KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Elaludtam a barátaim autójában és lebénulva ébredtem” – egy balesetet szenvedett lány megrázó története

Mikor felébredt a kórházban, azt hitte, hogy az autóbaleset csupán egy rossz álom – mostanra embereket motivál azzal, ami történt vele.

Link másolása

A 28 éves kaliforniai Tammy Le élete 2008 áprilisában örökre megváltozott, miután egy borzasztó autóbalesetet követően mellkastól lefelé lebénult.

Mélyen aludt barátai autójának hátsóülésén, amikor egy másik vezető hibájából megtörtént a baj és a kocsi egyenesen a két sávot elválasztó korlátba csapódott.

A lány nem sokra emlékszik az iszonyú szerencsétlenségből, csak a kórházban tért magához. Azt hitte, hogy az egész csak egy rossz álom.Emlékfoszlányai között a szörnyű pillanat azért megmaradt, amikor az összetört roncsban fejjel lefelé ébredt és az ablakok üvegszilánkjai borítottak mindent.

Miután kiszabadították őket, a legközelebbi kórházba kerültek.

A következő emléke az, amint a kórházban magához térvén meghallja, amint az orvosok kimondják a "lebénult" szót.

Ekkor még meg volt róla bizonyosodva, hogy egy rémálom az egész, ám a legközelebbi ébredésnél jött a szörnyű felismerés, hogy nem.

A balesetben Tammy csigolyái törést szenvedek és sürgős sebészeti beavatkozást igényelt, hogy nyaki gerincét helyrehozzák.

Három hónapot töltött kórházban.

Tammy mellkastól lefelé bénult le, de csak akkor realizálta a helyzet súlyát, amikor a nővérek elmondták neki, hogy nem ehet vagy ihat önállóan.

A sokk, amit két ilyen alapvető tevékenység önálló elvégzésének elvesztése okozott a lánynál, leírhatatlan volt.

Tammy mostanra megbirkózott helyzetével és képes önállóan enni, de beismerte, hogy az önállótlanság kezdeti foka elviselhetetlen volt számára.

Történetét a Mirrornak mesélte el, hogy kitartásra ösztönözze az embereket.

"Úgy éreztem, hogy embertelen az, hogy nem tudom mozgatni bármelyik testrészemet. Folyamatosan morfiumot kértem, hogy elaludjak és elhagyjam a valóságot, mert nehéz volt megbirkóznom vele.

Csak egy átlagos 17 éves iskolás lány voltam, aki két munkahelyen is dolgozott. Hétközben egy korcsolyapányán dolgoztam, hétvégén anyukám műköröm szalonjában."



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk