KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Sehova nem vették fel az autista lányt, ezért saját pékséget nyitott

A 26 éves Collette minden akadályt és saját korlátait is leküzdve jutott el céljához. Süteményeit egyre többen ismerik és szeretik.

Link másolása

A 26 éves, Down-szindrómával született Collette Divito gyermekkori álma volt, hogy pékként dolgozhasson. Ám amikor elkezdett munkát keresni, kizárólag elutasítást kapott: mindenki arra hivatkozott, hogy „nem alkalmas a betöltendő pozícióra”. Ennek ellenére nem keseredett el, sőt: magánvállalkozásba fogott, megnyitotta saját vezetésű péksége kapuit Bostonban.col6col1col8

Colette 15 éves kora óta arra vágyott, hogy másoknak süthessen pékárukat. „Mindig sütöttem iskola után és hétvégén is. Imádtam az ünnepekre is sütiket készíteni a családomnak”

– mesélte a lány az Upworthy-nek.

22 évesen jött rá arra, hogy foglalkozási szinten is szeretné ezt a tevékenységet űzni. Ekkor elkezdett különféle bostoni pékségekhez pályázni – minden egyes interjúra vitt kóstolónak a finomabbnál finomabb sütijeiből. Ám sajnos nem talált olyan pékséget, amely hajlandó lett volna őt felvenni.

„Sokan az állásinterjúztatók közül azt mondták, nagyon aranyos vagyok, de nem felelek meg számukra. Nagyon fájt nekem és sokszor éreztem magam elutasítva” – taglalta szomorú élményeit Colette.

A lány emberfeletti eltökéltségéről tanúskodik, hogy mindezek ellenére nem adta fel, sőt a történtek motiválták arra, hogy saját vállalkozásba fogjon. Édesanyja és nővére segítségével megnyitotta a Colette’s nevű pékséget nemrég. Vásárlói annyira finomnak találták pékáruit, hogy a Goldon Goose Market nevű bostoni élelmiszeráruház azonnal rendelt a már majdnem védjegyévé vált édességből: a csokidarabos, fahéjas és más, titkos összetevőkkel ízesített sütiből.

col7col2col4

Kezdetben 100 sütit kért tőle hetente az áruház, de miután több amerikai tévécsatorna bemutatta az üzletét, országszerte ömlenek a megrendelések felé. December közepére már 10 000 darabot is készítenie kell egy héten.

„Az eddigi legnagyobb sikerem az, hogy milyen nagyra nőtt a cégem. Ez azt jelenti, hogy elkezdhetek alkalmazottakat felvenni, fogyatékossággal vagy anélkül élő embereket” – mesélte büszkén az Upworthy-nek.

Jelenleg csupán édesanyjával és nővérével dolgozik együtt, valamint számos jólelkű önkéntes a Golden Goose Market áruházból is besegít nekik a sütésben és a szállításban.col5

Az amerikai Foglalkoztatási Statisztikai Hivatal adatai szerint a munkaképes fogyatékossággal élők 10,7%-a állástalan volt az egy évvel ezelőtti méréskor – ez a szám pont a duplája a normál munkaképességű emberekének. Ennek fényében Colette annyi pozíciót szeretne nyújtani hozzá hasonló sorsú társainak, amennyit csak képes.

A fiatal lány reméli, eredményei arra ösztönöznek majd másokat is, hogy küzdjenek értük és érjék el álmaikat még akkor is, ha nem megszokott utat kell ehhez végigjárniuk.

col3

„Sosem úgy neveltem, hogy úgy tekintettem rá, mintha korlátai lennének. Csak annyit mondtam, mindannyiunknak vannak” – osztotta meg Colette gyermekkori történetét édesanyja, Rosemary Alfredo az ABC televízióval.

„Mindannyiunk jó valamiben, és mindannyiunk rossz valamiben. Hívhatod őket fogyatékosságnak. Mindannyiunknak vannak erősségeink és gyengeségeink is. Nem arra figyelünk”

– fűzte inspiráló szavaihoz.

Colette pedig ezt a mondatot adta útravalóul: „Sose add fel! Ne engedd, hogy mások elszomorítsanak vagy hogy elutasítottnak érezd magad! Maradj motivált és kövesd az álmaid!”

Via Upworthy, képek: Collettey's Cookies Facebook

Ha érdekes volt a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk