A NAP SZÉPE

Naomi Campbell a kisbabájával pózol a brit Vogue címlapján

A szupermodell egyelőre titkolózik a kislánya születését illetően, de kijelentette, hogy ő a saját gyereke, nem örökbefogadott.

Link másolása

Naomi Campbell tavaly májusban jelentette be, hogy édesanya lett. Az utóbbi időben nem utalt arra semmi, hogy a szupermodell várandós lenne, arról viszont többször is beszélt az elmúlt években, hogy szívesen fogadna örökbe egy gyereket. Akkor csak röviden írt arról, hogy nagyon nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy "egy gyönyörű kis áldás" őt választotta édesanyjának, és úgy érzi, nincs ennél nagyobb szerelem.

A brit modell eddig nem mutatta meg a nyilvánosságnak a babáját, most azonban a brit Vogue címlapján vele együtt pózol. A kislányt ruha nélkül, hátulról, édesanyja karjaiban láthatjuk.

"Mindig is tudtam, hogy egy nap majd édesanya szeretnék lenni, ez a legnagyobb öröm, amit el tudok képzelni. Szerencsés vagyok, hogy ő van nekem, ezt pontosan tudom"

- mondta Campbell a divatmagazinnak adott interjúban.

A baba születésének körülményeiről nem akart beszélni, csak annyit volt hajlandó elmondani, hogy nem örökbefogadás történt, ő a saját gyereke. Bővebben majd a könyvében fogja ezt kifejteni, amit csak most fog elkezdeni. Egyelőre még a kicsi nevét sem árulta el. Azt viszont elmondta, hogy egy kezén meg tudja számolni azokat az embereket, akik tudtak arról, hogy anyaságra készül.

Kislányát egyébként mindenhová magával viszi, még akkor is, ha órákon belül más országokba utazik, mert szeretne minél több időt tölteni vele. Persze van egy dadusa is, aki a kicsi születése óta elkíséri mindenhová a modellt, hogy segítsen neki. Szerencsére a baba jól alszik, keveset sír és sokat nevet, így nincs nehéz dolguk vele.

Campbell most úgy érzi, olyan, mintha újra gyerek lenne, kislányával együtt ő is most fedezi fel, milyen remek játékok vannak már a világon. Gyermeke nagyon szereti a zenedobozokat, és érdeklődik a különböző színek és formák iránt is. Már egy nagyon menő gardróbja is van tele dizájnerruhákkal, amiket híres tervezőktől és édesanyja barátaitól kapott. Campbell szerint a kislány lehet, hogy hamarabb fog megtanulni járni, mint mászni, mert nagyon gyorsan fejlődik. Már hat foga van, és állítása szerint egészen jól viselte a fogzást, most pedig már integet, sőt majdnem beszél is.

Amikor az interjúban megkérdezték a modelltől, hogy mi volt eddig a legnagyobb meglepetés számára az anyasággal kapcsolatban, hezitálás nélkül ezt mondta:

"A lányom az első, mindent érte teszek. Ez annyira önzetlen, nem?"

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


A NAP SZÉPE
Weisz Fannin nem volt melltartó, amikor a hátát fotózták
A szép modell különleges felsőrésze sokak tetszését elnyerte.

Link másolása

Weisz Fanni nemrégiben hajszínt váltott, ami komoly vitát kavart követői között. Többek szerint a világos barna igazából szőke...

Most a szép modell egy új képet és videót posztolt magáról a közösségi oldalán, ahol azért hozzátette, hogy ezen a fotón még szőke volt. A hajszín elemzésbe most nem mentek bele rajongói, ám annál több dicséretet kapott.

A képért és videóért lapozz!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
A NAP SZÉPE
Baliról villantott kerek feneket Bódi Sylvi
A modell visszatért az egzotikus szigetre és ezt elég aktívn dokumentálja is az Instagram-oldalán.

Link másolása

Elképesztően szexi képet osztott meg Bódi Sylvi az Instagram-oldalán. A modell nemrég visszatért Balira, és ezt elég aktívan dokumentálja is a közösségi oldalán.

Az egyik fotó azonban különösen tetszik a követőinek, igaz, Sylvi sem bízta a véletlenre. A képen ugyanis háttal láthatjuk a modellt, amint a tengerben fekszik,

a feneke pedig pont kiér a vízből.

A szexi fotó már közel 4500 kedvelésnél tart. A képet ide kattintva tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A NAP SZÉPE
Tóth Andi ultraszexi szerelésétől odavannak még a nők is
Szerintük nagyon jól sikerült a videó.

Link másolása

Tóth Andi legújabb posztja máris nagyon népszerű. A szexi szerelésétől még a csajok is odavannak.

Egyikük szerint: „Női szemmel nézve is tökéletes!”

Egy másik vélemény szerint

„Totálisan, brutál jó videó. Még női szemmel is nagyon csúcs vagy. A kisugárzásod még így is nagyon átjön”.

A folytatásért lapozz!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A NAP SZÉPE
Sári Évi nagyon dögös bikinis képeken mutatta meg tökéletes alakját
A paradicsomi Maldív-szigetekről jelentkezett be.

Link másolása

Újabb szexis képet osztott meg közösségi oldalán Sári Évi. A 45 éves énekesnő, műsorvezető éppen a paradicsomi Maldív-szigeten nyaral és több bikinis fotón is megmutatta követőinek, hogy milyen bomba formában van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk