A NAP SZÉPE

A nap szépe: Anna

A nap szépe sorozatunkban ezúttal Annát mutatjuk be.

Link másolása

Anna 27 éves. "Hercegszántón és Nagybaracskán nevelkedtem, majd Budapesten tanultam a horvát nemzetiségi iskolában, hogy megtanuljam egyik gazdag hagyományokkal rendelkező nemzeti kisebbségünk nyelvét.

Jogi diplomát szereztem, és elvégeztem a Balkán szakértői posztgraduális képzést is. Diplomataként dolgozom, így minden nap kamatoztathatom azt a tudást, szellemi örökséget, amit magyarként egy nemzetiségi légkörben elsajátíthattam. Magyarok érdekeit védem munkám során, e feladatkört mindennél jobban szeretem."

"Ha mégis elfáradok, legszívesebben csak táncolok. Szerencsés vagyok, hogy 12 évig a Fáklya Művészegyüttes táncosa lehettem. Életre szóló élményekkel, barátságokkal gazdagodtam, és soha nem feledem a taps igazi viharát, a sminkelés nyugtató hatását, az öltözői hangulatot, a lámpalázat, a családom elfogult dicséreteit, mestereim kemény kritikáit."

"Példaképeim a Szüleim. Egyik kedvenc idézetem, fogalmazzunk úgy, hogy, mottóm Szentgyörgyi Alberttől származik: "Azzal dicsérlek, hogy szebbé teszem a teremtés rám eső zugát."

A képeket barátaim készítették, jóleső érzés visszanézni őket. Szerintem minden Nőről készülhetne profi fotósorozat, mert mindenkiben van valami Szép, csak a megfelelő szem kell hozzá! :)"

annabele

Ha tetszik Anna, nyomj egy lájkot! :)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


A NAP SZÉPE
Weisz Fannin nem volt melltartó, amikor a hátát fotózták
A szép modell különleges felsőrésze sokak tetszését elnyerte.

Link másolása

Weisz Fanni nemrégiben hajszínt váltott, ami komoly vitát kavart követői között. Többek szerint a világos barna igazából szőke...

Most a szép modell egy új képet és videót posztolt magáról a közösségi oldalán, ahol azért hozzátette, hogy ezen a fotón még szőke volt. A hajszín elemzésbe most nem mentek bele rajongói, ám annál több dicséretet kapott.

A képért és videóért lapozz!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
A NAP SZÉPE
Baliról villantott kerek feneket Bódi Sylvi
A modell visszatért az egzotikus szigetre és ezt elég aktívn dokumentálja is az Instagram-oldalán.

Link másolása

Elképesztően szexi képet osztott meg Bódi Sylvi az Instagram-oldalán. A modell nemrég visszatért Balira, és ezt elég aktívan dokumentálja is a közösségi oldalán.

Az egyik fotó azonban különösen tetszik a követőinek, igaz, Sylvi sem bízta a véletlenre. A képen ugyanis háttal láthatjuk a modellt, amint a tengerben fekszik,

a feneke pedig pont kiér a vízből.

A szexi fotó már közel 4500 kedvelésnél tart. A képet ide kattintva tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A NAP SZÉPE
Tóth Andi ultraszexi szerelésétől odavannak még a nők is
Szerintük nagyon jól sikerült a videó.

Link másolása

Tóth Andi legújabb posztja máris nagyon népszerű. A szexi szerelésétől még a csajok is odavannak.

Egyikük szerint: „Női szemmel nézve is tökéletes!”

Egy másik vélemény szerint

„Totálisan, brutál jó videó. Még női szemmel is nagyon csúcs vagy. A kisugárzásod még így is nagyon átjön”.

A folytatásért lapozz!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A NAP SZÉPE
Sári Évi nagyon dögös bikinis képeken mutatta meg tökéletes alakját
A paradicsomi Maldív-szigetekről jelentkezett be.

Link másolása

Újabb szexis képet osztott meg közösségi oldalán Sári Évi. A 45 éves énekesnő, műsorvezető éppen a paradicsomi Maldív-szigeten nyaral és több bikinis fotón is megmutatta követőinek, hogy milyen bomba formában van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk