hirdetés

A NAP SZÉPE

Jean-Claude Van Damme lánya mindenkit elbűvöl

A 25 éves Bianca Bree édesanyja szépségét és édesapja ügyességét örökölte. Még apja híres rúgását és az angol spárgát is meg tudja csinálni a színésznő-harcművész.

Link másolása

hirdetés

Bianca, a harcművész-színész, Jean-Claude Van Damme és az ex-testépítő, fitness versenyző, Gladys Portugues lánya. Van egy Kristopher nevű bátyja és egy féltestvére, Nicholas. 1990 októberében Bianca Bree Van Varenberg néven született.

jc3

A szülők mindketten igen sportosak voltak. 1987-ben házasodtak össze, majd megszületett Kristophert és Bianca. Elváltak, de hét évvel később, 1999-ben újra összeházasodtak.

jc2

hirdetés

A lány 7 évesen kezdett el sportolni, harcművészeteket, karatét, kick-boxot, bokszot tanult. De fellázadt és inkább balettra és műkorcsolya, majd gyorskorcsolya edzésekre járt.

16 évesen iratkozott be egy színészképzőbe, mert színésznő szeretett volna lenni. De közben újra foglalkozni kezdett a harcművészetekkel is. Még apja híres 360 fokos fordulórúgását és angol spárgáját is meg tudja csinálni.

jc5

jc6

Először apja filmjeiben lehet látni, 2008-ban A törvény erejével, 2010-ben a The Eagle Path, 2011-ben a Gyilkos játékok, 2012-ben pedig a Hat töltény ára című akciófilmekben tűnt fel.

Azóta több filmbe is hívták, 2012-ben az U.F.O. – Idegenek közöttünk című sci-fiben, majd a Paranormal Activity Security Squad című horrorparódiában láthatták.

Közben férjhez ment egy profi pankrátorhoz, Josh Harterhez.

Édesapjával is változó intenzitású a kapcsolata. Mikor kiderült, hogy kábítószert fogyasztott, akkor sok zaklatásnak volt kitéve a lánya is. "Elég kemény volt. De hát sosem voltam igazán apuci kis hercegnője. (…) Mostanra azonban jóban vagyunk. Sokat lógunk együtt, dumálgatunk, de azért nem az élet nagy dolgait vitatjuk meg egymással. Inkább az jellemzi a kapcsolatunkat, hogy lemegyünk az edzőterembe és mutatunk egymásnak néhány rúgást meg ilyesmit” – mondta.

bianca

bianca2

bianca3

bianca4

Fotók forrása: Bianca Bree Facebook-oldala és tvgo.hu.

Ha érdekes volt az összeállítás, oszd meg másokkal is!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
A NAP SZÉPE
Szuperszexi fekete csipkecsodában mutatja meg tökéletes alakját Vasvári Vivien
Csak néhány pánt és némi csipke alkotja az igen dögös szettet.

Link másolása

hirdetés

Nem először láthatjuk Vasvári Vivient csábos fehérneműben, vagy binikiben.

A szexi modell most megint megmutatta tökéletes alakját. Ráadásul egy elképesztően dögös fekete fehérneműben, ami alaposan kiemeli az idomait.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
A NAP SZÉPE
Britney Spears teljesen meztelenül fotózta magát, csak combzokni van rajta
Az énekesnő a kezeivel és emojikkal takarta el intim testrészeit, de azért nem túl szégyenlős.

Link másolása

hirdetés

Úgy tűnik, Britney Spears élete ismét révbe ért. Az énekesnő nem is lehetne boldogabb most, hogy 13 év után tavaly felszabadult apja gyámsága alól, párja pedig megkérte a kezét. A 40. születésnapját így már felszabadultan, boldogságban úszva ünnepelhette meg - nem is akárhogyan.

Britney ugyanis egy valamit biztosan nem hagyott az óévben: a meztelenkedést. Instagram-oldalán előszeretettel szeret olyan képeket megosztani, amelyek nemcsak kihívóak, de igencsak sokat mutatnak a testéből.

Most is egy ilyen fotót posztolt, amelyen konkrétan csak egy combzoknit visel, egyébként teljesen meztelen. A kezével ugyan nagyjából eltakarta a melleit, de az egyik mellbimbóját már csak egy virág emojival sikerült lefedni, a nemi szervére pedig egy rózsaszín szív került.

"A szabad női energia még soha nem esett ilyen jól" - fűzte hozzá a képekhez.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
A NAP SZÉPE
Metzker Viki megmutatta, milyen dögös szerkóban indult a fellépésére
A népszerű lemezlovas egy sportos rövidnaciban és egy merészen kivágott felsőben állt a keverőpult mögé.

Link másolása

hirdetés

Metzker Viki általában dögös képeket oszt meg magáról, ám nemrégiben megmutatta, hogy néz ki smink nélkül.

Most azonban újra egy szexi fotót tett ki magáról a népszerű lemezlovas. Ezúttal munkába, fellépésre indult egy szuper szexi fehér szettben. A sportos rövidnacihoz egy mélyen dekoltált fölső jár, és persze egy nagyon csajos smink is.

Végül a helyszínről is bejelentkezett, megmutatta, hogy néz a keverőpultok mögött:

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
A NAP SZÉPE
Tóth Andin nincsen karácsonyi felesleg, már most megmutatta tökéletes alakját
Andi már most az edzőteremben készül a nyárra. Az énekesnőnek azonban semmi oka az aggodalomra...

Link másolása

hirdetés

A nyári test télen készül, szokták mondani, ezt Tóth Andi komolyan is veszi. Már most ez edzőteremben küzd, hogy alakja még formásabb legyen.

Az énekesnőnek azonban semmi oka az aggodalomra, hiszen a karácsonyi lakomák után is szinte tökéletes az alakja. Kockás hasát és tónusos fenekét Instagram-oldalán mutatta meg.

A lányok irigykednek a komment szekcióban, hogy Andi nem igazán szedett fel plusz kilókat az ünnepek alatt.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: