hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Túl sokat sír a kistesóm, most már vigyük vissza a kórházba!

Mennyire gyakori jelenség a testvérféltékenység? Egyáltalán, mi a jobb: ha egyke a gyerek, vagy ha van testvére? Gyermekpszichológust kérdeztünk.

Link másolása

hirdetés

Ma már egyre több házaspár dönt úgy, hogy csak egy gyereket vállal. Felgyorsult életvitel mellett könnyebbnek tűnik eggyel, pénzügyileg is jobban megéri, minden figyelmet neki tudnak szentelni, és még lehetne sorolni az okokat, amikkel a szülők magyarázzák ezt a döntést.

Közben ott vannak a több gyerekesek, ahol az egyik már kezdi az óvodát, a másik csak most kezd járni, örök zsivaj, konfliktusok a gyerekek között stb.

Melyik a jobb? Melyik élethelyzetnek milyen hatásai lehetnek a későbbiekben? A gyerekkori szocializációban mennyire hagy nyomot, ha van testvér, mennyire ha nincs? Deliága Éva gyermekpszichológussal beszélgettünk ezekről.

kids-1235091_960_720

hirdetés

- "Elég az egy gyerek! Az neki is és nekünk is jobb!" Na de hogy éli -e ezt meg valójában a gyerek?

- Az egyke nagyon sokat mozog felnőttek között. Természetes lesz neki, hogy a figyelmet a felnőttektől kapja, ha játszani szeretne, automatikusan a felnőttet vonja be. Ő egy ilyen mini emberkeként belenő ebbe a felnőtt világba, azt is mondhatnánk, hogy kicsit koravének lesznek - mondja Deliága Éva, gyermekpszichológus.

Nagyon jól alakul a szókincsük, jól fejezik ki magukat, gondolkodásuk is érettebb, mivel ha a szülő megy valahová, kénytelen vinni a gyerekét is magával, és ilyenkor ott van az az egy szem gyerek, akinek nincs társasága, ezáltal belecsöppen azokba a dolgokba, amikkel a felnőttek foglalkoznak. Emiatt a gyerek nonstop nyúzza a szülőt és összenő velük, ezért ezerrel programokat kell csinálni neki, hasonló korúakkal, unokatesókkal.

baby-20607_960_720

- Mi történik, ha emiatt hátrány éri őket a kortársaik között? Talán kívülállónak, furcsának találhatják őket a többiek az érettebb viselkedésük miatt?

- Vannak olyan gyerekek, akiknek veleszületett képességük, hogy a verbális készségük átlagon felüli, nem kell ahhoz feltétlenül egykének lenni, és felnőttek között nevelkedni. Szóval szinte biztos, hogy lesznek az osztálytársai között is olyanok, akik hozzá hasonlóak. A másik pedig, hogy én azt látom, a gyerekek nagyon jól alkalmazkodnak, és próbálnak idomulni, amikor például vele egykorúakkal van, nem fog lexikonból vett szavakkal dobálózni.

- Mi a helyzet ezekkel az előítéletekkel: önzők, maguknak valók, zavarja őket a sok ember és így tovább? Pedig ha körbe nézünk magunk körül, ezek bárkire igazak lehetnek, nem kell egykének lenni ehhez.

- Én nem önzőségnek nevezném ezt, hanem inkább tapasztalatlanságnak. Valaki, akinek szokatlan az az élethelyzet, hogy korlátozottak a javak és azokat be kell osztani, vagy mondjuk várni kell, az nincs ezekhez hozzászokva. Sosem volt arra rászorulva, hogy ezeket megtanulja, nem tapasztalta meg, hogy osztozni kell valamin. Neki ezek a helyzetek szokatlanok.

stress-419085_960_720

- "Egyke vagyok. Világéletemben éreztem a testvér hiányát, sokszor éreztem magam magányosnak indokolatlanul, ezt is ennek tudtam be" mondják többen a megkérdezettek közül. Nagyon vágynak egy testvérre?

- Nincsen összehasonlítási alapjuk, csak egy idealizált kép, hogy milyen jó lenne, ha volna testvérük, főleg ha azonos nemű, és lehetne vele játszani, megcsináljuk majd egymás haját stb. De ez nyilván csak egy illúzió, mert az csak nagyon kiváltságos esetekben fordul elő, hogy ennyire jól kijöjjenek, és ennyire egymás társai tudjanak lenni.

Ez olyan inkább, mint mikor egy kisgyerek vágyik egy kutyára, mert milyen jó lesz, majd lovagol a hátán, együtt nőnek fel, stb.

Ez átszínezett valóság, de érthető, mert van egy nagyon mély gyökere, ami arról szól, hogy ő egyedül érzi magát, tudja, hogy ő nem felnőtt, mégis felnőttekkel van körülvéve.

De ahhoz, hogy tudjon a saját szintjéhez kapcsolódni, ahhoz kellene egy hasonló korú gyerkőc. Nyilván sokat tehetnek azért a szülők, hogy biztosítsák ezt a társaságot, például iskola mellett beszervezni játszó pajtásokat, és ezzel tompítani az egykéket érintő negatív hatásokat."

12742348_1571697296453747_5593528000409922586_nDeliága Éva

- Szóval azt képzeli az egyke, hogy milyen szuper helyzet, ha van testvér. Pedig tudjuk, ez nem feltétlenül van így.

- Ha valakinek nagyon szenzitív korszakában jön a tesó, például dackorszakban, amikor autonómiára törekszik a gyerek, mert már egy csomó dologra képes a szülő nélkül, ezt valahogy megborítja a kistestvér születése.

Tehát jónak gondolnánk, mert kicsi a korkülönbség, mégis azt szoktam látni, hogy ha ő pont ekkor kerül óvodába, akkor szokott lenni egy úgynevezett regresszió, azaz visszaesik egy már meghaladott szintre a gyermek, és előjön minden újra. Elkezd újra bepisilni, kisgyerekes módon beszélni, nem hajlandó elmenni az oviba, olyan érzése lesz, mintha őt kitaszították volna a kis fészkéből, mondván:

"
anya miért maradhat otthon a kicsivel, neki pedig miért kell oviba mennie?

Általában minden ovi rosszul jön ki ebből.

gyerek

- Mi történik, ha felüti fejét a testvérféltékenység?

- A testvérféltékenység egy természetes jelenség. Nem az a cél, hogy ne legyen, és nem az az anyuka lehet magára büszke, aki elmondja, hogy nincs egyáltalán féltékenység a gyerekek között. Én minden normálisan funkcionáló családban azt látom, hogy ott van a testvérféltékenység.

Ez többféle időpontban szokott megjelenni: az egyik, amikor születik a baba, és ekkor szoktak jönni, a

"
na jó, most már vigyük haza, túl sokat sír, vigyük vissza a kórházba

típusú megjegyzések. Nehezen tudja megszokni a nagytesó, hogy most már ez mindig így lesz, és valahogy minden megváltozik.

Vannak, akiknél ez ekkor még nem jelenik meg, csak később. Abban a pillanatban, hogy a gyerek mozgásra már képes, és elkezdi összerombolni a legót, meg elvenni a játékokat, mindent a szájába vesz, nem lehet kitiltani a szobákból, de ő még persze nem tud társasozni, meg elrágcsálja a kártyákat. Az egy nagyon nehéz időszak tud lenni, és a helyzet kiéleződik, mert a nagy már okos, tudja, hogy mit szabad, mit nem szabad, a kicsi pedig ilyenkor nagyon tudja őt zavarni."

Mit tehet a szülő?A szülőknek fontos szerepük van abban, hogy ezt a testvérféltékenységet jól kezeljék. Először is nem szabad megijedni tőle, ez természetes jelenség, természetes érzelmi folyamat.

Tényleg okozhat a kistesó idegesítő dolgokat a nagynak, ami miatt ő feszült, és nagyon fontos, hogy mindezt kifejezhesse. Elsősorban a verbális kifejezés, arra oda kell figyelni, hogy a kistesót nehogy verje, fellökje, stb., ezt nyilván tiltani kell.

Ha épít valamit, azt tegyék magas helyre, hogy ne bánthassa a pici. Legyen joga ezekhez, és a szülő is nyitott fülekkel hallgassa meg. Ne mondjon olyanokat például, hogy „szeretned kell", vagy "hogy mondhatsz olyat, hogy a kicsi idegesítő, hiszen a testvéred, hát milyen kisgyerek vagy te, hogy lehet ilyet mondani a testvéredre”.

Ezzel csak bűntudatot keltünk a gyerekben. Nagyon fontos, hogy a szülőben legyen annyi empátia, hogy belássa, azért nem egy leányálom a nagytesó szerepében lenni.

sisters-1102036_960_720

Funkcionális egykének nevezzük azt a gyereket, akinél több, mint 7 év korkülönbség van közte és testvére(i) között. Ő egyedül képviseli generációját, és túl nagy a szakadék közte és a nagyok közt, ahhoz, hogy együtt nőjenek fel. Vannak is testvérei meg nem is.

Hogyan látja ezt a szituációt egy szakember?

- Én csak olyan családokkal találkoztam, ahol ennek nagyon pozitív volt a kimenetele. Itt a nagytesó inkább gondoskodó, nem pedig testvér szerepet tölt be. Olyan mintha a kicsi egyke lenne.

Nagyon sok múlik a családi háttéren. Ha alapvetően egy harmonikus családról van szó, kiegyensúlyozottak az emberi kapcsolatok, meleg a családi légkör akkor minden esélyük meg van arra a gyerekeknek, hogy jó kapcsolatuk legyen, és tartsák a kapcsolatot felnőtt korban is. Lehet, hogy nem olyan kapcsolatban lesz a kicsi a nagytesókkal, mint ők egymással, vagy mint ő a saját korosztályával, de mint modell, akkor is jelen lehet a tesó."

hairdresser-659139_960_720

Persze nagyon fontos ebben az esetben, hogy a nagyobbra ne terheljük rá a gondoskodás túl nagy részét, nem várhatjuk el tőle, hogy hirtelen bébiszitterré lépjen elő.

Ahogy egy ilyen helyzetben lévő megkérdezett megjegyezte: nem neki szülték a picit, hanem maguknak. Álljanak a szülők így hozzá, és ne várják el az idősebbtől, hogy arra áldozza fel a szabadideje nagy részét, hogy a kicsit pesztrálja.

- EGYKE VS. TESTVÉREK. Akkor végül is melyik jobb a gyereknek?

- Ha választanom kell, és mivel van kiindulási alapom - nekem is van testvérem, és az én gyerekeimnek is vannak testvérei -, ha egy család teheti, és van rá lehetősége, és úgy alakul az életük, mindenképpen bátorítanék arra mindenkit, hogy legyen több gyerkőc egy családban.

sibling-1023000_960_720

Akárhogy is alakulnak a dolgok, akármilyen nehéz - és igen van testvérféltékenység és ez megjelenhet -, én azt gondolom, hogy nagyon, nagyon klassz dolog, ha valakinek van testvére. A jövőben az rengeteget számít, hogy az az ember potenciálisan az a valaki lehet, aki a legközelebb áll hozzá, még akkor is, ha nem olyan szoros kapcsolatban vannak, mint a legjobb barátjával.

De annak óriási a hozadéka, hogy rajtuk kívül senki se tudja olyan pontosan, hogy ők mit éltek át, honnan jöttek, ha utalnak valamire, pl. "amikor a nagypapa kertjében, stb.". Ennek óriási az ereje, hogy csak ők tudják, hogy miről van szó. Ez egy nagyon fontos összekötő kapocs."

Neked mi a tapasztalatod erről? Van testvéred, vagy egykeként nőttél fel? Írd meg kommentben!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
„Visszahívtam a beteget, ha még tudtam beszélni” – felháborodtak a háziorvosok Kásler Miklós új utasításán
Előírták, hogy minden telefonálót hívjanak vissza. Azt gondolják, le kell venni a terhelésükből, hogy többet kommunikálhassanak a betegeikkel.

Link másolása

hirdetés

Kásler Miklós miniszter a két ünnep között arra utasította a háziorvosokat, hogy ezentúl hívjanak vissza minden telefonáló beteget, és válaszoljanak minden e-mail megkereresésre. A betegek valóban sokszor panaszkodnak, hogy nem érik el a rendelőt, megkérdeztük a háziorvosokat és asszisztenseiket, miért. Záporoztak a válaszok. Ha nekik is igazuk van és a betegeknek is, akkor talán máshol van a probléma.

A legtöbb általunk megkeresett rendelőben a vezetékes telefon mellett van mobiltelefon is, és elérhetőek e-mailben. Van, ahol a Facebook-üzenetekre is válaszolnak, és mindenütt van postaláda is. Ami különbség, az a praxisok nagysága, az ott lakók általános egészségügyi állapota és átoltottsága.

Az egyik, Nyugat-Magyarországon működő rendelő orvosa azt mondja, hogy náluk eddig sem okozott gondot a betegek visszahívása. Ott a rendelés fele-fele arányban zajlik személyesen és telefonon.

„Az asszisztens fogadja a hívásokat a rendelői telefonon, amíg beérek. Aki velem akar beszélni, annak felírja a számát, és visszahívom, amikor tudom. 10-től rendelek. Amikor beteget vizsgálok, akkor is így csináljuk: nem rohangálok a telefonhoz, hanem az asszisztens kezeli a hívásokat, akit kell, visszahívok. A mobilt sem tudom mindig azonnal felvenni, de addig nem megyek haza a rendelőből, amíg nem hívtam vissza mindenkit” - mondja a doktor.

Szerinte ez így természetes.

hirdetés
„Mi tereltük a telefonos rendelés irányába a betegeket a személyes megjelenés helyett, tehát kötelességünk elérhetőnek lenni.”

Egy másik rendelőben az asszisztens arról beszél, hogy a járvány elején voltak nehézségeik, de alkalmazkodtak, és átalakították kicsit a rendszert.

„Két mobiltelefon van, amin a nem fogadott hívásokat látjuk, és vissza is hívjuk őket. Recept, igazolás, beutaló kérhető írásban is, ez csökkenti a telefonos terhelést, igaz ettől nekem van több feladatom” - mondja.

Hozzáteszi, rossz tapasztalatai neki is vannak. Ő maga egy olyan háziorvoshoz tartozik, akinek csak egy vezetékes telefonja van, és volt, hogy legalább negyvenszer hívta, mégsem érte el.

Budapesten egy 2600 fős praxisban hárman dolgoznak, felveszik a telefonokat, az e-maileket is intézik, egy dologra azonban nem hajlandóak. „Rendelési időn kívül telefonálókat nem hívunk vissza” - mondják.

Egy zuglói rendelőben külön recepciós írja fel, kit kell visszahívni. Rendelés után ezt meg is teszik.

De nem mindenhol ennyire egyszerű a helyzet. A rendelők többségében arra panaszkodnak, rettenetesen túlterheltek. Hiába van több mobiltelefon is, nem lehet egyszerre telefonokat kapkodni, írni, vizsgálni, oltani.

Van olyan rendelő, ahol naponta 60-100 beteg fordul meg, 100-150 telefont kapnak, és emellett 6-10 tesztet csinálnak.

Még egy 7 órás rendelés alatt is emészti a perceket ez a szám.

Egy háziorvos szerint a napi 3-4 óra rendelési idő helyett általában ők is 7 órát dolgoznak. Fél nyolctól egyig, fél kettőig vannak benn asszisztensével, de ez sem elég.

„Ugyan négy fül van, de ahhoz csak két száj és két agy.”

„Két számítógéppel, adminisztrációval, táppénzes papírral, tesztekkel, gyógyszerfelírással, rendelőbe érkezett betegekkel. Azon túl pedig a rendelőn kívüli betegekkel, akikhez ki kell menni.”

Náluk 4-5 telefon működik, de hiába nyilvános mind, sokan csak a vezetékeset ismerik, és bár a rendelési idő is állandó évek óta, sokan próbálják hívni őket 3 óra után, amikor már nincs bent senki.

„A szakrendeléseket elérik, amikor zárva van? Azok mikor hívják vissza a beteget? Az orvos sem éri el őket.”

– panaszkodik az orvos, aki szerint az is gyakori, hogy délután is dolgozik, csak nem a rendelőben. Volt, hogy este 9-ig tartott mire mindenkihez kimentek, és az adminisztrációt is megcsinálták.

A 4-5 telefon ráadásul náluk inkább csak a problémákat fokozza.

„Ha az egyiken nem ér el a beteg, hívja a másikat, a harmadikat stb. Amikor odajutunk, hogy visszahívjuk a nem fogadott hívást, kiderült, hogy már elintézte velünk egy másik számon.”

Az új miniszteri utasítással kapcsolatban ezt többen említették: több telefonnál könnyen követhetetlenné válik, ki nem érte el őket, és kit is kellene visszahívni.

Ahol viszont csak vezetékes telefon van, más gondok adódnak. Az ilyen készülékek többsége ugyanis nem mutat hívószámokat. Az is gyakori, hogy nem tudnak kimenő hívást indítani, mert folyton van bejövő hívás a vonalban.

Egy borsodi kisfaluból arra panaszkodnak, hogy vezetékes telefonjuk akkor is kicsöng a betegnek, ha épp foglalt a vonal, így azt hiszik, hogy nem veszik fel. Hiába kérték a szolgáltatót, nem tud váloztatni a rendszeren. Ők mobilt, e-mailt, Facebookot is használnak. Azt mondják, sokszor az estéiket is azzal töltik, hogy válaszolgatnak a betegeknek.

Egy budapesti gyermekorvosi rendelőben le is szoktatták a szülőket a telefonról, inkább írásban kommunikálnak.

„Négy vonal jön be a rendelőbe, de csak egy telefon van. Miközben beszélünk, nem jelez foglaltat a többi vonalnak, és én sem látom, ki hív közben. Nem tudok visszahívni így senkit. Azt kértük, írjanak inkább e-mailt. Így kevesebben zavarnak rendelés közben, visszakereshető minden, akkor válaszolunk és intézünk mindent, ha van időnk rá. Akik nem tudnak e-mailt írni, azoknak továbbra is ott a telefon. A mostani hívók zöme a rendelési időt kérdezi."

Máshol is azt mondják, van a telefonnál jobb megoldás, és azzal is eleget tehetnek a miniszter utasításának.

„Van e-mail, postaláda, és a rendelő is nyitva. Sőt a messengert is beáldoztuk pár beteg miatt. Elérnek minket.”

Borsod megyében már hónapok óta 80-100 hívás jön naponta.

„Folyamatosan felveszünk minden telefont és sztereóban jegyzetelünk. Amikor jönnek időpontra, nagyon kínos, hogy nem csak velük foglalkozunk. A rendelés után írjuk be a számítógépbe, amit menet közben nem volt idő.”

Szintén borsodi nővér említi, hogy valaki halott hozzátartozója zárójelentésre várt 15 perce úgy, hogy egyáltalán nem tudtak vele foglalkozni, mert az orvossal folyamatosan kapkodták a telefonokat.

Egy 3500 fős praxisban az orvos és a nővér a saját mobiltelefonját is használja, a hivatalos vezetékesen kívül, de a teendők egymásra rakódnak.

„Nyitva vagyunk, jön boldog, boldogtalan. Azzal szokták kezdeni, hogy nem lehet magukat elérni. Közben csörögnek a telefonok, a vállára húzott otthonkában áll az oltásra váró néni, az orvos pedig épp tesztel.”

Bács-Kiskun megyében egy kisebb, 1400 fős praxisban is nagy a forgalom.

„Egy nap három telefonon 100 feletti hívás. Egy idő után nem tudjuk, kit hívtunk vissza, kit nem. És van még a messenger és sms is.”

Hozzájuk kötéscserére, injekcióra, lelet leadásra, recept írásra be lehet menni időpont nélkül, vizsgálatra csak időpontra, tesztelést pedig csak a rendelés végén végeznek.

Vannak, akik azt mondják, minél több csatornát nyit az ember, annál több a baj.

Sokan állítják, hogy mindent megtettek, ezért különösen rosszul érintette őket a „parancs”, hogy vissza kell hívni a beteget.

A rohanás, az egyszerre több dologra koncentrálás megviseli őket.

„Szerintem nem normális ez a hajsza. Korábban megyek, később végzek, így is faltól falig van meló. A normális az lenne, ha  bűntudat nélkül ehetnénk meg a tízórait, kimehetnék vécére, nyújtózhatnék egyet. Nem vagyok robot.”

Volt rossz tapasztalat is az igyekezetből.

„Amikor óriási forgalom volt és este 9-kor felhívtam a beteget, akkor lecseszett, hogy ő már alszik. Na, ott engedtem el.”

Egy Pest megyei asszisztens azt írja egy 7500 fős, két orvosos praxisból, hogy aznap 142 emberrel zárták a délutánt. 5-ig van nyitva a rendelő, de fél 7-kor tudtak csak végezni.

„Ezek után még üljek le visszahívogatni, aki nem tudott elérni?”

Szerintük a probléma az, hogy túl sokat terheltek rájuk. Az oltás és a tesztelés rengeteg idejüket elviszi, főleg az adminisztráció.

„Legyenek tesztelőhelyek, oltópontok és akkor marad időnk mindenkire.”

Addig is nagyon kérik a betegeket, hogy legyenek türelmesek és csak indokolt esetben telefonáljanak. Gyógyszer kérhető írásban, lehetőleg időben, nem tudnak azonnal felírni senkinek. Aki tudja használni az ügyfélkaput, kérik, használja azt.

"Segítsenek Önök is, hogy akinek sürgős, az el tudjon érni minket!" - kérik egyöntetűen a háziorvosok és nővérek.

Egy nyugdíjból helyettesítésre visszatért háziorvos azt mondja: 49 év alatt nem volt ilyen túlterhelt soha.

„Öt telefon csengett órákon át. A vonalas és két mobiltelefon, plusz a nővéré és az én sajátom. Ha tehettem, visszahívtam a beteget, ha még tudtam beszélni - ez nem vicc! - de többnyire már elintézték másik telefonon. Mert ha az egyiket nem vesszük fel, hívják a másikat. Azok a betegek, akik éppen vizsgálatra bent vannak a rendelőben tanúsíthatják a túlterhelésünket. Reggel mentem a rendelőbe és este sötétben mentem haza. Nekem csak két kutyám van meg egy macskám. De mi van azzal, akit a család vár?"

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Perintfalvi Rita: Gergőt nagyon megtépte az élet, de nem félt a haláltól
Az ismert teológus talán az utolsó Magyarországról, aki találkozott Homonnay Gergellyel. Interjúnkban azt is elmondta, miért félt a népszerű író, aktivista a karácsonytól.

Link másolása

hirdetés

Az egész országot megdöbbentette Homonnay Gergely tragikus hirtelenségű halála. Rita régi jó ismerősöm, ezért vállalta, hogy mesél nekem a Rómában töltött négy napról.

– A sors úgy hozta, hogy te éppen a halála előtt találkoztál Rómában Homonnay Gergővel. Kimondottan miatta utaztál ki?

– Kimondottan hozzá mentem. Gergő a saját lakásában látott vendégül engem és a páromat, és végtelen vendégszeretettel vett minket körül.

Már körülbelül egy éve terveztük a találkozót, csak mindig közbe jött a Covid. Nagyon rég szerettünk volna elindítani egy közös projektet, és persze személyesen is elmélyíteni a barátságunkat.

– Hogy kerültetek kapcsolatba?

hirdetés

– A mi ismeretségünk az online világban kezdődött, mert sok olyan fontos téma volt, amiket mindketten képviseltünk. Elsősorban a magyarországi LMBTQ kérdések, az emberi jogok és a női esélyegyenlőség.

Voltak bizonyos sajtófelületek, ahol egyszerre támadtak kettőnket, és ezek a támadások közelebb hoztak minket egymáshoz.

Innen indult a barátságunk.

– Említettél egy közös projektet.

– Egy videosorozatban gondolkoztunk, amiből az első rész el is készült, ezt karácsonykor tettük közzé. Gergőnek az egyik legfájóbb az volt, hogy nagyon sokszor bélyegezték keresztényellenesnek vagy egyházgyűlölőnek, és szeretett volna kilépni ebből. Erre adott volna lehetőséget, ha egy teológussal beszélgethet például arról, miként gondolkozunk a kereszténységben az LMBTQ emberekről. Tényleg csak az elítélő kép létezik, amit nagyon sokszor látunk? Vagy lehetséges elfogadóbb szemlélet is?

Másik témánk lett volna az egyházak és a politika viszonya. Jó az egyházaknak, ha ennyire beleszól ma a politika az életükbe? Hogyan lehet olyan emberi, elfogadó, szeretetteljes országot felépíteni, ahol a gyűlöletbeszédnek és az ellenségeskedésnek nincs akkora tere, mint jelenleg Magyarországon? Az ehhez hasonló közös témákat szerettük volna feldolgozni, ezek kerültek fókuszba.

– Mesélj kicsit a találkozásról, és hogy milyen embernek ismerted meg?

– Várta, hogy menjek. Nagyon készült. Ez olyan apróságokból látszott, hogy még akkor is takarított, amikor megérkeztünk. Fehér rózsát készített a szobánkba, az előszobában ott várt minket Erzsi. Látszott az a klasszikus vendégszeretet, amikor nagyon szeretnéd, hogy valaki jól érezze magát nálad. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy ennyire közel kerülhettünk egymáshoz.

Talán az is hozzátartozik, hogy Gergő nagyon félt a karácsonytól.

Magányos időszak volt a számára. Édesapját is karácsony körül veszítette el. A testvérei szerteszét élnek a világban, ezért a régi, családban töltött karácsonyok megszűntek számára. Az, hogy meglátogattuk, valamit visszahozott neki ebből.

Ezt ő is megfogalmazta. Valami visszajött azokból a régi időkből, amiket a narancsillat, az egymásra figyelés, a szeretet jellemzett. Örülök neki, hogy ezt neki adhattuk, és ilyen szép élmények is a részévé válhattak egy rendkívül tehetséges ember élete utolsó heteinek. És mi sem fogjuk soha elfelejteni ezeket a római napokat, mert nagyon megszerettük Gergőt. Örökre a szívünkbe zártuk ezekkel az emlékekkel együtt.

Rengeteg terve volt, rengeteg ötlet volt a fejében. Nagyon sokat veszített a világ, hogy ennek a pályafutásnak ilyen fiatalon vége lett. Nem is beszélve Erzsi bájos és vicces történeteiről, aki méltó módon lett egy ország szívének bundás királynőjévé.

– A fehér rózsáról Gergő maga is posztolt, és hozzátette, hogy a fehér a szüfrazsettek színe volt. Ez azt sugallja, hogy nagyon odafigyelt a részletekre, a szimbólumokra.

– Így van. Nagyon sokan egy radikális, tüskés sünnek látták, aki nagyon keményen tud kritikát gyakorolni. Ő maga is belátta, hogy kár volt sok mindenkivel összevesznie, mert emiatt gyakran nagyon egyedül maradt. Annyira szenvedélyesen kereste az igazságot, hogy hajlamos volt átesni a ló másik oldalára. Most, a megemlékezésekben is szinte kivétel nélkül mindenki kiemelte a személyiségének ezt a kettősségét. Nekem soha nem volt vele egyetlen konfliktusom sem, rendkívüli tisztelettel övezett.

Sokat gondolkodtam rajta, mi lehet ennek az oka. Gergőt nagyon megtépte az élet. Kezdve a homoszexuális orientációjával, amiért már gimnazistaként is sokszor a bántalmazás céltáblájává vált. És ami nagyon fájt neki, hogy nagyon sok bántás érte magukat kereszténynek tartó emberektől. Én voltam talán az első, aki keresztényként, teológusként nem így viselkedtem vele. Talán ezért gondolt rám teljesen másként.

Ahogy én elfogadtam őt, ő úgy nyílt meg előttem a legszerethetőbb énjével. És én csak ezt azt énjét láttam.

– Mi is megosztottuk a Gergővel kapcsolatos Facebook posztodat, amiben többek között arról írsz, hogy Gergő félt. Ahogy ilyenkor lenni szokott, mindenféle találgatások indultak a halála körülményeiről. Pontosan mitől félt?

– Nagyon örülök, hogy megkérdezed, mert így legalább tisztázhatom a dolgot. Nem gondoltam, hogy ebből mindenféle összeesküvéselméletek születnek. Eszem ágában sem volt bármit sugallni. Nem tudjuk, mi történt. Bízzunk benne, hogy a hivatalos vizsgálatok választ adnak rá, pontosan mi okozta Gergő halálát. De az nagyon fontos sokunknak, hogy megtudjuk az igazságot. Mert ha nem derül ki, akkor az az aggodalmainkat óriásira fogja növelni.

Gergőben valóban nagyon sok félelem volt. Azzal, ahogy ő megmondta a véleményét, nagyon sok embert radikalizált és magára rántott. Bizonyos internetes felületek komment szekciójában iszonyatosan durva támadások érték. Tegnap előtt 22 órakor tettem ki az első posztomat róla. Azóta legalább ötszáz embert kellett letiltanom a Facebook-oldalamról. A legmocskosabb, kegyeletsértő dolgokat írták róla.

Nekem nagyon fájdalmas megtapasztalni, hogy nincs határa az emberi gyűlölködésnek és gonoszságnak. Még akkor sem, ha valaki meghal.

Bármit is mondott vagy tett a Gergő, az az ember, aki meghal, már nem tudja megvédeni magát. Ez nagyon elgondolkoztató, hogy idáig jutottunk: a félelem és a gyűlölet kultúrájában élünk.

Gergő is ezt mondta el most karácsonykor. Lehet, hogy ő is hibázott ebben, de szerintem felismerte, hogy változtatni kell. Talán éppen erről szólhatott volna számára 2022, hogy másképp gondolkozzon, másképp kommunikáljon.

Nagyon sokan bekövettek Gergő követői közül, mert örülnek, hogy az oldalam olyan felület, ahol lehet gyászolni, ahol nem bántják őt. Sokat gondolkodunk velük együtt azon, hogyan lehetne az ő szellemiségét megőrizni, továbbvinni.

– Nagyon szépen köszönöm, hogy beszélhettünk, tudom, hogy ez most nem könnyű neked.

– Egy valamit még szeretnék elmondani. Ez a gondolat szerintem fontos, erről is beszélgettünk Rómában.

Gergő nem félt a haláltól.

Túlélt egy nyelvrákot, és mint elmesélte, ez szembesítette először azzal, hogy meg lehet halni. De magától a haláltól nem félt, csak attól, hogy nem fog rá senki sem emlékezni. Jelentéktelen lesz az élete, senki sem sajnálja majd. Ezért nagyon jó látni, hogy milyen sok embert szerette, milyen sok emberben hagyott nyomot. Amitől félt, az nem történt meg. Remélem, ezt most érzi odaát!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Meghosszabbított lejáratú vakcinával olthatnak a háziorvosok – az üvegen még 2021 van
Nem címkézték át a Pfizer oltóanyagot. Egy háziorvos csak külön telefonálgatás után tudta meg, hogy a neki kiadott, elvileg decemberben lejáró vakcinák még márciusig jók. Erről elfelejtett nekik szólni a hivatal.

Link másolása

hirdetés

Október 30-án írtuk meg, hogy meghosszabbították a Pfizer oltás használati idejét. Először a vakcina gyártója, majd az Emberi Erőforrások Minisztériuma is megerősítette szerkesztőségünknek, hogy már

szeptember 21-én döntöttek arról: 6 hónap helyett 9 hónapig érvényesek a fagyasztott állapotú oltások.

Normál hűtőben tárolva, mint ahogy a rendelőkben tartják, egy hónapig jók a vakcinák. Arról, hogy az októberben elvileg lejáró dózisok tovább is jók, november 3-án tájékoztatták a háziorvosokat.

Most a kötelező hétvégi oltásokra kaptak sokan olyan Pfizert, amin múlt év decembere szerepel lejárati időként. Átcímkézve nincs, és ezúttal nem is adtak sem szóbeli, sem írásbeli tájékoztatást.

Egy háziorvos a Facebookon látta, hogy valaki panaszkodott, mert lejárt vakcinát kapott. Ő is utánanézett, és kiderült, hogy a három típusból egy nála is decemberi lejáratú. Megkérdezte a Nemzeti Népegészségügyi Központot.

„Azt mondták, hogy meghosszabbították a lejárati időt. Persze nekünk nem szóltak”

- mesélte az orvos.

hirdetés

Megkereste Karikó Katalint is, a világhírű kutatóbiológus megerősítette, hogy ősszel módosították a lejárati határidőt. A Pfizer azonban már akkori levelében is közölte, nem az ő dolguk az átcímkézés, vagy a vakcinákat felhasználó orvosok tájékoztatása.

Azt írták, a vakcinák kiosztásával és felhasználásával kapcsolatos döntések a kormányok és az egészségügyi hatóságok hatáskörébe tartoznak. A Pfizer mindig az ország által kijelölt oltási helyekre szállítja az oltóanyagot.

„Miután a védőoltásokat a kijelölt létesítmény vagy felhasználási pont megkapta és átvette, a létesítmény felelős a tárolásért és az alkalmazásért.”

A háziorvos a hétvégén fog oltani, a Pfizeren kívül Janssent és Sinopharmot is igényelt.

„Tudom, hogy néhány nap nem számít, de azért illett volna tájékoztatni minket” – tette hozzá az orvos.

A háziorvosnak eddig egyébként 43 jelentkezője van, és 50 embernek kért oltóanyagot. Korábban a nekünk nyilatkozó asszisztensek úgy gondolták, nem lesz kit oltani, most azonban kiderült, van igény a háziorvosoknál is megtartott oltási akciónapokra.

A doktornő azt mondja, falun legalábbis ez a helyzet.

„Évtizedek óta dolgozom itt a faluban. Szívesebben jönnek a rendelőbe, mint buszoznak a városba, hogy eljussanak az oltóközpontba.

A jelentkezők 15 percenként jönnek majd, úgy van idő a regisztrációs lap és hozzájárulási nyilatkozat kitöltésére. Ha elfogyna az 50 oltás és még kellene, biztos szerzek még.”

A háziorvos azt mondja, élvezi a munkáját, ilyenkor azt is elfelejti, hogyan tudatták velük, januárban kötelezően oltania kell minden háziorvosnak.

„Szívesen csináltam volna rendelések után, de a mód, ahogy velünk kommunikálnak, kinyitja a bicskát az ember zsebében. Két fiam és egy unokám is Nyugaton él, tőlük látom, hogy Magyarországon nagyon rosszul szervezik a járvány kezelését. ”

Ő főleg harmadik oltásokat fog beadni a hétvégén, de lesz, aki az elsőt kapja meg. Van, aki megijedt és ezért döntött úgy, hogy mégis felveszi az oltást.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Both Zoltán a koronavírusról: „Bátor embernek tartom magam, de életemben először azt éreztem, bele fogok dögleni”
A vadállatbefogó az elmúlt három hétben – ahogy ő fogalmaz – megjárta a poklot. Oltottként kapta el a koronavírust, és azt mondja: bele se mer gondolni, mi lett volna, ha nincs beoltva.

Link másolása

hirdetés

Both Zoltánról már jó néhány alkalommal írtunk. A vadállatbefogó tavaly részletesen mesélt a Szeretlek Magyarországnak a munkájáról, emellett sokszor egy-egy konkrét történetet is megosztott velünk.

Az elmúlt három hétben azonban, ahogy ő fogalmazott, megjárta a poklot. Zoli ugyanis elkapta a koronavírust, a betegség pedig még oltottként is nagyon megviselte. Azt mondja, bele se mer gondolni, mi lett volna, ha nincs beoltva.

Zoli december közepén észlelte a betegség első tüneteit. Az egyik reggel kaparni kezdett a torka, rázta a hideg és 38 fokos láza volt.

“Azt gondoltam, megfáztam valahol és majd iszok egy kis forró teát mézzel, gyömbérrel és biztos, javulni fog. Hát nem így lett. Másnap délután a gyorsteszt kimutatta, hogy pozitív vagyok, de akkor már nagyon ramaty állapotban voltam”

- fogalmazott Zoli, aki azt mondja, napról napra egyre rosszabb lett az állapota.

“A negyedik napon már az ágyból felkelést is külön meg kellett terveznem, hisz nagyon nehezen kaptam levegőt, nyomott a mellkasom, viszont az állataimat meg kellett etetni. Az ötödik napon úgy éreztem, hogy bele fogok dögleni. Fájt a fejbőröm és a körömágyam is. Bármit ettem vagy ittam nem éreztem az izét és a körülöttem lévő szagokat sem. Az ágyban fekvésen kívül semmi máshoz nem volt energiám”

- meséli.

hirdetés

A vadállatbefogó azt mondja, már sok mindent átélt élete során, de most ő is nagyon megijedt.

“Én alapjáraton bátor embernek tartom magam, de életemben először azt éreztem, bele fogok dögleni. Még a kobramarásnál sem éreztem ezt az érzést, mikor újra kellett éleszteni és nyolc ampulla ellenszérumot kaptam. Most viszont bármennyire is szerettem volna, nem tudtam elhessegetni azt a gondolatot, hogy most itt a vég és bele fogok dögleni”

- fogalmazott.

Zoli még augusztus végén kapta meg az egydózisú Janssen-vakcinát. Azt mondja, inkább el se meri képzelni, mi lett volna, ha nincs beoltva.

“Bele sem merek gondolni, hogy egyáltalán tudnánk-e most beszélni, ha nem adatom be az oltást magamnak és hallgatok mások véleményére, akik szerint ez az oltás teljesen felesleges és ez a betegség nem más, mint egy erős influenza”

- mondja, hozzátéve: mindenkit arra bíztat, aki még nem oltatta be magát, hogy vegye fel a védőoltást.

“Nem akarok nagy szavakat mondani és nem akarok senkinek sem papolni. Nem vagyok sem oltásellenes, sem oltásfanatikus. Egy dolog, ami biztos, amit a saját bőrömön tapasztaltam, hogy az elmúlt 42 évem alatt életemben nem voltam ilyen szar állapotban, mint az elmúlt három hétben. Csakis az orvosoknak meg a jóistennek tudok hálát adni, hogy ezt a mocskos betegséget így átvészeltem”.

Zoli mostanra már jobban érzi magát. Négy napja nincs láza, de ízeket és szagokat még mindig nem érez. Azt mondja, az állatai tartották benne a lelket, az, hogy őket nem hagyhatja cserben és nem szabad megérezniük, hogy nem tudja ellátni őket. A betegség miatt pedig sok mindent átértékelt.

“Hálás vagyok a sorsnak és az orvostudománynak, hogy élek. Innentől kezdve átértékelődött bennem minden és az apró dolgoknak is tudok örülni”

- fogalmazott.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: