SZEMPONT
A Rovatból

„Szégyenszemre a 22 éves lányom tart el, mert nem hagynak dolgozni – nélküle már az utcán lennék”

Étteremtulajdonos, szállodaigazgató, rendezvényszervező, valamint két vidéki kocsmáros mesélte el, hogyan hatott rájuk a két és fél hónapja tartó újbóli lezárás.

Link másolása

November 11-én jelentették be a máig hatályos járványügyi korlátozásokat. Azóta általános rendezvénytilalom van érvényben, az éttermek kizárólag elvitelre és házhozszállításra készíthetnek ételt, a szállodák pedig csak üzleti vagy oktatási célból érkező vendégeket fogadhatnak.

A minap szinte az egész sajtót körbejárta a hír, hogy ez az állapot egészen pünkösdig fennmaradhat. Bár a kormány nem sokkal később tagadta, hogy ilyen döntést hoztak volna, abban gyakorlatilag minden szakmabeli egyetért, hogy még jó néhány nehéz hónap áll előttük.

Legutóbb szeptemberben, a határzár bejelentése után pár héttel készítettünk körképet az aktuális helyzetről, most pedig ismét megkérdeztünk néhány szereplőt a turizmus és vendéglátás területéről, milyennek látják a kilátásaikat.

„De jó, a tulaj személyesen hozza ki a kaját? ...ja, ez nem is olyan jó, ugye?”

„A tavaszi hullám kezdetekor kénytelenek voltunk mi is átállni házhozszállításra, de a Netpincér és a Wolt által felszámított költségek a 27%-os elviteles ÁFA-kulccsal együtt akkora terhet róttak ránk, hogy gyakorlatilag minden tartalékunkat lenulláztuk” – idézi fel Lévai Zsuzsi, a Halkakas Halbisztró tulajdonosa.

A fentieknek köszönhetően a forgalom 50%-a úgy ment ki a kezükből, hogy még semmi másra nem költöttek: se alapanyagra, se rezsire, se bérekre. A 2600 forintos fish & chips árából például 1300 forint maradt náluk, ebből kellett volna kigazdálkodniuk minden fennmaradó költséget.

Nagyon bíztak a kormányzati mentőcsomagban, de elmondása szerint inkább látványintézkedéseket kaptak valódi segítség helyett, amire alapozhattak volna. Ennek fényében különösen várták az újranyitást, ami után szeptemberig folyamatosan növekedett a forgalmuk. Ekkor azonban beütött a határzár és az újbóli krach – bár bezárniuk még nem kellett, a vendégszám megint durván visszaesett.

„A novemberi szigorításkor az volt az első gondolatom, hogy én ezt még egyszer nem tudom megcsinálni. Akkor még a 27%-os ÁFA volt érvényben, és pár hónap alatt nem tudtunk annyi tartalékot képezni, hogy kicsit is megérje újra kiszállításra átállni.”

Már el is mondta az alkalmazottaknak, hogy nem folytatják, amikor támadt egy furcsa megérzése.

„Másnap reggel azzal a sugallattal ébredtem, hogy nem szabad bezárnunk, mert valami történni fog. A rákövetkező napon pedig bejelentették, hogy az elviteles ÁFA 5%-ra csökken.”

Ez hatalmas segítség volt, egyben elindított benne egy olyan gondolatmenetet is, hogy ki kell próbálniuk a saját házhozszállítási rendszert.

„Rájöttem, hogy nem arra kell várnom, hogy az emberek maguktól megtaláljanak, hanem nekem kell odamennem hozzájuk és a szájukba rágnom, hogy itt vagyok, lehet tőlem rendelni, ha halat szeretnél enni.”

Elkezdett speciális halnapokat hirdetni, először saját lakóhelyén, Nagykovácsiban, illetve a környező budai kerületekben: a hét egy adott napján délig bárki leadhatta neki a rendelést, az étteremből hazafelé pedig ő maga szállította ki a halvacsorát.

Helyi Facebook-csoportokban kezdte hirdetni a lehetőséget, személyes hangvételű posztokkal szólítva meg az embereket. A dolog pedig bevált: novemberben és decemberben nagyon jól ment, és Zsuzsi a januárral kapcsolatban is bizakodó.

Egy jelenet különösen élénken megmaradt benne. Bekopogott egy családhoz, az apuka nyitott ajtót, aki ránézett, és így szólt: „De jó, a tulaj személyesen hozza ki a kaját? …ja, ez nem is olyan jó, ugye?” Ez tökéletesen összefoglalta a helyzet kettősségét.

„Először megijedtem, utána viszont összeszedtem az összes kreatív energiámat, hogy rájöjjek, hol van rám igény a piacon” – meséli.

Bár elmondása szerint ötször annyi munkával legfeljebb feleannyi bevételre tesznek szert, legalább felszínen tudnak maradni, és ha az érdeklődés nem csökken, tavasz végéig biztosan ki tudják húzni leépítés nélkül.

„Tisztában vagyok azzal, hogy akit most utcára raknék, az nagy valószínűséggel ott is maradna, ami hatalmas felelősség. Ráadásul nyolc éve csinálom ezt az éttermet, és nem fogom olyan könnyen adni.”

„Ott áll a pénzem a korábban beszerzett áruban, aminek lassan lejár a szavatossága”

„Tőlem három háznyira van egy bolt, amióta zárva vagyok, nyolcan-tízen is álldogálnak ott minden nap, nagyobb zajt csapva, mint korábban az én vendégeim” – meséli Hajnalka, aki egy kisebb sörözőt üzemeltet egy dél-békési kisváros központjában. A lezárások előtt ez elég volt a kényelmes megélhetésre, azóta viszont nullára csökkent a bevétele.

„Senki ne mondja nekem, hogy az higiénikusabb, ha a bolt előtt isszák az emberek a sört és a helyben kimért pálinkát, mosdólehetőség nélkül” – teszi hozzá, hangsúlyozva, hogy nem a boltos ellen irányul a kirohanása, hanem a rendszer ellen.

Felháborítónak tartja, hogy minden más üzletág működhet a kiskereskedelemtől a szolgáltatókig, a vendéglátósokat viszont teljesen ellehetetlenítik. „Ha nekik szabad, nekem miért nem?” – teszi fel a kérdést.

Egyéni vállalkozóként ráadásul semmilyen támogatásra nem számíthat. „Nincs egy vas jövedelmem sem, ott áll a pénzem a korábban beszerzett áruban, aminek lassan lejár a szavatossága. Egyedül az a szerencsém, hogy a testvéremnek van egy boltja, ahová áthordtam egy részét, és ő eladta. De ez egyedi helyzet, másoknak mindent ki kell dobniuk” – panaszolja.

Az egészben az a legnehezebb számára, hogy senki nem tudja megmondani, mikor nyithatnak ki újra. Alkalmi munkákat leszámítva addig máshova se mehet el dolgozni, mivel aligha fogadnák el, ha azt mondaná, „bocs, fogalmam sincs, meddig tudok maradni, hiszen a saját vállalkozásom az első.”

„Hogy mennyit bírok még ki? Másfél, maximum két hónapot. Ha addig se változik semmi, végleg bezárok és eladom a helyet. Örökké nem élhet az ember bizonytalanságban” – összegez.

Nála is nehezebb helyzetben van Anita, aki egy környékbeli, de még kisebb településen működtet kocsmát bérlőként.

„Ez egy épülő vállalkozás, alig két éve nyitottam, így semmi tartalékom nincsen. Van viszont lakáshitelem és egy ősrégi, rossz kocsim, amit megcsináltatni sincs pénzem. Ketten élünk a 22 éves lányommal, szégyenszemre ő tart el, nélküle valószínűleg már az utcán lennék” – sorolja.

A legnagyobb pofátlanságnak azt tartja, hogy nem engedik el a havi 50 ezer forintos katát, így azt a november 11-i bezárás óta is fizetnie kell. Erre jön még rá a bérleti díj – bár azt decemberre legalább már elengedték – és a rezsiköltség, ami annak ellenére se nulla, hogy nem tart nyitva.

Összesen már legalább 200 ezer forint kiadása volt a kocsma miatt azóta, hogy egyáltalán nem jön belőle bevétel.

„Egy falusi kocsmáról eleve ne képzelje senki, hogy dől belőle a pénz: normál esetben is épphogy arra volt elég, hogy hónapról hónapra épphogy megéljek, félretenni szinte semmit nem tudtam” – teszi hozzá.

A bezárás után próbálkozott más munkával, de annyira alulfizették – mindössze 6000 forintot kapott naponta –, hogy abból még a katát se tudta kigazdálkodni. A vállalkozását most már felfüggesztette, így legalább a havi 50 ezer forintot nem kell fizetnie, az eddigi veszteségekért azonban senki nem kompenzálta. És mivel nem megszüntette, csak szünetelteti, munkanélküli segélyre sem tud jelentkezni.

Anita is tapasztalja, hogy az eddig a kocsmába járók a bolt elé szoktak át, kenyér helyett már az alkohol teszi ki az ottani forgalom nagy részét. Az üvegeket pedig szétdobálják az utcán, aminek semmi következménye nincs.

„A plázákban tömegnyomor van, Kékestetőn is tömegek kirándulnak gond nélkül, ezzel vannak tele az újságok. Mi meg itt azon matekozunk, hogyan ne kopjon fel az állunk” – mondja kiábrándultan. Már a tavaly tavaszi újranyitás is nagyon nehezen ment neki, most pedig még bizonytalanabb abban, érdemes-e folytatnia.

„Tavaly ősz óta az idei őszre lövünk, addig aligha lesz értékelhető forgalom”

„2019-ben 1366 rendezvényünk volt, a tavalyi évről pedig még januárban is azt mutatta minden elemzés, hogy újabb rekordok fognak dőlni. Ez végül igaz is lett, csak épp negatív előjellel” – mondja Tatár György, az egyik legnagyobb hazai céges rendezvényszervező vállalkozás, illetve a https://www.cegeshelyszinek.hu és http://www.rendezvenyhelyszinek.hu ügyvezetője.

A bevételek visszaesése miatt már az első lezárás idején meg kellett válnia néhány munkavállalótól, a bő 20 fős csapat magját azonban akkor még meg tudta tartani.

A nyár alapvetően nem a céges rendezvények szezonja, de az újranyitás után így is egész sok megrendelést és ajánlatkérést kaptak. A szeptembertől decemberig tartó csúcsidőszak is erősen indult, aztán ahogy egyre nőtt az országban a fertőzöttek száma, úgy kezdték sorra visszamondani a már lekötött eseményeket is. Ezek között ráadásul több olyan volt, ami tavaszról került át őszre, de végül az új időpontban se tudták megtartani.

Az őszi korlátozások bejelentésekor Tatár már látta, hogy ezen egyhamar nem lesznek túl, így újabb alkalmazottakat kellett elküldenie. A cég létszáma most már az eredetinek alig a fele.

„Folyamatosan egyeztetünk egyrészt a megrendelőinkkel, másrészt a rendezvényhelyszínekkel és az alvállalkozókkal (catering-szolgáltatók, rendezvénytechnikai vállalkozások, előadóművészek stb.) de leginkább csak azért, hogy tartsuk egymásban a lelket és megbeszéljük, ki hogyan látja a helyzetet. A legrosszabb az, hogy senki nem tud semmi biztosat.”

Neki viszont mindenképp terveznie kell, ezért most arra készül, hogy szeptembertől talán már lehet értékelhető mennyiségű céges rendezvényre számítani, előtte viszont aligha. A piacvezető pozícióból fakadóan bízik benne, hogy át tudják vészelni ezt a lezárást is, addig azonban még jó néhány nehéz hónap vár rájuk.

Tatár a fentiek mellett egy kis szállodát is üzemeltet Balatonfüreden Boutique Hotel Annuska néven. Itt szintén minimálisra csökkent a forgalom, amióta csak üzleti, gazdasági, vagy oktatási céllal érkezőket fogadhatnak, ennek ellenére nem zárt be és nem bocsátott el senkit.

“Az volt a karácsonyi ajándék, hogy mindenkinek megtartottam az állását annak ellenére, hogy üzletileg nem értelmezhető mennyiségű vendégünk volt.”

„Bár az átoltottságtól és a járványügyi helyzettől függ, de az elvi esély megvan rá, hogy a nyári főszezon Balatonfüreden már rendben lesz. Biztosat viszont itt sem lehet tudni és 2 hónap nyilván nem tudja eltartani az évet” – teszi hozzá.

A leépítést mindazonáltal ezután is szeretné elkerülni, a helyzete pedig abból a szempontból szerencsésebb, hogy a szálloda méreteiből adódóan eleve kevés alkalmazottat foglalkoztat. Tavaly nyáron pedig azt tapasztalták, hogy a vendégek szívesebben jönnek az ehhez hasonló kisebb helyekre, ahol sokkal kevesebb a kontaktus lehetősége és a higiéniai előírások is könnyebben betarthatók.

„Fő feladatunk az optimizmus, felkészülés és a reménykedés”

„Mi a járvány kezdetén nagyon hamar reagáltunk a kialakult helyzetre, március közepén bezártunk és egészen augusztus közepéig nem is fogadtunk vendéget. Ekkor nyitottunk ki, de alig pár hét után jött a határzár, így szeptember közepén ismét úgy döntöttünk, hogy így nincs értelme nyitva tartani” – meséli Galla Gergő, a 179 szobás Barceló Budapest igazgatója.

Helyzetüket tovább nehezítette, hogy a járvány előtti időben szinte az összes vendégük külföldi turista volt.

Elmondása szerint 10-20 szobás kihasználtság miatt egyszerűen nem érte volna meg nyitva maradni, kompromisszumokat a minőség rovására – például, hogy egészségügyi okokból ne legyen teljes a reggeli, vagy a szobaszervíz – pedig nem akartak kötni.

A forgalomkiesés miatt már tavaly áprilisban radikális lépéseket kellett tenniük: „A főszezonra tervezett belsős csapat jelentős részét sajnos el kellett küldeni, illetve olyan is volt, aki magától választott más szakmát ebben a turizmus számára kiemelten nehéz helyzetben, így ma már csak alig többen mint 10-en maradtak teljes állományban”

– sorolja az igazgató. Ezt a létszámot már szeretnék megőrizni, de arra a kérdésre, ők mivel tudják hasznossá tenni magukat a bezárt szállodában, így felel:

„Fő feladatunk a szálloda műszaki állapotának megőrzése, az épület őrzése, amiben jómagam is részt veszek, és a folyamatos készenlét, készülés az újranyitásra. Emellett az is feladatom, hogy a kollégákban megpróbáljam tartani a lendületet, hogy megtalálják a munkában a kihívást, így folyamatokat optimalizálunk, rendszerezünk. Olyan feladatokat is próbálunk megoldani, amelyekre a főszezon forgatagában lehetetlen időt fordítani, de sajnos ezekből lassan egy év zárt állapot után egyre kevesebb van.”

A jövővel kapcsolatban próbál optimista lenni, már amennyire a rengeteg bizonytalanság megengedi: „Két héttel ezelőttig bíztunk a tavaszban, most bízunk a nyárban, aztán lehet, hogy ha áprilisban újra beszélünk, akkor már az őszben bízunk majd.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
L. Ritók Nóra: Jó lenne, ha nem azt tanulnák a gyerekek, hogy „hol a helyed”, hanem azt, hogy „mivé lehetsz”
Az Igazgyöngy Alapítvány alapítója számot vetett 40 éves pedagógusi munkájával, és nem felhőtlenül boldog attól, amit lát.

Link másolása

L. Ritók Nóra pedagógus, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója és vezetője 40 év pedagógusi munkája után számot vetett eddigi pályájával. Facebook-bejegyzésében azt írja, még az "átkosnak" nevezett korszakban kezdte a hivatását, azonban azt a korszakot mégis gyerekközpontúbbnak érezte a mainál.

Posztjában találóan úgy fogalmaz:

„Jó lenne, ha az iskolarendszer is olyan lenne, mint egy rajz. Akkor fognám, leradíroznám az egészet, és újraépíteném. Olyanná, amiben a gyerek a legfontosabb.”

Ugyanakkor szerinte jelenleg egy folyamatosan romló közhangulatban a pedagógusok elsődleges feladata „megállítani, megmenteni, újratervezni, újraépíteni.”

L. Ritók Nóra írását engedélyével változtatás nélkül közöljük.

***

Maradni és harcolni

Negyven éve vagyok a pályán. Tulajdonképpen nyugdíjba is mehetnék, sokan megteszik a pedagógusok közül azonnal, mikor elérik az aktuális hónapot. Augusztus végén én is elértem.

Érdekes visszagondolnom a pályámra. Még a rendszerváltás előtt kezdtem, az „átkosban”, ahogy mondani szokták. (Eszembe is jutott rögtön, vajon erre a korra, rendszerre, amiben most élünk milyen jelzőt aggat majd az ezt leváltó utókor?)

Furcsa volt az az időszak, szembesülve azzal, hogy a falu párttitkára is ott ül a tanévnyitó értekezleten, és nyomja a frázisokat... Igen, furcsa egy világ volt, mégis, ha a maival összevetem, úgy érzem, akkoriban az oktatásban sokkal fontosabb volt a gyermek. A frázispufogtatás mellékes volt, mindenki tudta, ezeket el kell mondani, meg kell hallgatni és kész. Nem törődtünk különösebben vele. Persze akkoriban bennem még biztosan más munkált, nem tudom, a mai világlátásommal, tapasztalatommal hogy viselném. Minden esetre akkoriban, abban a világban is, én meg tudtam élni hivatásként a pedagóguslétet.

A rendszerváltás után azonban már éreztem az otthagyott béklyókat. Éreztem a szabadságot, azt, hogy kísérletezhetek, támogatást kaptam az iskolavezetéstől, akkoriban láthattam meg a gyakorlatban, mit jelentenek az alternatív pedagógiák… Úgy éreztem, képesek leszünk egy jobb iskolarendszert (és egy jobb rendszert is) felépíteni, ami szabadságra nevel, kreativitásra, közösségi felelősségre. Persze ekkor is voltak nehéz időszakok, mert akkor is, mindenhol voltak emberi gyarlóságok, hatalmaskodó ostobák, de valahogy az embert ezek a történések nem vitték padlóra.

Talán akkor kellett volna lépni... nem elfogadni őket. Nem túllépni kellett volna rajtuk, hanem nem engedni őket. Hogy ne tegyék normává az emberi gyarlóságaikat.

Fokozatosan veszítettük el mindazt, amiben hittem. Amikor úgy döntöttem, hogy kilépek az állami iskolából, és alapítványi fenntartás alatt próbálom megvalósítani azt, amit mindig is akartam: gyermekközpontú, esélykiegyenlítő oktatást, nem kényszert éreztem, hanem szabadságot. Boldog voltam.

Azt reméltem, és talán ez még ma is áll, hogy alapítványi keretek között, civil szervezetben jobb lesz, több mozgástér marad. De a rendszerben történő változásokat mi is, én is megélem, hiszen a gyerekeink, akikkel alkotunk, ebben az iskolarendszerben tanulnak délelőttönként. Minden hat ránk is. A pedagógusok kiégése, az iskolarendőrök, a családok helyzete, a teljesíthetetlen tanagyag, és a hazugságokra épített eredményesnek nevezett működés. A bérek nálunk is a pedagógus „előmeneteli rendszerhez” igazodnak, mi is ugyanazok szerint a törvények szerint működünk, azzal az adminisztrációval, azokkal az utasításokkal.

A héten volt a Republikon rendezvénye, ahol egy kerekasztalbeszélgetésben én is ott voltam. Megint elmondtuk ugyanabban a körökben ugyanazokat, amiket évek óta. A nagy kérdés, hogy mit lehet tenni, hogyan lehetne változást elérni, továbbra is nyitva maradt.

Jó lenne, ha az iskolarendszer is olyan lenne, mint egy rajz. Akkor fognám, leradíroznám az egészet, és újraépíteném. Olyanná, amiben a gyerek a legfontosabb. Ami szabadságra nevel, és kreativitásra. Amiben kiemelt szerepet kap a szociális készségek fejlesztése. Ami befogadó, és esélykiegyenlítő. Humánus. Ideológiailag is szabad. Amiben nem azt tanulják a gyerekek, hogy „hol a helyed”, hanem azt, hogy „mivé lehetsz”. Amiben olyan pedagógusok dolgozhatnak, akik érzik: partneri viszonyban lehetnek mindenkivel. Szülővel, felettessel. Akiktől lehet kérdezni, és akik kérdezhetnek is. Akik motiváltak, és megélik az értelmiségi létet.

De sajnos ez lehetetlen. Folyamatosan romló közhangulatban, bizonytalanságban, a világ történéseiben ható rendszerben kell dolgoznunk. Megállítani, megmenteni, újratervezni, újraépíteni.

A felelősség mindannyiunké. Lehet rettegni, lehet tűrni, lehet fásultan nem törődni, de lehet összekapaszkodni, kimondani, nem félni. Mindenkinek, aki tudja: az oktatás nem megfelelő működése egy lassan ölő méreg, ami mindannyiunk jövőjét meghatározza.

Még nem megyek nyugdíjba. Még hiszem, hogy lehet változás. És tudom, nem vagyok egyedül.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Tálas Péter: „Putyin szerint már az egész Nyugattal harcol Oroszország, ezzel igyekezett megindokolni, hogy miért lehetne atombombát bevetni”
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének vezetője szerint Putyint most meggyőzték a háborúpárti tábornokok, de nem valószínű, hogy a Nyugat meghátrálna.

Link másolása

Vlagyimir Putyin szerda reggel először mondott beszédet azóta, hogy februárban megtámadta Ukrajnát. Ekkor bejelentette az oroszországi erők részleges mozgósítását, vagyis behívják a tartalékosokat is. Emellett nem is annyira burkoltan nukleáris csapással fenyegette meg a Nyugatot. A bejelentés várható következményeiről, illetve arról, hogy mi várható a következő időszakban, Dr. Tálas Pétert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének vezetőjét kérdeztük.

Tartalékos katonából jóval több van, mint 300 ezer (2 millió), de akiket mozgósítanak, azoknak meg kell felelni néhány fontos feltételnek. Elsősorban olyanokat keresnek, akik életkorban megfelelnek, valamint akik nemrég szereltek le, hogy minél rövidebb kiképzésre legyen szükségük – mondta el a szakértő.

„Én mozgósítási szempontból elég soknak tartom a 300 ezer katonát, ráadásul kérdés, hogy mennyi idő alatt sikerül mozgósítani és fontra küldeni őket.”

Hozzátette, hogy a részleges mozgósításról szóló rendeletet csak nemrég írták alá, ezt követően még ki kell értesíteni az érintetteket, illetve fel kell szerelni őket, ami szintén időt igényel.

„Kell minimális kiképzés még akkor is, ha nemrég szereltek le, és ezeket a tartalékosokat nem támadó hadműveletre akarják felhasználni, hanem védekezésre. Azt látjuk, hogy az orosz vezetést alaposan meglepte az ukrán előrenyomulás elsősorban Harkivnál, de részben Herszonnál is, és megijedtek, hogy ha nincs legalább részleges mozgósítás, akkor ez folytatódni fog.”

Tálas Péter szerint nem arról van szó, hogy az oroszok ellencsapásra készülnek, mivel a tartalékos katonákkal és ennyi katonával ezt nem is lehetne megtenni.

„Nem tudjuk, kik fogják kiképezni őket, nem tudjuk, mivel fogják felszerelni őket. A számítások szerint másfél-két hónap az, amíg megindulhat az odavezénylés.”

Hozzáteszi, egyes szakértők szerint ez gyorsabban is levezényelhető, de csakis valaminek a kárára. Politikai szempontból nehezen vállalható, hogy minimális kiképzés nélkül valakit egyik napról a másikra felszerelnek és kiküldenek a hadszíntérre úgy, hogy nem tudja, mit is kell pontosan csinálnia.

Putyin azt is bejelentette, hogy szeptember 23. és 27. között népszavazást tartanak Luhanszk-, Donyeck-, Herszon- és Zaporizzsija-régióban arról, csatlakoznak-e Ororszországhoz. Tálas Péter szerint a most bejelentett „népszavazásra" azért van szükség, mert a sorozott állományt és a tartalékosokat nem lehet külföldre vinni, márpedig a „referendumok" nélkül az elfoglalt területek még az orosz jogértelmezés szerint is külföldi területnek számítanak.

„Most majd elbábozzák szépen az orosz közönségnek, hogy a Luhanszki, Donyecki, Herszoni és Zaporizzsjai terület kéri a csatlakozás lehetőségét, megkapja, és Moszkva úgy gondolja, hogy ezzel jogilag is orosz fennhatóság alá kerül, és akkor oda is ki lehet vezényelni embereket. Ez azért is fontos, mert Putyinék valószínűleg meg akarják változtatni a háború orosz narratívját is. Úgy kezdték az egész történetet, hogy itt egy különleges művelet zajlik majd, nincs háború és rövid időn belül megoldanak mindent. Láhatónak ez a gyors megoldás nem sikerült, így most az új területeken zajló honvédő háború narratívájában kezdenek bele. De azért világosan kell látnunk: olyan nincs a civilizált világban, hogy három nap alatt készítünk elő egy népszavazást, ennél még a Krím esetében is hosszabb ideig tartott a megszervezése.”

A szakértő hozzátette, hogy a harkivi ellentámadásáig még azt lehetett mondani, hogy nem olyan látványos az, hogy milyen rosszul teljesít az orosz haderő. De az ukrán csapatok ellentámadása során alig több mint tíz nap alatt majdnem egy teljes megyét felszabadítottak.

„Ráadásul jól látszódott, hogy itt nem egy tervszerű visszavonulás történt, hanem egyértelműen egy megfutamodás, olyanra is volt példa a Twitter-posztok szerint, hogy orosz kiskatonák lopott biciklikkel menekültek el a helyszínről.”

A mobilizált tartalékos katonák feladata vélhetően az lesz, hogy megakadályozzák, hogy az ukrán csapatok a korábbi ellentámadást folytatva visszafoglalják a megszállt területeket.

A szakértő elmondta, hogy Putyin mellett régóta van egy olyan háborúpárti lobbi, amely szerint Ukrajna ellen nyílt és nagyszabású háborút kell folytatni, el kell foglalni, mert megvan hozzá a megfelelő fegyverzete és képessége az orosz haderőnek.

„Szerintem egyébként nincs” – mondta Tálas Péter, aki hozzátette, hogy ez a kérdés ugyanakkor egyelőre nyitott. Az viszont egészen biztos, hogy Oroszország nem olyan erős katonai hatalom, mint azt önmagáról korábban állította.

„Régóta elég fájdalmas az oroszok számára az, hogy a Nyugat támogatja Ukrajnát, és ez értehető is, mert a nyugati támogatások teszik lehetővé Ukrajna számára azt, hogy kitartson az ellenállásban.”

A Nyugatnak azonban nincs oka a támogatások felfüggesztésére, hiszen az agressziót Ukrajnával szemben követték el, egy jogosan védekező államot támogatnak, és valójában az a nyugat közös érdeke, hogy Oroszország stratégiai vereséget szenvedjen ebben a háborúban.

„Ezen felül Putyin megfenyegette a Nyugatot, hogy van atombombája és ha szükséges, nem fog habozni bevetni. Igaz, ezt már február óta mondják az orosz vezetés tagjai, de persze továbbra sincs semmilyen reálpolitikai indoka arra, hogy bevezesse az atombombát. Ami érdekes inkább, hogy

a beszéd azt üzente, hogy már nemcsak Ukrajnával, hanem az egész Nyugattal harcol Oroszország. Úgy gondolom, ez az egyik kommunikációs elem, amivel Putyin igyekezett megindokolni, hogy miért lehetne az atombombát bevetni.”

A Stratégiai Védelmi Kutatóintézet vezetője szerint Putyin hiába hirdetett harcot a Nyugattal szemben, nem valószínű, hogy Oroszországhoz más nagyhatalom is lelkesen csatlakozna. Ezt a Sanghaji Együttműködési Szervezet üzbegisztáni csúcstalálkozója is alátámasztja, melynek kapcsán szinte minden tudósítás arról számolt be, hogy India és Kína sem lelkesedett az ukrajnai orosz invázióért.

Tálas Péter szerint a mostani lépések vélhetően még inkább elhúzzák a háborút. A behívott katonáknak pedig rendkívül nehéz lesz, hiszen éppen az őszi, hatalmas sarakkal járó időszak előtt mozgósítják őket, illetve elképzelhető hogy éppen téli időszakban kerülnek majd a frontra. Ráadásul azt sem tudni, hogy ezt a rengeteg embert hogyan fogják ellátni.

„Attól, hogy többen lesznek, a logisztika nem biztos, hogy javulni fog. Sőt, ha többen lesznek, még nagyobb problémákat fognak okozni a logisztika hiányosságai”

Az is kérdés, hogy a mozgósított orosz katonák milyen morállal érkeznek Ukrajnába.

„Már most lehet látni, hogy többen tüntetéssel tiltakoznak a mozgósítás ellen, vagy egyszerűen el akarják hagyni Oroszországot. Ha az ukrán támadások a továbbiakban is súlyos áldozatokat követelnek Oroszországtól, akkor ezek a tiltakozások tartósak lehetnek.”

„Attól, hogy most majd növekszik a hadsereg létszáma, az nem következik egyenesen, hogy hatékonyabbak lesznek az orosz műveletek.”

„Eddig azt lehetett látni, hogy az orosz erők rendkívül vegyesek: a Wagner csoport zsoldosai mellett ott voltak az orosz nemzeti gárda rendfenntartó erői, a csecsen katonák, az orosz haderőnek különböző egységei, a börtönben toborzott bűnözők, s ezeket igen nehéz harmonizálni”.

Az ukrajnai veszteségek pótlásának nehézségeit jól jelzi, hogy akiket eddig döntő többségben a háborúba vittek, azok nem oroszok, hanem elsősorban oroszországi nemzetiségek közül kerültek ki. Ezeket a szegényebb vidékekről toboroztak, ahol a háborúban való részvétel egy meggazdagodási lehetőség. A most meghirdetett mozgósítás esetében valószínűleg már nem csak őket hívják be, és kérdéses, hogy aki egy informáltabb városi környezetből származik, annak van-e bármilyen motivációja a háborút illetően.

Az orosz törvényhozás, az Állami Duma kedden olyan törvénymódosításokat fogadott el, amelyben újabb bűncselekményeket is meghatároztak. Ha valaki „szándékosan”, ki nem kényszerített módon megadja magát az ellenségnek, akkor azért például 10 év börtön, a fosztogatásért pedig 15 év börtönbüntetés járhat.

10 évre növelték a dezertálás esetén kiszabható börtönbüntetést, valamint azt is előírták, hogy azokat a tartalékosokat is büntetőjogi felelősség terheli, akik a behívólevél érkezése után sem vonulnak be kiképzésre.

„A törvényeket azért hozták, mert egyrészt érzik, hogy nincs meg a valósi társadalmi támogatottság a beavatkozás mögött, illetve azt is tapasztalják, hogy nehéz fegyelmet tartani a katonák között. Ha azt látták volna, hogy magas a morál és nem lett volna nagyszámú az önkéntes megadás, akkor valószínűleg nem büntetnék új kategóriaként akár 10 év börtönnel vagy kényszermunkával azokat, akik megadják magukat” - mondta Tálas Péter, aki hozzátette, nem tudni mi lesz a társadalmi reakció, de feltételezhető, hogy egy 20-30 körüli fiatal katona nem szívesen megy Ukrajnába harcolni, ahol akár életét is vesztheti a háborúban.

Arra a kérdésre, hogy ha nem sikerül érdemi eredményeket elérni, akkor az vezethet-e az orosz elnök bukásához, Tálas Péter azt felelte: „Putyint a háborúpárti csapat most meg tudta győzni, hogy ezt a részleges mozgósítást meglépje annak érdekében, hogy Ukrajnában eredményeket mutathassanak fel.”

„Háborút most sem hirdetnek és nem tudnak nagy számú tartalékost mozgósítani és bevetni, mert az országon belül valószínűleg nagy feszültséget okozna, pláne egy olyan időszakban, amikor a szankciók miatt nyugati szolgáltatás megszűnt, áruházak zártak be a termékhiány miatt, és romlik az életszínvonal.”

Hozzátette, hogy az ukrajnai háború ezen szakaszát az orosz elnök most a háborúpártiakra bízza, és ha nem sikerül érdemi eredményt elérniük, akkor vélhetően a felelősséget is rájuk fogja tolni, így Putyin bukásáról szerinte még nem lehet beszélni.

Tálas Péter szerint nagy kérdés, hogy a szerdai kijelentésre a Nyugat mit fog reagálni.

„Putyin két kimenetellel számolhat. Az egyik kapcsán valószínűleg abban reménykedik, hogy a Nyugat csökkenti vagy abbahagyja Ukrajna támogatását, és ez megkönnyíti az orosz hadsereg helyzetét. A másik, amivel inkább számolnia kellene, hogy a Nyugat folytatja Ukrajna támogatását és újabb szankciókkal reflektál az eszkalációra. A háború egész eddigi menete egyértelműen azt mutatta, hogy Oroszország korántsem olyan erős, mit amilyen erősnek mondja és/vagy hiszi önmagát. Ezért nem valószínű, hogy a Nyugat most meghátrálna. Ott egyébként is erős az a lobbi, amely azt mondja, hogy Putyint még most kell megállítani, amikor háborúval és erőszakkal akarja érdekszférájában kényszeríteni Ukrajnát.”

Ráadásul több észak-európai és kelet-közép-európai ország elemi biztonsági érdeke, hogy Ukrajna szuverén államként és területként fennmaradjon, mert ha az ukránok elveszítik a háborút, akkor szomszédul kapják Oroszországot, és véleményük szerint ők lehetnek az orosz agresszió következő áldozatai.

„A Nyugat pedig azért sem tud most visszakozni, mert akkor egyetlen dolgot ismerne be: méghozzá azt, hogy NATO és a transzatlanti szövetség gyengébb, mint Oroszország. Ez pedig nem így van, így ilyet nem is kommunikálhat.”

A Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének vezetője szerint a világpolitikai helyzet egyértelműen és visszafordíthatatlanul megváltozott, és egy ilyen helyzetben erősebben és határozottan kell a Nyugatnak kiállnia és jeleznie Oroszországnak, hogy nem enged a fenyegetéseknek.

Putyin nukleáris fenyegetése miatt pedig az Oroszország mellé álló atomhatalmakat, Kínát ás Indiát kell megkeresnie, és nyilvános nyilatkozatra bírnia arról: elfogadhatatlan atomháborúval fenyegetni a világot csak azért, mert Oroszországnak nem sikerült agresszív ukrajnai terveit megvalósítania, s ennek következményeit Vlagyimir Putyin nem kívánja politikailag vállalni az orosz nép előtt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Nyomorba fog születni Magyarország közel 10 százaléka – Megdöbbentő adatok a felzárkóztatásra váró településekről
„Hogy lehet, hogy ezek a számok nem ordítanak jobban?” – kérdezte Vecsei Miklós miniszterelnöki megbízott, aki elárulta, Csenyéte az egyetlen olyan hazai település, ahol több a tizennyolc éven aluli, mint a felnőtt és ahol a falu 72 házából mindössze kettőben van vezetékes víz.

Link másolása

„Hogy lehet, hogy ezek a számok nem ordítanak jobban?" – tette fel a kérdést a felzárkóztatásra váró települések kapcsán Vecsei Miklós miniszterelnöki megbízott, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke egy kerekasztal-beszélgetésen.

A rendezvényre – amin vendég volt Fabiny Tamás evangélikus püspök, Kállai Ernő társadalomkutató és Binder Mátyás történész az „Együtt és mégis külön – A cigányság a mai magyar társadalomban” című Máltai Tanulmányok lapszám bemutatójának apropójából került sor – írja a Magyar Hang.

„Muszáj beszélni erről, mert lassan mi is lopni fogjuk az áramot”

– kezdte Kállai Ernő egykori országgyűlési biztos a válaszát arra a kérdésre, hogy kell-e, szabad-e beszélni romantika nélkül arról, hogy milyen is a szegénység valódi természete.

Vecsei Miklós felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztos és a Magyar Máltai Szeretet szolgálat alelnöke elmondta, hogy tud olyan településről, ahol mindenki, így a polgármester is lopja az áramot.

Egy idézetett olvasott fel:

„2020 augusztusában jártam először Csenyétén, az ország legszegényebb településeként ismert, száz százalékban romák lakta borsodi faluban. Aznap hazaérve csak ennyit jegyeztem le magamnak:

»Ezelőtt még sosem volt olyan barátnőm, akitől miután elbúcsúztam, tetűirtóval kellett átmosni a hajamat.«

Ezeket a sorokat azóta sem folytattam, mert nem találtam meg a módját, hogyan tudnám a hangsúlyt a barátnőmre és nem a tetűirtóra helyezni a történetben, hogy aki olvassa, az a barátságra emlékezzen inkább a bogarak helyett.

Miközben nem szeretném elhallgatni, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által a csenyétei Jelenlét Ház udvarán aznapra szervezett családi délután – közös főzéssel és játékkal – a gyerekek hajához makacsul ragaszkodó tetvek elűzésére is szerveződött. Délutánra megfésülve, változatos parkettafonásokkal szaladgáltak a lányok az udvaron az üstökben rotyogó lecsó és frissen sült bodag körül.”

Mindezt Mátrai Roxána írta le, aki ellátogatott az ország régóta legszegényebb településének számító Csenyétére. A település később is szóba került.

Vecsei hozzátette, hogy

Csenyéte az egyetlen olyan hazai település, ahol több a tizennyolc éven aluli, mint a felnőtt, és ahol a falu 72 házából mindössze kettőben van vezetékes víz.

Kállai, egykori kisebbségi biztos szerint „nem tűnik olyan érdekesnek”, ha nincs a szegénységben etnikai sajátosság, de „arról van szó, hogy szakad szét a társadalom nagyon szegényekre és nagyon gazdagokra, és látnunk kell, hogy ki az, aki próbál tenni valamit az ügyben”.

De beszélt arról is, hogy akiknek egyetlen életperspektívája a közmunka, azok hamarabb elkezdenek szülni, és jó eséllyel, aki egyetemre jár, az nem nagyon akar többet egy gyereknél. De ha a gazdasági helyzetük lehetővé teszi, akkor igen, sőt vállalnak akár negyven felett is.

Vecsei kiemelte, hogy a felzárkóztatásra váró településeken fog megszületni a következő 20 évben a magyar népesség 7-8 százaléka.

„Erre szoktuk mondani, hogy aki nem tud szeretni, kicsit megijedhetne már. És rendben van, vannak tárcaközi bizottságok és miniszterelnöki biztos is, de hogy lehet, hogy ezek a számok nem ordítanak jobban?” – tette fel a kérdést, majd a vendégektől megkérdezte, hogy mit tennének, hogy változtassanak ezen.

Fabinyi szerint ezek „önmagában is rémisztő adatok”, nem is kell romaspecifikusnak lennie. Az egyház ezekre azzal tud válaszolni, hogy közösségeket teremt, még ha nem is feltétlenül vallásiakat, „mert az mozdítja ki az embereket a letargiából” – vélekedett. Kállai a magas szintű oktatást, egészségügyet és lakhatást látja megoldásnak. Binder azt emelte ki, hogy a rendszerváltás azért is tudott elképesztő gazdasági traumává válni, mert megszűnt egymillió munkahely idehaza és nem lett több tíz év múlva sem.

Az „Együtt és mégis külön – A cigányság a mai magyar társadalomban” tanulmányai ITT olvashatók.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Lélegeztetőgépeket tudtak vásárolni, termosztátot is tudtak volna” – szakértők vitája az energiahelyzetről
Sokkal gazdagabb országokban is tanítják az embereket a takarékoskodásra, nálunk viszont úgy csinálnak, mintha ez minket nem érintene. Pedig a társadalom egy jelentős része nem fog tudni fűteni - hangzott el az Európa Pont vitaestjén.
Fischer Gábor - szmo.hu
2022. szeptember 26.


Link másolása

Nincs is izgalmasabb téma mostanában, mint az energia. Van-e vagy nincs, lesz-e vagy nem, meg tudjuk-e fizetni vagy nem. Erről beszélgetett a budapesti Európa Pont rendezvényén Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt EMEA olaj-, és gázipar elemzője, Sverla Viktor, a MOL stratégiai igazgatója, valamint a Klímastratégia 2050 Intézet igazgatója, Bart István.

Mit tehetünk otthon?

Elvárható-e, hogy 16 fokban ücsörögjünk? És ha nem, hogyan tudunk valamit tenni, hogy átvészeljük a telet? - ez volt az egyik legtöbbeket érdeklő kérdés a beszélgetésben.

Kiderült, Magyarország lakásállománya elképesztő állapotban van, a hazainál csak a litván ingatlanok vannak rosszabb átlagos állapotban, ami az egy négyzetméterre eső energiafogyasztást illeti. Nálunk az sem kedvezett az energetikai felzárkózásának, hogy a rezsicsökkentés miatt az emberek nem érezték szükségét, hogy ezzel foglalkozzanak.

Bart István mindenekelőtt azt javasolja, hogy

legalább egy automatikus termosztátot érdemes lenne beszerezni mindenkinek. Hogy programozni lehessen, hogy éjszakánként pár fokkal alacsonyabb legyen a lakásunkban. Vagy amikor nem vagyunk otthon. Egy fok csökkentés már hét százalékos energiamegtakarítást jelenthet.

„Azt nem láttam, hogy Gulyás Gergely a kormányinfón felemelt volna egy termosztátot, és azt mondta volna, hogy ‘Emberek, ez itt egy termosztát, és az MVM küld neked egyet hitelbe, amit majd részletekben kifizetsz a villanyszámládon’. Lélegeztetőgépeket tudtak vásárolni, termosztátot is tudtak volna. Érthetetlen, hogy miközben nálunk sokkal gazdagabb országokban tanítják az embereket a takarékoskodásra, nálunk viszont úgy csinálnak, mintha ez minket nem érintene” - fogalmazott a Klímastratégia 2050 Intézet igazgatója.

Pletser Tamás is azt érzi, hogy nagy a baj. Még békeidőben is 14-16% volt a lakosság rezsikiadása a jövedelméből, ez most felmegy majd 40-50%-ra.

Ez azt jelenti, hogy a társadalom egy jelentős része nem fog tudni fűteni.

És ez innen nem egyéni, hanem társadalmi probléma, viszont nem látni, hogy bárhogyan is készülne erre a kormányzat. Például melegedőpontok kialakításával, vagy bármi más hatékony segítséggel.

Később persze el lehet kezdeni az érdemi felújításokat, de ez egy legalább tíz éves munka. Ma a hazai lakásállomány 4 százaléka felel meg az európai elvárásoknak.

Az elektromos fűtés lehet egy irány, Európa ebbe az irányba megy. Persze csak akkor, ha az adott fűtési rendszerhez műszakilag illeszteni lehet. Új ingatlan esetében azonban feltétlenül az elektromos fűtés a jövő.

Függés az oroszoktól

Bart István szerint az EU máig is érvényes energiastratégiája, melyet 2018-ban dolgoztak ki, már rég a feje tetejére állt az ukrajnai háború következményeként. Oroszország már nem megbízható partner, így a részben orosz fosszilis energiára épített európai energiarendszer nem működhet tovább.

Két érdek feszül egymásnak: egy rövidtávú, és egy hosszútávú. Miközben Európa hosszútávon (2050-ig) megszabadulna a szénhidrogének felhasználásától, rövid távon egészen eddig életképesnek tűnt, hogy a földgáz legyen a fundamentális energiahordozó. Mindennek Németországban ráadásul belpolitikai oka is volt: az atomenergiától akartak minél előbb megszabadulni.

Ezzel mindjárt elérkezett a beszélgetés legfontosabb és legkeserűbb része: az orosz függés megtárgyalása. Sverla Viktor emlékeztetett rá, hogy jelenleg lehetetlen orosz földgáz, de még orosz kőolaj nélkül is működtetni az európai gazdaságot, és nem volt új az az információ sem, hogy a német mellett a magyar gazdaság kitettsége is drámai. Miközben az orosz irányú behozatal radikálisan csökken.

Ráadásul az üzemanyagok terén az ársapka nem segít az ellátáson. Ugyanis ennek következtében a kőolajimport szinte teljesen leállt. Érthetően a kereskedők olyan piacra viszik a termékeiket, ahol piaci áron tudják azt értékesíteni. Ezt Sverla Viktor magyar sajátosságnak nevezte. Mint ahogy azt is, hogy mivel a mesterségesen alacsony árak nem közvetítik a valós helyzetet a fogyasztók felé, így semmi sem ösztönzi a hazai polgárokat a takarékoskodásra.

„Nem tudom, mikor láttam ekkora dugókat Budapesten”

– jellemezte a helyzetet Sverla Viktor.

Mi lesz, ha elzárják az oroszok a csapot?

Bart István elképzelhetőnek tart egy ilyen forgatókönyvet. A februári és az azután történt események arra figyelmeztetnek, hogy Oroszország, jelesül Putyin, nem racionális szereplő. Ukrajna megtámadását sem tartotta senki elképzelhetőnek, de megtörtént, csak azért, mert Putyin ezt akarta.

Ezen a ponton az Extinction Rebellion Magyarország aktivistái léptek a pódiumra és molinókat kifeszítve, tiltakoztak amiatt, hogy szerintük klímaszakemberek helyett üzletemberek beszélnek a bolygó jövőjét érintő kérdésről.

A közleményükben ezt írják: „Miközben a világ számos részén már most súlyos hatásai vannak az ökológiai- és klímaválságnak, és egyre egyértelműbbé válik, hogy fogytán az időnk, a MOL továbbra is a fosszilis energiára alapozza működését, még céldátumot sem tűzött ki a fosszilisek elhagyására.”

Ezután Pletser Tamás kapott szót. Ő sem tartja elképzelhetetlennek az orosz szállítások teljes leállítását. Elmondta, hogy már jelenleg is csak 20-25%-át küldik a békebeli mennyiségnek, de ezt is simán levághatják. Azonban minden el nem adott köbméter az oroszoknak is kieső bevétel. Az orosz költségvetési helyzet drasztikusan romlik. Ráadásul a világ olajfogyasztása is lassul. Kínában 32 év után először csökken az olajfogyasztás. Ez viszont komolyan lenyomhatja az árakat.

Ha ez valóban így lesz, akkor az oroszoknak problémái lesznek, nem tud kevés kőolajat és földgázt drágán adni, így egyre fontosabbá válik az európai export. Az is megtörténhet, hogy annak ellenére, hogy csapást akarnak mérni ránk, a tél végétől mégis növelni fogják az exportot.

Úgy fest, hogy ebben a játszmában, az idővel előrehaladva Oroszország helyzete egyre rosszabb, Európáé viszont javul.

Évtizedekig Oroszországra, mint megbízható üzleti partnerre tekintettek. Ennek most vége – mondta Sverla Viktor. Ráadásul innen nincs visszaút. Jelenleg ebben a helyzetben kell üzletelni az oroszokkal, amíg szükséges, illetve képesnek kell lennünk kiváltani a keletről importált energiahordozókat. A háború mindenképp meggyorsíthatja a megújuló energiák felé történő elmozdulást.

Ha most az orosz fosszilis energiát másik fosszilis energiára cseréljük, azzal nem számoljuk fel érdemben a függőséget.

Pedig ez a hosszú távú cél. Rövidtávon azonban nincsen a fosszilis energiahordozóknak alternatívája, nincs mód a technológia rapid lecserélésének. Az emberiség 2021-ben a felhasznált energia 82 százalékát nyerte ilyen forrásból, ez a szám 2019-ben még 84 százalék volt. Ez jó haladásnak tekinthető, Sverla Viktor szerint. Tehát 2022-ben az EU kettős kihívás elé került: miközben rövidtávon le kell váltani az orosz beszállítót, ezzel egyidejűleg fel kell pörgetni a zöld átállást is.

Reális-e, hogy ebben a helyzetben valóban felgyorsuljon a megújuló energiák felé fordulás? Bart István szerint nemcsak technológiai, hanem lélektani-politikai kérdés, hogy ebbe az irányba indulunk el. Például, hogy előírjuk, hogy 2026-tól a középületeknek kötelező napelemet telepíteni, amit 2029-től a magánházaknak is követni kell. A jelenlegi rendszer ugyanis már fenntarthatatlan. És bár szeretnénk minél kevesebb megrázkódtatással, lehetőleg a megszokott életszínvonalunk fenntartásával átvészelni az átmenetet, de ki tudja, mennyire lehet. A háború ránk rúgta az ajtót, és lépnünk kell, már most. Már 10 százaléknyi energiafogyasztás-csökkentést is nagyon nehezen tolerálunk.

Mi lesz addig?

Érdekes adattal szolgált Pletser Tamás. Óriási földgázkészlet található Ciprus mellett, a Földközi-tengerben. A gond csupán annyi, hogy ez a török és görög Ciprus határvidékén fekszik. Tehát politikai megegyezés nélkül az a földben marad.

Itt a kulcs Törökország, amelynek geopolitikai szerepe az elkövetkező időkben legalább annyira fontos lesz, mint Oroszországé volt eddig.

És még mindig Törökország. Ha távolabbra tekintünk és az iráni olaj- és gázkészlet behozatalán gondolkodunk, akkor is, ha csővezetéken érkezne Európába, az útvonal újfent Törökország. Persze Irán elég problémás ország ahhoz, hogy mindez ne a közeljövő feladata legyen. Tehát egyelőre marad a norvég szállítás, azonban a norvég kapacitásokat nagyon már nem lehet növelni. Ráadásul, a Szerbia felől érkező vezeték orosz többségi tulajdonban van, kérdés, használható-e egyáltalán erre a célra, vagy új vezetéket kell építeni Törökország felől.

Bart István felhívta a figyelmet arra, hogy az esetleges beruházások, amelyek mondjuk az új földgázbehozatali útvonalak kiépítéséhez kellenek pusztán közgazdasági számítások alapján nem térülnek meg akkor, ha komolyan hiszünk abban, hogy 2050-ig teljesen elhagyjuk a fosszilis energiahordozókat. Egy folyamatosan csökkenő kapacitással működő infrastruktúrát kell kiépíteni, amely nem működik addig, amennyi a technológiai élettartama. Ilyet elvárni magáncégektől nem lehet, hogy megfinanszírozzák. Tehát aktív állami, vagy közösségi támogatás és garancia kell a cégeknek, amelyek az átmeneti időszakban ezt a hatalmas infrastruktúrát működtetik.

Ráadásul az egész energetikai infrastruktúránk nagyon elöregedett.

A franciaországi atomerőművek egyre gyakoribb leállásai is azt mutatják, hogy „kiöregeett a flotta”, ahogy Pletser Tamás mondta.

Ugyanez a helyzet az elektromos vezetékekkel, korántsem csak a fosszilis infrastruktúrával kell kezdenünk valamit. Tehát az eddig felsorolt feladatok mellé még az ellátásbiztonság megújítása is felsorakozik.

Európai különadó?

Szóba került Ursula von der Leyen beszéde az Unió helyzetéről, melyben kilátásba helyezte, hogy az energiatermelő cégeket a magasabb profitjuk miatt egyfajta különadóval sújtanák. Sverla Viktor meglepő kijelentést tett: szerinte ez a megoldás nem ördögtől való. Ugyanis, ha tartósan magas marad az energiahordozók ára, az elkerülhetetlenül recesszióhoz vezet. A recesszió viszont visszahat az energiaiparra, hiszen csökkenni fog a kereslet a termékeik iránt. Mindenképpen hasznosabbnak tartja azt, ha az ársapkával szemben ezt a módszert alkalmazzák. Érvelése szerint

a magas ár takarékosságra ösztönöz, viszont a behajtott különadókból a valóban rászorulókat lehet támogatni,

mert az ársapka a leggazdagabbakat támogatta a leginkább, akik nem szorultak rá állami szubvencióra, viszont a fogyasztásuk a legmagasabb volt. Olcsóbb, és hatékonyabb a különadók újraelosztása. Azonban van egy jogi nehézség: az EU-ban az adópolitika nemzeti hatáskör, tehát egy ilyen adó csupán ajánlás lehet, semmi több.

Recesszió márpedig közeleg. Pletser Tamás kiszámolta, hogy míg Magyarország tavaly földgázra 850 millió eurót fizetett, idén 12 és 14 milliárd euró közé várható az összeg. A minap kijött folyó fizetési mérlegből kiderül, hogy az elmúlt 30 év legnagyobb folyó fizetési mérleg hiánya van.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk