A NAP SZÉPE

Magyar szépségre szavazhattok

Keddig még ti is segíthettek, hogy Kárpáti Rebeka biztosan bejusson a Miss Universe moszkvai döntőjébe, egy hely ugyanis közönségszavazással dől el.

Link másolása

Megkezdődött a Miss Universe 2013 hivatalos közönségszavazása. A magyar színeket Kárpáti Rebeka képviseli Moszkvában. Ebben az évben 87 lány versenyez a koronáért. A végső döntőbe, amely november 9-én lesz, csak a legjobb 16 lány jut be. Alapvetően a zsűri dönt a helyezettekről, de van egy 16. döntős hely, amelyre a közönség szavaz be egy lányt.

A hivatalos szavazás november 5-ig tart. A szavazatokat az ország lakosságához képest számolják majd, tehát azt nézik, hogy a lakosság hány százaléka szavaz a jelöltre.

Ez azt is jelenti, hogy a nagy lélekszámú országok nincsenek előnyben a kicsikkel szemben, vagyis Rebekának ugyanolyan esélye van bejutni, mint a kínai vagy amerikai szépségnek.

Szavazni EZEN AZ OLDALON lehet!

Kárpáti Rebeka:

Kárpáti Rebeka 19 éves modell. 2012-ben jelentkezett Soltvadkert szépének, a versenyt megnyerte. Édesapja színész, R. Kárpáti Péter. 2013-ban indult A Szépségkirálynő című műsorban három barátnőjével, mind a hárman döntősök lettek. 2013-ban ő lett Miss Universe Hungary.

Rebeka a Bélavári Zita által tervezett ruhákban lép fel a zsűri és a közönség előtt. A tervező egy modern, könnyed és fiatalos alkalmi koktélruhát tervezett, amelyben megtalálhatók a magyaros stílusjegyek is.

Rebeka ezt írta a Facebook-oldalán:

"Ma volt a National Costume (Nemzeti Ruhák) estje. Itt éppen Miss Haitivel adunk interjút a színpadra lépés előtt. A ruhámat a Bélavári Zita Couture-Esküvői és alkalmi ruhaszalon tervezte. Köszönöm neki nagyon, csodás volt benne végigmenni a színpadon, büszke voltam !!:)

Ha majd megnézitek a képeket, fel fog tűnni, hogy a lányok többsége hatalmas, monumentális, tollas, csillámos, színes flitteres öltözékben van.csajmatyo

Voltak köztük nagyon szépek és ötletesek, de én kifejezetten örültem, hogy egy igazi letisztult, nem hivalkodó, csodás nemzeti ruhában állhattam színpadra!

Zita ruhájában gyönyörűen kivehetőek az eredeti matyó motívumok, stílusjegyek. És mivel legfőképp erre a tradicionalitásra épült, megkapjuk a választ arra a kérdésre, hogy miért piros és fehér színből áll!:)"

CSAJ1CSAJ2CSAJ3CSAJ4CSAJ5CSAJ7CSAJ8CSAJ9
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


A NAP SZÉPE
Weisz Fannin nem volt melltartó, amikor a hátát fotózták
A szép modell különleges felsőrésze sokak tetszését elnyerte.

Link másolása

Weisz Fanni nemrégiben hajszínt váltott, ami komoly vitát kavart követői között. Többek szerint a világos barna igazából szőke...

Most a szép modell egy új képet és videót posztolt magáról a közösségi oldalán, ahol azért hozzátette, hogy ezen a fotón még szőke volt. A hajszín elemzésbe most nem mentek bele rajongói, ám annál több dicséretet kapott.

A képért és videóért lapozz!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
A NAP SZÉPE
Baliról villantott kerek feneket Bódi Sylvi
A modell visszatért az egzotikus szigetre és ezt elég aktívn dokumentálja is az Instagram-oldalán.

Link másolása

Elképesztően szexi képet osztott meg Bódi Sylvi az Instagram-oldalán. A modell nemrég visszatért Balira, és ezt elég aktívan dokumentálja is a közösségi oldalán.

Az egyik fotó azonban különösen tetszik a követőinek, igaz, Sylvi sem bízta a véletlenre. A képen ugyanis háttal láthatjuk a modellt, amint a tengerben fekszik,

a feneke pedig pont kiér a vízből.

A szexi fotó már közel 4500 kedvelésnél tart. A képet ide kattintva tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A NAP SZÉPE
Tóth Andi ultraszexi szerelésétől odavannak még a nők is
Szerintük nagyon jól sikerült a videó.

Link másolása

Tóth Andi legújabb posztja máris nagyon népszerű. A szexi szerelésétől még a csajok is odavannak.

Egyikük szerint: „Női szemmel nézve is tökéletes!”

Egy másik vélemény szerint

„Totálisan, brutál jó videó. Még női szemmel is nagyon csúcs vagy. A kisugárzásod még így is nagyon átjön”.

A folytatásért lapozz!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A NAP SZÉPE
Sári Évi nagyon dögös bikinis képeken mutatta meg tökéletes alakját
A paradicsomi Maldív-szigetekről jelentkezett be.

Link másolása

Újabb szexis képet osztott meg közösségi oldalán Sári Évi. A 45 éves énekesnő, műsorvezető éppen a paradicsomi Maldív-szigeten nyaral és több bikinis fotón is megmutatta követőinek, hogy milyen bomba formában van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk