megbocsátani. Van valakim! Miért őt bántjátok? Jobb feleséget, anyát, barátot, társat nem kívánhattam volna nála. Ez nem az ő hibája, ezt mindenki vésse a fejébe"

- írta. A szöveget felesége is megosztotta saját közösségi oldalán. Gréta a bejegyzéséhez azt írta még hozzá:

hirdetés
"Dávid nyilatkozata! Én természetesen tudom mi van még a háttérben. Esnek ki a csontvázak a szekrényből az elmúlt 4,5 évet illetően... döbbenetesen állok az egész előtt"

- fogalmazott Gréta.

Horváth Grétát az Éjjel-nappal Budapest című sorozatból ismerhette meg a közönség. Később több tévéműsorban is szerepelt, például a Love Bistróban vagy legutóbb az újraindult Hal a Tortánban. Emellett műsorvezetőként és influenszerként is tevékenykedik, de a szépségápolás és a lakberendezés is fontos része az életének. Több esetben is szerepelt párjával, Meggyes Dáviddal, az Ázsia Expressz című kalandrealityt meg is nyerték.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Eljegyezték Nádai Anikót
A mesés Dominikán mondhatott igent a párjának.

Link másolása

hirdetés

Nádai Anikó és Hajmásy Péter közel másfél éve találtak egymásra, áprilisban pedig össze is költöztek. Most úgy tűnik, hogy újabb szintre emelték a kapcsolatukat, Anikó ugyanis Instagram-posztban tette közzé, hogy eljegyezte őt a szerelme. A műsorvezetőnő és a sportoló éppen Punta Canán, Dominikán nyaralnak, így Anikó a pálmafák árnyékában, a mesés, fehérhomokos tengerparton mondhatott igent.

A fotóhoz, amelyen Péter a jegygyűrűs kezét fogja, csak ennyit írt:

Ezerszer is ✨IGEEEN✨

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

hirdetés

N Á D A I A N I K Ó (@nadai_aniko) által megosztott bejegyzés

A képen pedig jól látszik, hogy hatalmas a boldogság.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: