A NAP SZÉPE

Állandóan halálos fenyegetéseket kap a trolloktól a Marilyn Monroe-ra hasonlító angol nő

Gyerekkora óta sminkeli magát és szereti a magassarkú cipőket. Először az anyukája mondta neki, hogy ő lehet a következő Marilyn Monroe.

Link másolása

Rendszeresen halálos fenyegetéseket kap egy angol nő, mert megszólalásig hasonlít Marilyn Monroe-ra, írja a Lancs Live. A modell és influenszer Leylah Dobinson nem is tagadja, hogy az egykori amerikai szépségideál külseje és személyisége is nagy hatással volt rá. Ám a 23 éves nőt a gyűlölködők megjegyzései csak arra késztetik, hogy még többet dolgozzon.

A kelet-sussexi Hastingsből származó nő egészen fiatal kora óta visel magassarkú cipőket és szereti sminkelni magát. Az anyukája egyszer azt mondta neki, hogy ő lehet a következő Marilyn Monroe. A végső lökést azonban egy 2014-es bál adta meg számára, amikor a helyi karnevál királynőjévé koronázták.

Leylah öt évvel később kezdett komolyan foglalkozni a modellkedéssel, 2020-ban pedig már az első tiszteletdíjas felkérését is megkapta. Az Instagramon mára meghaladta a húszezret a követőinek száma, akik odáig vannak érte, valamint az ötvenes éveket megidéző Marilyn Monroe-stílusú fotókért.

A fiatal modell szerint ugyanakkor sehol sem tartana, ha nem lennének a rosszakarói. A gyakran kegyetlen üzenetek ugyanis mindig ráébresztik, hogy milyen messzire jutott ahhoz képest, ahonnan évekkel ezelőtt elindult. A gyűlölködők közül szerinte sokan féltékenyek Marilyn egykori és az ő jelenlegi szépségére. Az irigykedők ugyanis nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, ha egy dekoratív emberbe botlanak, ezért inkább ócsárolni kezdik, amitől jobban érzik magukat.

A Monroe-hasonmás egyenesen sajnálja a trágár üzenetek vagy halálos fenyegetések küldőit, és azt kívánja, bárcsak rendbe jönne az életük. Egyúttal azt tanácsolja mindenkinek, aki hozzá hasonló cipőben jár, hogy a gyalázkodások miatt ne keseredjen el, hanem inkább merítsen erőt az utálkozó szavak mögött meghúzódó irigységből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


A NAP SZÉPE
Tele az internet Herceg Erika meztelen képeivel – megszólalt az X-Faktor mentora is
Még ma is van egy magazin, ahol bevállalna szép, igényes, szexi fotókat.
Fotó: RTL.hu - szmo.hu
2022. október 14.


Link másolása

Az RTL tehetségkutató műsorának mentora, Herceg Erika eddig leginkább Ukrajnában és Oroszországban volt ismert énekesnő. Mióta Magyarországon is egyre többet szerepel a tv képernyőin és egyre nagyobb népszerűségnek örvend, azóta egyre többen keresnek rá az interneten. A keresgélések során pedig meglepő képeket is találhatunk róla.

A Via GRA formáció egykori tagjáról olyan képeket is találni, amiken az énekesnő takarás nélkül mutatja meg az egész testét.

Erika viszont egyáltalán nem titkolja ezeket a képeket, sőt van olyan, amit évekkel később a közösségi oldalán is megosztott a 2012-es fotózásról.

„A Playboy-fotózás 2012-ben történt. Mindennek megvan az ideje, azokban az években erotikus fotókon szerepelni a Playboyban nagyon-nagyon menő volt, akkoriban olyan nagy hatással bírt, hogy beindította a karrierem"

– vallotta be a Blikknek a mentor.

Bár nem szégyelli ezeket a fotókat, de ha ma ismét felkérnék, nem vállalná el, mert nem tartja trendinek.

„Most egyetlen magazinnak vállalnék szép, igényes, szexi fotókat... és az a Vogue”

– árulta le Herceg Erika.

Ha kíváncsi vagy a tízéves szexi fotókra, nincs más teendőd, mint lapozni egyet.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
A NAP SZÉPE
Palvin Barbira rá sem lehet ismerni halloweeni fotóján
Szuperszexi pózba vágta magát a modell.

Link másolása

Korábban bemutattuk már, hogy hogyan ünnepelték a halloweent a sztárok világszerte. A válogatásunkból kiderült, hogy rémisztgetésből és szexiskedésből sem volt hiány a borzongató ünnepen.

Ha lenne verseny, mindenképp dobogós lehetne Palvin Barbi, aki barátnőjével egy régi filmvígjáték ötletét jelenítették meg jelmezükkel. A Feketék fehéren (White Chicks) című közepesen szellemes 2004-es produkcióban két színesbőrű macsó FBI-ügynök próbálja meg csinos fehér lányoknak öltözve végezni a munkáját. A produkciót a népes Wayans-família jegyezte, a főszerepekben Keenan Ivory és Shawn Wayans ökörködött.

Barbi tehát szőke fehérbőrű nőként úgy döntött, hogy egy fehérbőrű szőke nőnek öltözik be – és az érdekes az, hogy még így is alig lehet felismerni a képeken.

A világhíres modell ráadásként ultraszexi pózba is vágta magát a kép kedvéért.

Ha kíváncsi vagy, hogy sikerült a White Chicks "remakje", lapozz!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A NAP SZÉPE
Nem vett melltartót a ruhája alá Dua Lipa
Az Instagramon lehet lapozgatni a legújabb ruhakölteményben pózoló énekesnő fotói között.

Link másolása

Dua Lipa sosem szokott szégyenlős lenni, ha alkalom adódik, akkor merész ruhákban jelenik meg a nyilvánosság előtt. És alkalom sűrűn adódik, például most is, amikor az Instagramján tett közzé pár fotót a legújabb szettjében, ami nem hagy sok teret a képzeletnek...

A ruha elején alig valami tartja össze a két oldalát, de ez csak azért fontos, mert egyértelművé teszi, hogy az énekesnő melltartót nem vett alá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A NAP SZÉPE
Leesik az állad, ha meglátod Herceg Erika szexi fotóit a Mentorházból
Még nem tudni, ki nyeri a műsort, de a férfiszíveket minden bizonnyal a mentor viszi majd.

Link másolása

Herceg Erika ugyan csak nemrég robbant be a magyar köztudatba, amikor csatlakozott az X-Faktor mentorcsapatához, de már többször bizonyította, hogy nem ijed meg a konfliktusos szituációktól, és bizony magabiztossága kiterjed külső adottságaira is.

Ahogy tegnap mi megírtuk, a népszerű énekes korábban a Playboy magazinban már kendőzetlenül megmutatta bájait, ami ráadásul nagy önbizalomlöketet adott későbbi pályafutásához is.

A 34 éves mentor legutóbb azt is megmutatta, most sincsen semmi takargatnivalója. Az Instgramon közzétett képein felfedte, milyen ruhákra számíthatunk tőle az X-Faktor Mentorházában. Teljesen biztos, hogy nem fogunk panaszkodni.

Ahogy az a hasonló bejegyzéseknél lenni szokott, Erika számtalan pozitív visszajelzést kapott: a rajongók magyarul, angolul és ukránul is halomra dicsérik a merész, mégis csinos ruhadarabokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk