A NAP SZÉPE

Fotók: megvan az idei Miss Balaton, 25 éves, budapesti lány fejére került a korona 2022-ben

Csupor Olívia egy csodaszép autóval és egy médiamenedzsment-szerződéssel lett gazdagabb. Sőt, ősszel egészen Mexikóig, Tulumba repülhet majd a Miss Balaton 2023-as naptárjának fotózására.

Link másolása

Csupor Olívia fejére került a korona a 2022-es Miss Balaton balatonfüredi döntőjén, első udvarhölgynek Németh Vivient, második udvarhölgynek Czepek Katát választotta a zsűri, melynek elnöki székében Nánási Pál foglalt helyet.

A nyár a végéhez közeledik, a Miss Balaton pedig új királynőt ünnepel. A döntő estéjén szinte tapintható volt az izgalommal teli várakozás a levegőben, hiszen a pandémia miatt az elmúlt két évben nem volt királynőválasztás a Balatonon. Végül óriási ováció közepette választották az idei királynővé a 25 éves, budapesti Csupor Olíviát.

„Nem hiszem el, hogy ez megtörtént, nagyon nehéz most megszólalni” – mondta a győzelme kapcsán Olívia, akinek többek között két ikertestvére szurkolt a nézőtér soraiban.

„Egy ilyen cím nagy felelőséggel jár, így kicsit féltem is ettől a pillanattól. Nagyon boldog vagyok, de tudom, hogy nem lesz könnyű ezen az úton. Ha tehetném, mindegyik lánnyal megosztanám a koronát.”

Balogh Eleni, a verseny legutóbbi, 2019-es győztese három éven át viselte a Miss Balaton címet, így számára is különleges volt a szombat este: „Furcsa érzés, hogy nem vár majd otthon a koronám, de egyben nagyon boldog is vagyok. A döntős lányok közül mindenki megérdemelte volna a győzelmet, nem volt könnyű dolga a zsűrinek.”

A zsűriben a 2007-es Miss Balaton, dr. Finta Eszter Klára, Kassai Fibi sminkmester, Gecse Norbert üzletember, valamint Ajkai Dávid és Nánási Pál fotográfusok foglaltak helyet. „Nehéz dolgunk volt, nehezen kapcsoltam szét a fotós és a hétköznapi ember énemet. Végül nagyon jó eredmény született, nagyon elégedett vagyok” – mondta el Nánási Pál.

„Én ennyire fantasztikus szépségverseny-showt még nem láttam. Nagyszabású, monumentális és tökéletes. Ámultam és bámultam, még sokáig néztem volna. Nagyon örülök a lányok sikerének, és újra bebizonyosodott, hogy a Miss Balaton mindig kitesz magáért” – mesélte Gelencsér Timi, aki idén először foglalt helyet a verseny casting zsűrijében.

A Miss Balaton új királynője, Csupor Olívia egy csodaszép autóval és egy médiamenedzsment-szerződéssel lett gazdagabb. Sőt, ősszel egészen Mexikóig, Tulumba repülhet majd a Miss Balaton 2023-as naptárjának fotózására.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


A NAP SZÉPE
Sofia Vergara teljesen meztelenül fekszik a kávészemek tengerében
A dögös színésznő a kávé világnapja alkalmából osztotta meg a szexi képet.

Link másolása

Sofia Vergara nemcsak a világ egyik legjobban kereső színésznője, de az egyik legdögösebb is. Szépsége 49 évesen sem fakul, még most is bomba formában van. A kolumbiai híresség viszont szeret nosztalgiázni, gyakran oszt meg olyan fotókat magáról közösségi oldalain, amelyek még fiatalabb korában készültek róla. Talán sokan nem tudják, de Sofia modellként kezdte karrierjét, egy Pepsi reklámban szerepelt először, miután felfedezték egy strandon. Így hát nem csoda, hogy számos remek fotó készült róla fiatalon. Még fekete hajjal is hódított:

A dögös szépség most a kávé világnapja alkalmából töltött fel Instagram-oldalára egy régebbi fotót magáról.

Ezen teljesen meztelenül fekszik kávészemek tengerében.

"Teljesen kolumbiai kávé" - írta a képhez viccelődve, utalva kolumibai származására. Követőit persze sikerült teljesen lenyűgöznie ezzel a merész fotóval.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk