A NAP SZÉPE

Vasárnap szépe: Beatrix

Bea nemzetközi modell, ő képviseli hazánkat a Miss Diamond of the World világversenyen, emellett jótékonykodik, gyerekeket segít.

Link másolása

Beatrix nemzetközi modell, így mutatkozott be: "Nemrég felkért a Miss Diamond of the World világverseny szervező bizottsága, így én képviselhetem Magyarországot a versenyen, mint Miss Diamond of the World Hungary.

Természetesen örömmel elfogadtam és nagyon izgatott vagyok. Próbálok legjobb tudomásom szerint felkészülni erre az eseményre. Néhány szponzor már mellém állt, nagyon hálás vagyok ezért (elvégre nőből vagyok :-) ).

Ez a rendezvény is csak megerősít abban az életre szóló projektben, hogy továbbra is jótékonykodom gyermekek számára. Sok-sok éve foglalkozom már jótékonykodással. Igazából elég szegény ember vagyok, de megtalálom a módját, hogy segíthessek. Így néha volt olyan, amikor rászorulóknak, gyerekeknek hagymát, gyümölcsöt, burgonyát vittem, személyesen.

Nagyon szerencsétlen gyermekkorom volt. Sokszor voltam beteg. Rengeteg kórházban jártam tinédzser koromban. Kétszer operáltak gerinc problémákkal, a második műtét alkalmával lumbalis részen összecsavarozták a hátam, súlyos szív problémákkal is küzdötten. Mégis sikerült, felépültem, rengetem erő és hit, kitartás kellett, de már jó úton haladok. Már normális életet élek.

Ennek fényében talán meg lehet érteni , hogy miért jótékonykodom segítve beteg, szegény és elhagyott gyerekeknek."

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

Miss Diamond Hungary 2015

kép

kép


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


A NAP SZÉPE
Weisz Fannin nem volt melltartó, amikor a hátát fotózták
A szép modell különleges felsőrésze sokak tetszését elnyerte.

Link másolása

Weisz Fanni nemrégiben hajszínt váltott, ami komoly vitát kavart követői között. Többek szerint a világos barna igazából szőke...

Most a szép modell egy új képet és videót posztolt magáról a közösségi oldalán, ahol azért hozzátette, hogy ezen a fotón még szőke volt. A hajszín elemzésbe most nem mentek bele rajongói, ám annál több dicséretet kapott.

A képért és videóért lapozz!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
A NAP SZÉPE
Baliról villantott kerek feneket Bódi Sylvi
A modell visszatért az egzotikus szigetre és ezt elég aktívn dokumentálja is az Instagram-oldalán.

Link másolása

Elképesztően szexi képet osztott meg Bódi Sylvi az Instagram-oldalán. A modell nemrég visszatért Balira, és ezt elég aktívan dokumentálja is a közösségi oldalán.

Az egyik fotó azonban különösen tetszik a követőinek, igaz, Sylvi sem bízta a véletlenre. A képen ugyanis háttal láthatjuk a modellt, amint a tengerben fekszik,

a feneke pedig pont kiér a vízből.

A szexi fotó már közel 4500 kedvelésnél tart. A képet ide kattintva tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A NAP SZÉPE
Tóth Andi ultraszexi szerelésétől odavannak még a nők is
Szerintük nagyon jól sikerült a videó.

Link másolása

Tóth Andi legújabb posztja máris nagyon népszerű. A szexi szerelésétől még a csajok is odavannak.

Egyikük szerint: „Női szemmel nézve is tökéletes!”

Egy másik vélemény szerint

„Totálisan, brutál jó videó. Még női szemmel is nagyon csúcs vagy. A kisugárzásod még így is nagyon átjön”.

A folytatásért lapozz!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A NAP SZÉPE
Sári Évi nagyon dögös bikinis képeken mutatta meg tökéletes alakját
A paradicsomi Maldív-szigetekről jelentkezett be.

Link másolása

Újabb szexis képet osztott meg közösségi oldalán Sári Évi. A 45 éves énekesnő, műsorvezető éppen a paradicsomi Maldív-szigeten nyaral és több bikinis fotón is megmutatta követőinek, hogy milyen bomba formában van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk